Minden ruha bizonyos mértékben testi érzéseket ébreszt, részint magán a bőrön keresztül, részint — bizonyos fokú könnyed­ség, vagy nehézkesség érzését támasztva— visszahat ránk és így befolyásolja a kedélyállapotunkat.

 

 

 

A vékony selyemruha például a libbenő könnyedség érzését kölcsönzi a testnek, míg a nehéz, posztóruha nem csupán a testre, hanem a lélekre is súlyos, lenyű­göző hatással bír.

 

 

A kemény, magas gal­léros uniformis nem csupán kemény test­tartást követel meg, hanem a fej fölszegését is, ami azután nagyfokú rezerváltságot és tekintélyérzetet kölcsönöz a viselőjének.

 

 

 

A csizma és a cipő is más és más érzeteket ébreszt viselőjében. Nem is beszélve arról, hogy a kényelmes cipő úgyszólván a jókedv és hangulatos vidámság szülője, míg a szűk cipő olyan rossz kedélyállapotot te­remt, amely viselőjének minden gesztusát és szavát befolyásolja.

 

 

 

A munkások nehéz, vastag cipője egyéniségük nehézkességét is eredményezi. A divathölgy finom és könnyű cipellője gondolkodásának és érzé­seinek lengeségére is kihatással van.

 

 

 

A ci­linder, vagy a keménykalap komolyabb és ünnepélyesebb öntudatot szuggerál vise­lőjébe, mint a puha kalap, amely kedves léhasággal járja át az érzéseket.

 

 

 

 

A ruházkodás tehát nem csupán a hiú­ságon keresztül gyakorol hatást az öntu­datra, hanem a test érzései is formálják, ala­kítják és egészen meg is változtatják a lélek érzéseit.

 

 

 

De még maga a járás is befolyá­solja lelki életünket. A lomha és ügyetlen járás zavart és bizonytalanságot, a kemény, de mégis könnyed járás biztosságot és ha­tározottságot szül.

 

 

 

 

Az öntudatosság nem más, mint a test erőinek és az idegrendszer kiegyensúlyozottságának produktuma. Mi­nél erősebb és ellenállóbb az idegrendszer, annál határozottabbak és diadalmasabbak lesznek a lélek érzései.

 

 

 

 

A harmadik fontos tényező pedig — bármily hihetetlenül is hangzik: — az időjárás.

Az időjárás éppúgy befolyásolja érzéseinket és ezeken keresztül a lelki életünket, mint az óceán hullámai a rajtuk hányódó hajót.

 

 

 

 

Számta­lan hangulatnak, amit lélektanilag szeretnénk megindokolni, igazi alap­ja: az időjárás. Éppúgy van elbágyasztó, mint fellelkesítő időjárás.

 

 

 

 

Vagy lefordítva, a lelki élet jelenségeinek nyel­vére: félelmet keltő és bátorságot adó időjárás.

A levegő elektromos viszonyai határozatlan­ságot, vagy eltökéltséget szülnek, akarásunk. gon­dolkodásunk, vagy érzé­seink tekintetében.

Természetes azonban, hogy a különböző egyéniségekre különböző hatással lehet ugyanaz az időjárás. Ami az egyikre nézve ösztökélő, az másikra esetleg éppen leverő hatású, vagy megfordítva.

 

 

 

Annyi azonban feltétlenül bizonyos, hogy minden költő, zeneszerző és művész úgyne­vezett ihletének produktív ereje az időjárás­tól függ és az időjárásból táplálkozik. Lelkünk tükrében pontosan visszaverődik az időjárás képe, amely ilyen, vagy olyan alkotásra inspirálja őket.

 

Szeptember végén

Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
Még zölddel a nyárfa az ablak előtt,
De látod amottan a téli világot?
Már hó takará el a bérci tetőt.
Még ifjú szívemben a lángsugarú nyár
S még benne virít az egész kikelet,
De íme sötét hajam őszbe vegyül már,
A tél dere már megüté fejemet.

Elhull a virág, eliramlik az élet…
Ülj, hitvesem, ülj az ölembe ide!
Ki most fejedet kebelemre tevéd le,
Holnap nem omolsz-e sírom fölibe?
Oh mondd: ha előbb halok el, tetemimre
Könnyezve borítasz-e szemfödelet?
S rábírhat-e majdan egy ifjú szerelme,
Hogy elhagyod érte az én nevemet?

Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt,
Fejfámra sötét lobogóul akaszd,
Én feljövök érte a síri világból
Az éj közepén, s oda leviszem azt,
Letörleni véle könyűimet érted,
Ki könnyeden elfeledéd hívedet,
S e szív sebeit bekötözni, ki téged
Még akkor is, ott is, örökre szeret!

(Koltó, 1847. szeptember.)

Végeredményben megállapodásunk, hogy az ókor bölcsessége:  wiens sana in corpore sano (ép testben ép lélek) – valóban olyan mély értelmű bölcsesség, amelyet a mai ember tapasztalatai is teljes mértékben  alátámasztanak, vagyis: nem lehet a lelket a burkától – a halandó testtől különválasztani, ahogy nem lehet a lelki jelenségeket sem a test érzéseitől  függetleníteni.

 

 

 

 

 

Szerző: Horváth Tamás