Ruházatunkban, házunkban a második és harmadik bőrünket tisztelhetjük Éppen ezért életbevágó, öltözetünk, házunk, és abban minden tárgy, hogy milyen anyagból készül.
Az állatok, de az emberek testét is bőrük választja el és védi a külvilágtól. Amíg őket különféle páncélok, pikkelyek, tollak és szőrök is védik az időjárás viszontagságaitól, annak szélsőséges és káros hatásaitól, addig mi sima bőrűeknek, hogy életben maradhassunk kénytelenek vagyunk ezeket a hiányosságainkat öltözködéssel és házépítéssel pótolni.
Akár a ruhánkra tekintünk, akár az otthonunkban nézünk körül, láthatjuk, hogy azok éppen olyan élő szervezetek részei, vagy legalább is voltak egykoron, mint amilyenek mi magunk is vagyunk. Az ember és ruhája, az ember és háza, vagyis az ember és a tér, tér és az anyag, állandó kölcsönhatásban, csak szerves egységben létezhetnek egymással. (Sajnos, napjainkban egyre inkább tapasztaljunk ennek ellenkező előjeleit és káros hatásait.) Következésképpen nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a kellemetlen környezeti hatások kivédésére, milyen anyagokat használunk fel.
Amikor rossz választ adunk s nem megfelelő védelemmel, a célnak nem megfelelő anyagoknak a megválasztásával reagálunk bizonyos környezeti kihívásokra, kiváló érzékszerveink azonnali jelzést küldenek a központi idegrendszerünkbe, ahonnan a válasz egy része azonnal, míg más része, csak jóval később – ami akár végzetes is lehet – érkezik vissza. Ez a válasz lehet csak jelzésértékű; egy könnyebb betegség, (kiütés, meghűlés), de eredményezhet súlyosabb lelki és szervi deformációkat is, sőt, akár még az életünkkel is fizethetünk a rossz döntésünkért.
Például hűvös időben kellemetlen érzést kelt egy selyemruha érintése, vagy egy helyiség márványpadlójának, már a látványa is. Egyszerűen megborzongunk, libabőrösek leszünk az ilyen, nem a körülményekhez illő anyagok láttán. Eredmény: tüsszögés, megfázás, köhécselés.
Megint más a helyzet egy túlfűtött hálószobában. Ilyenkor egy gyapjútakaró alatt alvás helyett csak vakargatjuk a viszkető testrészeinket. Hasonló a helyzet, amikor testidegen anyagokkal vesszük körül magunkat, mint például: erősen sztatikus, vagy éppen allergén, netán sugárzó matériákkal.
Régen, amíg az áruszállítás elmaradottsága nem tette lehetővé a helybéli anyagok kicserélhetőségét a távolabbi lelőhelyek természeti kincseire, akár az építészetben, akár a használati tárgyak elkészítésénél, az emberek lakóhelyeikhez legközelebb felelhető követ, földet, füvet, nádat, vagy fát használták céljaik eléréséhez.
Talán, ha jól átgondoljuk, éppen ennek köszönhetjük, hogy az egymás után következő ókori, de még a középkori kultúráknak a lenyomatai is, a hódításaik során nem tűntek el nyomtalanul. Éppen az ilyen régi, egymásra épült és megőrzött ipari és kulturális vívmányok hagyatékának segítségével tudtuk továbbfejleszteni és létrehozni napjaink civilizációját.
Miért? Mert nagyobbrészt ők is csak azokkal az anyagokkal rendelkeztek a meghódított területeken, mint a magukba beolvasztott elődjeik. Lásd: krétai – görög és római kultúrát.
Ezek a történések tették végül is lehetővé, hogy évszázados, sőt sokszor évezredes hagyományokra épülő mesterségek, műhelyek alakuljanak és mind korszerűbb szerszámokat és technológiákat fejlesszenek, még ma is csodálkozásra okot adó sikerrel. Ezekben az időkben természetesen az anyagok és a belőlük készülő tárgyak a környezettel és magával az emberrel is szerves egységben, harmonikus összhangban voltak.
Talán legjobban a mai indokínai és japán építészet, lakberendezés, tájtervezés és életmód összhangja az, ami alapján valami fogalmat alkothatunk régmúlt emberi kultúrákról; ember – tér – anyag és természet harmonikus egységéről és összhangjáról. Ez az összhang, ez a szerves egység a természettel lehet a kulcsa a ma emberét is ámulatba ejtő, még napjainkban is látható ó – középkori monumentális épületek (Akropolisz, Piramisok, Katedrálisok) és egyéb művészeti alkotások (mozaikok, freskók, szobrok, festmények) valamint a mindenek feletti tudásanyag (csillagászat, fizika, matematika) titkának.
A ma élő ember, korszerűnek vélt világában ezt az egyensúlyt és harmóniát borította fel pazarló, körültekintés nélküli, mindent inkább szennyező, mint sem építő-szépítő nagyképűségével. Az ember környezetromboló és környezetszennyező főemlősé vált a XXI. század kezdetére. Miért? Mert megrontotta és elvakította az aranyborjú gátlástalan imádása. A mindenható pénz lett az istene.
Köszönöm figyelmüket.
Folytatás a II. részben:
http://lakberendezes.hu/eletmod/termeszetes-anyagok-ii-resz-2/
Szerző: Horváth Tamás
Kövess minket a Facebookon
Facebook