Ma már nem csörög, hanem zenél a mobiltelefonunk az autópályán száguldó járművünkben. Hazaérve egy gombnyomással nyitjuk a garázskaput, majd belépünk a programozottan fűtött otthonunkba. Bekapcsoljuk a műholdas adást vevő színes tévénket, hogy megnézzük, a világ melyik sarkában tiltakoznak ismét a környezetvédők.
Ez a robbanásszerű fejlődés az iparban és a szállításban talán végleg megpecsételte a sorsunkat. Vagy mégis van visszaút? Az biztos, hogy szép lassan elfelejtettük, honnan jöttünk, és hogy egykor szoros kapcsolatban éltünk a természettel. Az iparosodás elidegenített bennünket a kézműves hagyományoktól, a természetes anyagoktól – attól a világtól, amelyben az ember évezredeken át harmóniában élt a környezetével.
De mi lett volna, ha mindez nem történik meg? Vajon jobban jártunk volna? Egyáltalán tudjuk, hogy mit szeretnénk elvenni vagy hozzáadni ehhez a túlbonyolított világhoz? Nem könnyű kérdés, de játszunk el a gondolattal, hogy tudjuk!
Amit szeretnénk: nagyobb odafigyelést, arányérzéket, és észszerű mértéktartást. Olyan anyagok kiválasztását, amelyek illeszkednek a természethez, harmonikus egységet alkotnak vele, és nem terhelik feleslegesen a környezetet.
Már a 19. században megindult ez a harc az ipari forradalom gyors térhódítása ellen. Az angol John Ruskin és William Morris éppen az iparművészeti hagyományokat akarta megőrizni a tömegtermeléssel szemben, és megalapították az Arts and Crafts mozgalmat. Ennek az irányzatnak a hatása még ma is érződik, hiszen az akkori problémák ma is fennállnak.
A 20. század elején a modern művészetek is ráléptek a haladás útjára, amikor létrehoztak egy világszerte ismert stílusirányzatot: a Bauhaust. Walter Gropius, Le Corbusier, Mies van der Rohe, valamint a magyar Breuer Marcel, Kassák Lajos, Bortnyik Sándor, Molnár Farkas és Moholy-Nagy László olyan formavilágot teremtettek, amely egyszerre szolgálta az ipari fejlődést és a környezettudatosságot. Az általuk tervezett épületek és tárgyak praktikusak voltak, illeszkedtek az élő környezethez, és anyaghasználatuk is fenntarthatóbb volt. Ez a mozgalom a harmincas években győzelemre állt, de a világháború utáni ipari fellendülés maga alá temette.
A modern nagyipar a funkcionalitás, az anyag és a forma egyensúlyát felbontotta, és létrehozta azt az arctalan, gyökértelen világot, amelyet ma lakótelepek és uniformizált tárgyak képviselnek. Mindezzel párhuzamosan a vegyipar és a műanyagok megjelenése radikálisan megváltoztatta a környezetünket. A kőolajszármazékokból készült termékek elárasztották a bolygót, gyártásuk és hulladékért felelős feldolgozásuk pedig pusztítja a természetet.
Műanyag házakban, műanyag ágyakban, műanyag takarók alatt alszunk, és műanyag világban élünk. Kérdés, meddig? Szerencsére a világ fejlettebb országaiban már egyre nagyobb az ellenállás ezzel a mesterséges világgal szemben. Az emberek kezdenek rádöbbenni, hogy az észszerűtlen termelés és pocséklás környezeti és egészségi problémákat okoz.
A környezetszennyezés elleni fellépés nem csak az utcai tünetesekről szól. A legnagyobb változást az hozza, ha otthonunkban tudatos döntéseket hozunk: minél kevesebb káros ipari terméket használunk, és előnyben részesítjük a fenntartható, természetes anyagokat. Ez az igazi cselekvés, amivel a jövő generációi számára is élhetőbb világot teremthetünk.
Horváth Tamás – Solymár – szerkesztő – 2024
Szerző: Tamás Horváth
Kövess minket a Facebookon
Facebook