A Poli-Farbe festékgyár piaci ismeretei alapján 2018/2019-ben számos olyan nemzetközi trend figyelhető meg, amelyek a falfestésre is nagyban kihatnak.
A hazai tulajdonban lévő festékgyár évről évre törekszik arra, hogy iránymutató legyen, palettáját olyan árnyalatokkal bővíti és frissíti, amelyek a nemzetközi trendekbe is maximálisan beleillenek.
Nézzük meg, milyen trendek várhatóak otthonunk falain a következő pár évben:
2018-ban nemcsak a divatban, de a lakberendezésben is hódítanak a fagylaltszínek, azaz azok az árnyalatok, amelyek a fagylaltos pult gazdag színpalettáját adják vissza – néha természetes, néha pedig kimondottan mesterséges tónusokat kölcsönözve felületeinknek. A friss és üde színtrend azoknak is kedvez, akik nehezen teszik le a voksukat egy-egy szín mellett: ahogy a fagyisnál sem kell egyetlen ízből választani, a lakást, de még egy szobát sem muszáj egyetlen árnyalattal kifesteni, ugyanis ezek a színek jól megférnek egymás mellett. Ilyen árnyalat például a: Platinum árvalányhaj A10, csillagfürt CS20, körömvirág K20, mályvarózsa M40, brazil menta BM50, kék szellőrózsa K40. Platinum matt latex: ribizli R50, borókabogyó B65, haraszt H50.
Az idei év egyik legmeghatározóbb színe a lazac-barack-rózsaszín árnyalatokat egyesítő szalmarózsa SZ60, amely stílusos eleganciát képvisel. Ennek a trendszínnek különösen jól állnak a visszafogottabb és kekis zöldek – például a Poli-Farbe Platinum búzafű B70 –, a nemzetközi bútordesignban is előszeretettel társítják ezt a két színvilágot. A szalmarózsával festett fal különösen jól mutat réz és arany kiegészítőkkel.
Mindezek mellett szintén megfigyelhető irányzat a különböző színek játékos eklektikája. Többek között a melegebb hatású terakotta-pirosak (meggybordó M80), a „kurkumasárgák” (dália D70), a hússzínek (habszegfű H30, berkenye B55), a narancsos árnyalatok (barackvirág B66) és a hűvösebb színek (borostyán B80, kövirózsa K50) alkotta inspiratív színkompozíciók is teret hódítanak.
Színnel, lélekkel – előtérbe kerül a színeket a falra felfestő egyéniségének kreatív megnyilvánulása. A divathoz hasonlóan a lakberendezés is egyfajta önkifejezés a “lakásban élés” új viselkedésformája, egyfajta játékos dialógus az ember és bútorok, tárgyak, terek, felületek, formák és persze a színek között. Merjünk játszani a színekkel, kísérletezzünk, ha egyéniségünk és a lakás adottsága megengedi.
Képek és a szöveg: Poli – Farbe Kft Magyarország
Kövess minket a Facebookon
Facebook