Az idő nem csupán mérhető mennyiség, hanem kultúrák, civilizációk és emberi sorsok csendes kísérője. Otthonaink falán ma természetes tárgy az óra – de hosszú út vezetett idáig.
„Memento mori” (gondolj a halálra) felirattal készült számos időmérő a XVII. század elején, figyelmeztetve az embereket arra; az idő megállíthatatlan, az élet elmúlik.
Még a XIX. század végén is csak legfeljebb a jómódú családok otthonában fordulhatott elő, hogy a szobák többségében óra ütötte a fertályt. A nagypapától örökölt zsebóra pedig, apáról fiúra szállt, mely legtöbbször a polgári iskola elvégzésének méltó jutalma volt.
A polgári otthonokban az óra halk szava vagy csengő ütése, mint az eleven lelkiismeret szólt, figyelmeztetett, hogy elérkezett a kötelességteljesítés ideje, ami persze nem jelentett egyet az észnélküli rohanással. Mindennek megvolt a maga ideje, és mindenki tudta a pontos időbeosztását. A rendszeresség pedig egészséggel és hosszú élettel ajándékozta meg mind azokat, akik tisztelték az idő múlását.
Egypár emberöltővel korábban, amikor az emberek még nem utaztak repülővel, és nem száguldoztak autókkal, nem hallgattak rádiót, és a telefon sem létezett, az idő sem volt annyira fontos, egy órával több vagy kevesebb, belefért a napba. Amit a mai világban elintézünk egy perc alatt, az a középkorban talán, napokig eltarthatott. Egy-egy vár vagy palota felépítése olykor két-három generáción keresztül is eltartott, mégis belekezdtek. (Ma, ami nem készül el négy év alatt, azzal nem is foglalkoznak, legalább is nálunk.)
A régi ember így invitálta meg vendégét: – Kérlek, tiszteld meg házamat, amikor az árnyékod hossza hat láb lesz.
A napóra világa
Ezekben az időkben ugyanis napórával – egy függőleges vagy ferde rúddal, a rúd árnyékának a hossza és iránya határozta meg – persze csak közelítő pontossággal – az időt. Ilyen időmérőt viszonylag könnyű volt készíteni, de aki erre is rest volt, az a saját árnyéka hosszával mérte az időt.
A vízórák kora
A napóránál jóval pontosabb és precízebb szerkezetek voltak a vízórák, melyek az idő múlását az alácsepegő víz mennyiségével mutatták. Nagy előnye volt, hogy borús időben és éjjel is lehetett használni. Az óra edényét nap keltekkor megtöltötték vízzel, és ha megüresedett, kikiáltók jelezték, hogy újra kell tölteni. Az edény falán lévő beosztás és a benne lévő vízoszlop magassága mutatta az óra állását.
Tudod-e?
A vízórát Klepsydra-nak nevezték, és a görögökön át a rómaiakig sok helyen alkalmazták, gyakran könnyen pergő homokkal is töltve!
A klepsydrának nevezett vízóra használatát a görögök és a rómaiak is átvették, de náluk már előfordult, hogy az edényeket víz helyett könnyen pergő homokkal töltötték fel. Ezek az órák még ma is jó szolgálatot tesznek a lágy tojás főzésénél, vagy a telefonbeszélgetéseink lerövidítésében..
A kerekes órák forradalma
Mindezekkel szemben óriási haladást jelentett a kerekes óra feltalálása (966.) E korban talán nem is lett volna szükség egy még korszerűbb, még pontosabb óraszerkezet kitalálására, mint a már meglévő vízóra, de a társadalom egy fontos része, az apácák és szerzetesek, rendszeresen a nap mindig ugyanazon óráiban, gyűltek össze, napi ájtatosságaik elvégzéséhez, így a pontos idővel kapcsolatos korábbi igények hamarosan mégis csak átfogalmazódtak.
17–18. századi barokk ingaóra gazdagon faragott tokban, díszes számlappal.
Ezért nem véletlen, hogy az első kerekes óra elkészítése egy lelkész (Gerbert francia lelkész) nevéhez fűződik, aki később II. Szilveszter néven foglalja el a pápai trónszéket.
A hordozható órák megjelenése új korszakot nyitott az idő mérésében. A „Nürnbergi tojás” néven ismert szerkezet már zsebben hordható volt, s ezzel az idő személyes tárggyá vált.
Az idő a modern otthonban
Ma az óra már nem csupán időmérő eszköz, hanem enteriőr elem is. Egy falióra lehet karakteres középpont, finom háttérelem vagy éppen modern grafikai hangsúly a térben.
Az idő múlását nem állíthatjuk meg – de az órák történetén keresztül megérthetjük, miként tanult meg az ember együtt élni vele.