Szinekben oldodó lelkek IV. rész

„Ma, hogy már ismerjük annak útját és módját, ahogy a sátoros cigányból letelepedett cigány lett, bátran állíthatjuk, hogy hazánkba eredetileg csak vándor, úgynevezett sátoros (Kortorár) cigányok jöttek, miután azok, kik már útközben letelepedtek, végképp meg is váltak törzsüktől, s így biztos, hogy visszamaradtak és elszóródtak mindazon országokban, melyeket Indiából történő kivándorlásuk utáni bolyongásaik közben évszázadok alatt bebarangoltak.

A mi letelepedett cigányaink, kiket vándortársaik a jelentős Gletecsore névvel neveznek, úgy lettek, hogy a vajdának hatalmában állott – akkor sokkal inkább, mint napjainkban – csapatának egyik vagy másik tagját valamely becstelen tettéért száműzni. Mint száműzött azután rendesen beállott valamely faluba napszámosnak, ahová aztán szűkebb családja is önként követte.”

Így alakultak ki a még napjainkban is sok helyen meglévő faluvégi cigánytelepek. Ámbár szokások és babonák terén még ma is léteznek a vándorcigányjellemnek bizonyos hagyományőrző vonásai, melyek kisebb-nagyobb sikerrel évszázadokon át, ellenálltak a befogadó népek és kultúrák hatásának, ellenben családi és nemzetségi állapotaikban már régen hozzáigazodtak mindazon népek szokásaihoz, melyeknek körében hozzánk jövetelük előtt éltek.”

Városi és falusi cigányaink legtöbbje igyekszik szakítani azokkal a hátrányos hagyományokkal és szokásokkal, melyek a „cigány” megnevezést évszázadokon keresztül szitokszóvá változtatta. Lassan, de egyre többen választják a polgárosodáshoz vezető utat; a tanulást. Zenészeik hazai és külhoni konzervatóriumokban tanulnak s virtuóz játékukkal a világ leghíresebb koncertérmeiben, öregbítik hazánk zenei hírnevét.

Szép – és népművészeti alkotásaik egy nemzet művészeinek alkotásainál sem alábbvalók. Sőt. Iparosaik, kovácsaik, bádogosaik, fafaragóik, asztalosaik, vesszőfonóik, nádazóik kiemelt műemlékeink szakavatott restaurátorai. Régiségkereskedőik művészettörténeti tudásukkal a világ bármely pontján megállják a helyüket.

Ők azok a magyar „manusok”, akikre mi magyar „gadzsiok” büszkék vagyunk.

Létezik cigány stílus? Nos, látod, hogy létezik.

Ha létezik, azt feltétlen csak negatív jelzőkkel lehet körülírni?

Nos, láthatod, szó nincs róla.

Száztagú Cigányzenekar

De stílus csak a művészetben létezik. Ez igaz, de az is igaz, hogy a művészet az élet megnyilvánulásainak egyfajta kifejezés módja, mely kifejezésmódnak a „hogyanjára” a stílus, vagyis a jellemző ismertetőjegyek összessége ad választ.

Stílus tehát éppen úgy lehet közös jellemzője a művészet kifejezésmódjának, mint akár egy közösség életmódjára utaló jellemző jegyek összességének.

A különféle etnikumokra, népcsoportokra jellemző stílusjegyeket részben azok a nemzeti vonások határozzák meg, melyek a nemzetük, etnikumuk lelki gazdagságában, történelmi múltjának sokszínűségében és földrajzi hovatartozásában gyökereznek.

(A cigányok esetében ez, annak ellenére is igaz, hogy – ma még – nem alkotnak egységes nemzetet.)

Egy nemzet, vagy akár egy etnikum nagyságát, a stílusa, vagyis a nemzeti vonásaikra jellemző jegyek összessége határozza meg. A másik döntő tényező mely egy nemzet vagy etnikum stílusát alakítja: maga a kor szellemisége és annak befogadási készsége.

Azokat a világnézetei és más egyéb eszmeáramlatokat, amelyek napjainkban oly’ gyorsasággal járják be, a tudomány és a haladás kényszerítő hatására földünk minden apró kis zugát, és oly’ gyorsan alakítják át szellemi és a fizikai létünket, vagyis a világ közösségeinek és egyénjeinek életkörülményeit – nevezzük korunk szellemiségének.

Ezzel az igen komoly stílusalakító tényezővel ma cigánynak éppen úgy, mint magyarnak, de bármely más etnikumnak a világon, kötelessége élni, és együtt haladni.

Arany János verses elbeszélésében e gondolatok lényegét, imígy adja főhőse, Toldi Miklós szájára:

„Hajt az idő gyorsan – rendes útján eljár –

Ha felülünk, felvesz, ha maradunk, nem vár;

Változik a világ: gyengül, ami erős,

És erős lesz, ami gyenge volt azelőtt.”

De nézzük, milyen más tényező létezik még, mely hatással bírhat egy nemzet vagy etnikum stílusára?

Bár milyen hihetetlen, de Ő a közösségében élő olyan tehetséges személy, aki egyéniségével, ámbár akaratlanul, de végül mégis csak saját etnikumának egyfajta „szépségideálja.”

Lehetnek többen is. Sőt… Minél többen vannak, annál „gazdagabb” általuk a világ népe és köztük saját etnikumuk.

(Vigyázat az ilyen egyéniséggel rendelkező személyek nem a közösségeik legjobb verekedői, s nem a „legbrahisabb”, legtöbbet inni tudó tehetségei, inkább a legkiválóbb zenészei, festői, költői, a legjobb sportolói vagy éppen legnagyszerűbb mesterei, akikről mások, bárhol a világon elismeréssel szólnak!!! Ők közösségük – nemzetük – etnikumuk ikonjai. Lásd a képeken!)

Az ilyen egyéniségek a stílusformáló képességére jellemző, hogy odaadó példamutatással, a kor szellemének újító szándékát felkarolva, tanítják közösségüket (etnikumukat) az újszerű modern vívmányok befogadására, a modern tudományok elsajátítására és azoknak a mindennapjaikban történő gyakorlati hasznosítására.

Bennük meg van annak az állandó megújulásnak a serkentő vágya, mellyel képesek saját etnikumuk jó irányú stílusváltozását – akár még előmenetelük feláldozása árán is, előremozdítani. Az ilyen kitartó újító szándék előbb vagy utóbb, de végül is, meghozza agyümölcsét.

Öszentsége XVI benedek pápának magyar népdalt ad elő Mága zoltán hegedűművészünk. Vatokán 2011.

A cigány stílus, de csak is így, akár még követendő példa is lehet más nemzetek vagy etnikumok számára.

Isten adja, minél előbb így legyen!

Szerző: Horváth Tamás