Tudtunk, tudunk mi vidáman farsangolni?

 

Ami a történelmi magyar farsangot illeti ott bukkanhatunk nyomára, ahol városi élet virágzott. A céhek ilyen alkalmakor bizony kitettek magukért. A jelmezes felvonulások fontos résztvevői a különböző céhek mesterei és legényei voltak. Tollas kalapokban, díszes öltönyökben, kivont kardjuk hegyére tűzött déligyümölcs finomságokkal és az ilyenkor elmaradhatatlan álarcokkal vonultak az őket tánccal köszöntő vidám városi tömeggel.

 

Sajnos a magyar farsang, akár a történelmünk, sohasem volt felhőtlenül vidám. A török hadjáratok, a labancok ellen vívott örökös harcaink bizonytalanná tették népünk életet. A háborúk után maradt szegénység és pusztítás pedig nemigen adott okot a mulatozásra.

Ám, ami a hazai farsangolásnak igazán az útját szegte az Mária Terézia 1772-ben kiadott báli rendelete volt. Ebben a királynő nemcsak a mulatságok zárórájáról rendelkezett, hanem azt is elrendelte, hogy „maszkabálok” mely helyeken, mikor, kiknek tarthatók és kik rendezhetik meg azokat?

Ez a diktátum nem volt más, mint magyar jókedv megvámolása a bécsi udvar részéről.

Az udvari bálok „bérlői” a farsangi mulatságokat természetesen zárt termekben, korlátozott számú kiváltságos közönség részére rendezték, melyekből befolyó pénzösszegek is a bécsi kamarát gazdagították.

 

A hazai rendezvények közönsége a XIX század első felétől a gazdag osztrák és német származású olyan pesti polgárságból verbuválódott, akikkel a báli szezonokban a nemzeti érzelmű magyar tanulóifjúság, rendszeres összetűzésbe keveredett.

A rendelet legfőbb célja természetesen a magyar polgárság elnémetesítése volt, de az udvar igyekezete ellenére sikertelenül, mert mint megtudjuk a korabeli „Ország Tükre” című pesti közlöny 1863-as számából, idézem: ‘Az idei farsangi bálok vigalmának az adott sajátszerű fényt, hogy a jelenlevők a nemzeti öltözékek szépségével tündököltek.”

Ezt a nemzeti kiállást tanúsító hagyományt nemzetünk szellemi örököseinek, talán a középiskolai és egyetemi fiatalságnak legalább farsang idején nem ártana feleleveníteni és példamutatásként a jövő nemzedéke számára tovább örökíteni.

Szerző: Horváth Tamás

Szólj hozzá Te is!

slots