Szinekben oldodó lelkek III. rész

A szabadság harc bukása utáni években a még kóborló cigányokat társadalmi akarat hiányában, inkább civil kezdeményezéssel igyekeznek helyhez kötni. Például Hám János szatmári püspök 1857. cigány iskolát alapít a számukra, mely iskola azonban csakhamar tanuló nélkül marad, akárcsak Érsekújvárt, Farkas Ferdinánd cigány iskolája. A törvényhozás is időről időre igyekszik foglalkozni a cigány telepítés ügyével, melynek keretében számos beható tervezet készül, törvényjavaslat formájában, melyek aztán a társadalmi érdektelenség miatt lassan elhalnak. A Magy. Kir. Belügyminisztérium 1893. január végén országosan összeíratta a hazánk földjén élő cigányokat, és ezzel ismét napirendre került sorsuk rendezésének nehéz ügye.

A rendezés sikerének biztosítására a cigányok életvitelét, szokásaikat jól ismerő szakszerű, úgy nevezett népvizsgálókat képeztek, de a remélt eredmény elmaradt.A legnagyobb szabású és legsikeresebb telepítési kísérleteket maga József főherceg az ország akkori nádora tette. Előzőleg közel fél évszázadon át behatóan tanulmányozta alcsuti kastélya környékén élő cigányok életét, hagyományaikat, szokásaikat és nyelvük szabályait. A főherceg megszállottja volt a cigánykérdés rendezésének. Szinte egy egész vagyont költött a kisjenői, bánkúti, hatvani és göböljárási puszták cigánytelepeire, új lakások építésére. E telepek ügyeit személyesen és fáradhatatlan kitartással intézte és felügyelte.

A sikeres kísérletnek azonban több akadálya volt: Hiányoztak a telepítésre vonatkozó országos törvényi rendelkezések, melyek hiányában a kormányzó kisérlete csupán, csak egy elszigetelt próbálkozás maradt. Továbbá a megyei hatóságok sem támogatták a főherceg kísérletét, féltve városaik és falvaik rendjét. De maguk a cigányok is, akik ugyan illendőn megköszönték jótevőjük bőkezű hozzájárulását, amit sorsuk jobbítása érdekében tett – maguk mögött hagyva újonnan épített otthonaikat, inkább továbbálltak.

József Főherceg

A kísérlet tanulságait röviden és velősen József főherceg ő maga foglalta össze az Élet 1893. évfolyama 7. füzetében megjelent „A mi nomádjaink” címen megjelenő írásában.

A főherceg értekezésének rövid kivonata:

„A kóborló sátoros-cigányok állandó letelepítése igen fontos népművelődési kérdés hazánkra nézve. Országos kormányunk ezt a kérdést az újabb időben fel is karolta és nekem ez irányú kísérleteimnél kezemre is járt. Azonban a csoportos telepítés, melyre vállalkoztam, több akadállyal találkozott. Először is az, az egy évi idő, melyet e kísérletre fordíthattam, igen rövid volt, tekintve a cigány nép vad erkölcseit, és azt, hogy e nép a művelődés legalacsonyabb fokán áll. Másodszor az összpontosított telepítés, a közigazgatási hatóságok nézete szerint sok hátránnyal jár; azon véleményben voltak, hogy a közbiztonsági felügyelet könnyebb, ha cigányaink községenként helyeztetnek el.

A kísérleteket az érintett irányban azért kezdeményeztem, mert éppen a községeket akartam a tehertől és a fáradságtól megmenteni, akkor, midőn több megye a Dunán túl az oláh-cigányok lovait és Kocsijait elkobozta, anélkül, hogy előre gondoskodtak volna e félvadak elhelyezéséről. Tagadhatatlan, hogy e nép ellenszenve a cigányok iránt szintén nagyon nehezíti a telepítést. Az ellenszenv némileg jogos, mert bizony rakoncátlanok India ezen fekete fiai, s még fokozódik az amúgy is meglevő idegenkedés, ha tudomására jut a föld népének, hogy a cigányság – amint az eleinte szükségesnek mutatkozott – bizonyos kedvezményekben is részesül, mint p. ruházat kiosztása, ingyen élelmezés stb. Igen, de ily kedvezmények nélkül munkához szoktatni oly népet, mely a munkától irtózik és azt soha meg nem kísérlete, merő lehetetlenség.

Meg vagyok győződve, hogy vaskézzel, következetes eréllyel községenként is lehet a telepítést fogatosítani, de sok költségébe kerül az államnak és sok kellemetlenséggel fog járni a községekre nézve.

A telepítendőket lakóházakkal kell ellátni, nekik munkát teremteni és őket arra nevelni; de mindenekelőtt szükséges a gyermekek iskolázása, ez pedig nagyon nehéz feladat, mert tökéletes tudatlanságuk mellett lehetetlen őket korkülönbség nélkül a rendes elemi iskolába ültetni. Nekem Alcsúton egy külön cigány iskolám volt, mely rövid idő alatt elég jó eredményeket szült. Abban 6-15 évesek tanultak együtt. Fölfogásuk jó volt s apró kitüntetések és kedvezmények némi vetélkedést is fejlesztettek ki köztük.

Ily eredményt aligha lehetne elérni akkor, ha egy tizenöt éves cigány gyermeket a falusi elemi iskolában a hat éves polgárfiúk mellé ültetnénk; minden mástól eltekintve, ez még nagyobb kölcsönös ellenszenvet idézne elő és – sértené a cigány önérzetét, mely minden vadság mellett is nagymértékben megvan benne. Ilyen nevelés nélkül, ha még oly erőszakosan bánnánk is velük, és ha még oly kemény felügyelet alatt lennének is a községekben, nem volna elérve a fő cél: hogy országnak hasznos polgárokat neveljünk ebből a kóbor elemből, mely ma csaknem teljesen elvész a hazára nézve, sőt munkátlan életével és régi vad erkölcseivel a társadalom biztonságát is, főleg a vidéken állandóan fenyegeti.”

Folytatás: Szinekben oldódó lelkek IV. rész – n.

http://lakberendezes.hu/eletmod/szinekben-oldodo-lelkek-iv-

Szerző: Horváth Tamás