A húsvét héber neve a peszah. A szó kikerülést, elkerülést jelent, utalva arra, hogy a halál angyala elkerülte a zsidók, bárány vérével megjelölt házait.
Húsvét a keresztény vallásban Jézus sivatagi böjtjének emlékére tartott negyvennapos böjt lezárulását jelzi.
A böjt után ezen a napon szabad először húst enni. A böjt utolsó hetének neve: nagyhét, a húsvét utáni hét húsvét hete, egyes magyar vidékeken “fehér hét” – „fehérvasárnapig” tart.
Húsvét két legnépszerűbb szokása az öntözés és a tojásfestés. A locsolás (vödör vízzel) helyett régebben néhány észak- és nyugat-magyarországi faluban húsvétkor vesszőzést találunk. A locsolás és a vesszőzés egyaránt a jelképes termékenyítést és a rituális megtisztítást célozta.
Régi szokás a tojásfestés, ami az asszonyok és lányok dolga volt. Akkor még házi festékanyagokat használtak erre a célra: hagymalevél, zöld dióhéj főzetét, vadkörte- vagy vadalma héját, gubacsot.
A tojások „írásának” legismertebb módja az volt, hogy viaszt olvasztottak meg, s a folyékony viasszal a tojáshéjára írták a kívánt mintákat. Ha a viasz megaludt, a tojást a festékbe mártották. A színes tojásról a viaszt letörölték, s a helye sárgásfehér maradt. Ma már csak vidéken néhány falusi háznál ügyes asszonyok és lányok készítenek ilyen csodás húsvéti műremekeket.
A locsoló versike a végére:
“Kerek erdőn jártam,
Kék ibolyát láttam,
El akart hervadni,
Szabad-e locsolni?
Szerző: Horváth Tamás
Kövess minket a Facebookon
Facebook