
Az alapszínek palettája
Amikor színeket válogatunk, az egyik vezérfonal az alapszín lesz, majd ennek változatai és árnyalatai következnek. Ajánlom, vegyük sorra valamennyit.
Nézzük, mit ‘mondanak’ nekünk az alapszínek, amikor nagy felületen (az egész falat és mennyezetet beborítva) látjuk azokat, s mit, ha kisebb tárgyakon jelennek meg. Hogyan módosul a szín karaktere és ezzel együtt térhatása, ha nem a tiszta, hanem törtebb, világosabb, vagy sötétebb változatait alkalmazzuk? Hogyan ‘viselkedik’ egy bizonyos szín más színek jelenlétében? Melyikhez, milyen árnyalatokat érdemes társítani? Mindezt a valóságban kipróbálni elég nehéz, de a lentebb látható apró ábrák majd segíthetnek elképzelni. A fantázia mellett segíthet még a sok-sok megvalósult példa a magazinok lapjain, némi próbálgatás a valóságban és nem utolsó sorban egy kevés ‘elmélet’ elsajátítása. Biztos, hogy mindezek, mindenkinek hasznosak lesznek a színtervező munkájában.
Tudnunk kell azt is, hogy az összbenyomást végül a színes felületek aránya, a tárgyak anyaga, és a tér megvilágítása dönti el. Igen csak sokféle dologra kell egyszerre gondolni, amikor a paletta után nyúlunk.
1. Fehér
A tökéletes háttér az fehér. Semleges, és minden szín – élénk és tört, világos és sötét – számára megfelelő keret. Attól azonban óvakodjunk, hogy egy térben minden csupa fehér legyen, különben könnyen kórházi hangulatot teremthetünk, hacsak nem tudunk különleges anyagokat, luxusminőségű tárgyakat beszerezni. A nagy, tört fehér (ekrű) felület is elegáns, és sokkal befogadóbb más színek iránt, mint a steril, hideg hófehér.
![]() |
![]() |
A fehér járófelület, mint a hó, szinte megemeli a teret, de kissé bizonytalanná is teheti a rajta való járást. A valóságban ritka, hogy a fény a lábunk alól jöjjön. Ám, ha mégis ilyen padlót szeretnénk erre a célra a könnyen tisztítható anyagok; kerámia; kő jöhetnek szóba.
Kisebb tárgyakon; textileken; bútortesteken; kiegészítőkön a fehér mindig elegáns, – aki bátortalan a színválasztásában, nyugodtan bízza magát a fehérre, nem lehet elrontani.
2. Fekete
A fekete háttér különösen az erős, meleg színek számára ideális. Ezek a színek valósággal izzanak a fekete háttér előtt. Ezen túl azonban nem sok jót lehet mondani a fekete térről. Asszociációs tartalma nagyon negatív, (halál, alvilág, gyász) melyet csak a rendkívül finom anyagok használatával tudunk ellensúlyozni, Például: fürdőszobában a hidegen csillogó fekete márvány exkluzív hatásával. Ha nem a térfalak összes felülete fekete, csupán, csak a bútortestek és néhány finomabb textildarab, (törülközők) akkor az nagyon attraktív lehet, melyet a fiatal férfiak általában igen kedvelnek.
![]() |
A fekete ellen szól még, hogy sokkal erősebb megvilágítás kell egy sötétre festett térben, ezért csak ott célszerű ezt választani, ahol a félhomály nem zavarja a tevékenységünket.
3. Szürke
A semleges szürke minden szín számára megfelelő háttér, ámbár érdemes tudni róla, hogy a hideg, kissé kékes, grafit szürke sokkal kellemesebb, mint a teljesen semleges, vagy a sárgás jellegű egérszürke. A hideg szürke minden szín mellett és mögött kellemes, az egérszürke csak a meleg színekkel mutat jól. A szürke térfalakon, vagyis nagy felületen nyomasztóvá és unalmassá válhat, ezért szinte ‘kötelező’ benne az élénk szín, mint kiegészítő megjelenítése. A szürke háttérrel nagyon jól mutatnak a könnyű pasztellszínek, a különböző világosságú szürkék, továbbá a fehér és fekete.
![]() |
Sokat módosíthat rajta a világítás, a hideg fény biztosan jobban illik a szürke térbe, mint a sárgás. Az anyagok közül nemes szürkének a fém és a kő mondható. A fémes fény, a csillogó vagy matt, mintázat, avagy a sima felület szürkesége a klasszikus, hűvös elegancia jelképe.
4. Vörös
A vörös, vagy piros, mint háttérszín rendkívül kényes. Egzotikus és forró, a bútorokon, függönyökön és más lakástextileken. Kisebb tárgyak esetén a színválasztás lehetőségét viszont erősen korlátozza. Az élénk színek közül csak a meleg sárga és narancs simul bele, míg a kék és zöld kellemetlen hatással bírnak, ugyanis erősen vibrálnak a tárgyak határvonalai mentén. Ez utóbbi színek csak törtebb, nagyon sötét vagy világos, árnyalataikban jöhetnek szóba. Ideálisak viszont a semleges színek: a vörös-fehér és fekete-szürke színösszeállítások Ezeket nem lehet elrontani.
![]() |
![]() |
A vörös térben való tartózkodás egy idő után idegesítő, ezért aki ragaszkodik ehhez a színhez, inkább valamelyik változatát; bordót; téglavöröset; rózsaszínt próbálja ki. Ezek a vöröstől valamelyest eltérő karaktert mutatnak. Mindegyik alkalmasabb nagy falfelületek színezésére, és jóval többféle színt helyezhetünk el bennük, mint a verősben. A vörös és árnyalatai, a halvány rózsaszínt kivéve, mindig felénk ‘nyomulnak’, vagyis szűkítik a teret. A járófelületen a vörös nagyon népszerű, a puha vörös szőnyeg meleg, kissé keleties jelleget kölcsönöz a térnek. A rózsaszín könnyű és habos. A kislányok ezt a tulajdonságát különösen kedvelik.
5. Narancs
A legmelegebb, legdinamikusabb szín, a nyár ragyogását idézi. Az élénk narancsszínű térben való tartózkodás eleinte aktivizál ugyan, de a huzamosabb ott tartózkodás, később fárasztó lesz. Nem szerencsés nagyon élénk színű tárgyakat elhelyezni benne, jobbak a pasztell, vagy a szürkés, tört árnyalatok. A narancs változatai (terrakotta, meleg barna vagy a barackszín) több szabadságot engednek a kisebb tárgyak színének megválasztásában, és sokkal kellemesebb – meleg, otthonos – térhatást ébresztenek.
![]() |
![]() |
A padlón a narancs, és különösen törtebb árnyalatai, a meleg barnák, rendkívül természetesen hatnak. A nyers fa és az őszi avar színére emlékeztetnek, ezért biztonságérzetet keltenek, és bármilyen anyag; szőnyeg; fa, kerámia;, kő bátran hordozhatják e színeket.
A narancs az aktív embereknek, a társasági életet kedvelőknek ajánlható, mert fiatalos, mozgalmas. A nyarat és a tüzet juttatja eszünkbe, ráadásul ‘étvágygerjesztő’ szín, ezért használatuk az étkezőben ideális.
6. Sárga
A ragyogó nap sárga, mint háttér, maga is fényt sugároz. Csupa aktivitás, a nyár kezdetének optimizmusa árad belőle. A legszebb sárga szín mindig világos, és minden élénk, vagy pasztellszínű tárgy számára kellemes háttér. Egyes sötét színfoltoknak, mint például; kéknek; zöldnek; türkiznek és feketének is jó keret.
![]() |
![]() |
A sötétebb, tört (pl. mustárszínnek) sárgára mindez kevésbé érvényes. a mustárszín kevesebb más színnel alkot kellemes összhangot. Általában a barnával, zölddel és a tört fehérrel társítható ideálisan. A törtebb sárgák a járófelületen nagyon természetesen hatnak, a frissen gyalult fa hangulatát idézik a lakásban.
Nem elhanyagolható szempont, hogy a sárga tér gyengébb megvilágítás mellett is világos hatású. Megvilágításra csak meleg fényt válasszuk, mert az ilyen fény fokozza a sárga szín játékosságát, a térfalakat szinte eltüntető könnyed varázsát.
7. Zöld
A világos és élénkzöld a természetet idézi. Kissé hűvös hatású, ezét zöld térben a világítás helyes megválasztása különös körültekintést igényel. A meleg fényű világítás tompítja a zöld természetes karakterét, a hideg fény viszont túlságosan is hűvös összbenyomást kelt, melyet nem mindenki visel el. Zöld háttér előtt jól mutat néhány erős szín, mint például; a mélykék, a lila, a narancs vagy a sárga. Az élénkvörös a vibrálás miatt kerülendő, de más árnyalati; bordó; rózsaszín jól megférnek egymással.
![]() |
![]() |
A bíbor, mely a zöld komplementere, rendkívül dekoratív és hangsúlyos elemmé válik a zöld térben. A zöld padló, legyen az szőnyeg, kő, kerámia vagy festett fa, általában kellemes hatással bírnak, de azért, ha lehet ide is, inkább a törtebb árnyalatait válasszuk A zöld sötét ill. világos változatai karakterükben eltérőek. A sötétzöld háttér diszkrét és biztonságérzetet kelt, míg a világos, almazöld, mint a tavasz színe, fiatalos, könnyű és vidám.
A zöld világos árnyalatai ‘tágítják’ a teret. A különböző zöldekkel módosíthatjuk a térérzetünket.
8. Türkiz
Ez a leghidegebb szín. Nagy felületen, csak megfontoltan használjuk. Majdnem minden színnel jó összhangban van. Az élénkvöröset azonban kerüljük, mert a közös határvonaluk vibrál. A térérzet tágítására a világos türkiz az egyik legmegfelelőbb szín.
![]() |
A mélyebb, sötétebb türkiz nagyon elegáns és dekoratív. Minden élénk, világos és meleg színnek remek háttere. A türkiz erősen emlékeztet a vízre, a nagy vízfelületre, ami kellemes lehet a falakon, ugyanakkor a padlón bizonytalan benyomást kelt. Ide csak a törtebb változatait javasoljuk. A fényforrások színét, akárcsak a zöldnél már javasoltam, nagy gonddal válasszuk ki.
9. Kék
A kék a legkedveltebb szín, világos árnyalataiban hideg fényt sugároz. Mélyebb változatai nyugalmat, biztonságot árasztanak. Jó háttere a fehér, a pasztell és az élénk színeknek is. Befogadja mind a meleg, mind a hideg színű tárgyakat. Ez utóbbiak azonban kellemesebbek, ha világosságukban különböznek a kékétől, tehát világoskék mellett a. mély türkiz, míg a sötétkék előtt világoszöld mutat igazán.
![]() |
![]() |
A világoskék tágítja a teret, de hidegérzetet kelt. A hűvös színű tér megvilágítása kényes feladat. Ez esetben a természetes napfény színhőmérséklete az ideális. A kékhez fűződő asszociációk; tisztaság; szellem; elegancia; messzeség.
10. Lila
Nagyon kényes szín, s bár a hideg és a pasztellszíneknek megfelelő hátteret nyújt, mégis azt ajánlanám, hogy csakis a lila-fanatikusok fessenek egy egész teret lilára. Világos árnyalatai; a halvány levendula; orgona lila romantikus, elegáns hatást kölcsönöznek a térnek. A sötét vagy élénk lila színek viszont súlyos, olykor komor, negatív asszociációs képzeteket kelthetnek (‘bánat’, ‘gyász’). A berendezési tárgyakon, elsősorban textileken, csillogó üvegen, akár a sötét padlizsán lila, akár a derűs, tavaszias ibolyaszín dekoratív hatású. A járófelületre, leginkább szőnyegpadlóra az élénk, vagy a sötétebb lila árnyalati nagyon jó választás lehet.
![]() |
![]() |
A lila tér megvilágítása megfelelő mind hideg, mind meleg fénnyel, hiszen a lila maga is a hideg kék és a meleg vörös között ‘imbolyog’.
11. Bíbor
Fejedelmi szín, – de a hideg vöröset ritkán kívánjuk a legnagyobb felületen látni. Ráadásul kevés más színnel párosítható. A bíborszínű festék és textil általában könnyen elvesztik színük ragyogását, kopott változata, pedig már mindenre emlékeztet, csak éppen a királyi pompára nem. Világos változatai; pink; élénk rózsaszín attraktívak, extravagáns, fiatal nők számára vonzó lehet.
![]() |
Kisebb felületen, főleg a fényes selyem, üveg és műanyag tárgyakon, azonban az egyik legdekoratívabb szín. A bíbor – telt és világos változata egyaránt – vonzza a szemet, állandóan a vizuális középpontba ‘tolakszik. ezért könnyen elunható. A bíbor színben, – a lilához hasonlóan – mindig érzünk valamilyen mesterségeset vagy mesterkéltet. Olyan tárgyakon érdemes használnunk, amelynek színét könnyen változtatni, cserélni tudjuk. Megvilágítására mind a hideg, mind a meleg fénykedvező.
12. Barna
A biztonságot nyújtó ‘barlang’, a meleg otthon színe. A természet közeli árnyalatok – a talaj, fakéreg, avar, – tartoznak ide, továbbá a földszínek, a gesztenye és az állatok bundája. Az élénkebb (sárgás, vöröses) barna árnyalatok, az őszre emlékeztetnek, és nagyon jól illenek minden ódon vagy rusztikus tárgyhoz. A barna ‘súlyos’ szín, vagyis szűkíti a teret, megvilágítására legjobb a meleg fény.
![]() |
![]() |
A barna világos árnyalatai; bézs; drapp semleges és természetes benyomást keltenek, és aki nem szeret kockáztatni a lakás színeivel, ezekre a színekre nyugodtan rábízhatja magát. Mivel nem élénk szín, nagyon könnyű mellé más színeket társítani: Alig van szín, amelyikkel nem illene össze.
A lakásban a barna mindig ‘divatos,, hiszen természetes anyagok hordozzák az igazi árnyalatait, mint például; a fa; a gyapjú; a kő; a tégla vagy a terrakotta.
Folytatás a III. részben: http://akberendezes.hu/elmelet/hogyan-valasszunk-szineket/
Földvári Melinda
színszakértő
www.szintan.hu
Szerző: Tamás Horváth
Kövess minket a Facebookon
Facebook