Fiatal pár lakása

Az emberi kultúra legszebb, az ember legősibb ösztönéből született alkotása; az Otthon.

Innen meríti erejét, s amit ezzel az erővel alkot és létrehoz, annak eredményeit is idegyűjti össze. Akinek boldog és harmonikus az otthona, annak boldog és hangulatos az élete.

                                                                                         Tábori Piroska

 

A hagyomány azt tartja, hogy a tavasz az ismerkedés és az eljegyzés ideje4. A májusi rügyfakadás majd bimbózás meg már a házasságkötéseké.

 

 

Ez utóbbi örömei és gondjai körébe tartozik az új otthonban, albérleti lakásba, vagy a szülői házba történő berendezkedés sok gonddal járó munkája.

Bár a legtöbb esetben ez egy nagyon kedves feladata a fiatal pároknak, de ugyanakkor az együttélés első próbája is lehet. Hiszen a lakásberendezés során felmerülő különféle, egymástól eltérő igények nem minden esetben segítik a boldog együttélés felhőtlen hangulatát. Legtöbb esetben a minden igényt és kényelmet biztosító lakásberendezéshez általában szerény anyagi eszközök társulnak.

 

 

 

Hogy az ilyen kezdeti feszültséget okozó problémákat az ifjú házasok elkerülhessék, csak tanácsolni tudnám, hogy feladat megoldására lakkberendezőt, dekoratőrt, nagyobb átépítési változtatásokhoz – helyiség leválasztásnál, hozzáépítésnél, tetőtér beépítésénél – lehetőleg belsőépítészt, építészt fogadjanak.

 

 

 

 

Bár ma a konfekcionált lakberendezési termékeknek széles körű választékával találkozhatunk a bútor és lakberendezési áruházak kínálatában, mégis az olyan kicsiny finomságok, apró trükkök kitalálásához, amelyek elvitathatatlan kellékei, vagyis szükségesek az egyéniségükkel harmonizáló lakásberendezés összképéhez, érdemes hozzáértő szakembert megbízni.

 

 

Kellő a piaci és tárgyi szakismeretek hiányában, bizony könnyen túlléphetjük a rendelkezésre álló anyagi keretet.  Egy lakberendező, vagy belsőépítész nem csak álmaink otthonának kialakításában lesz segítségünkre, de a szűkös pénzkeretünknek is gondos őre lesz a beszerzésnél, az egyedi berendezések megrendelésénél és beszerzésénél.

 

 

 

Ott, ahol a művészi tervezést nélkü­lözni kell, a berendezkedőknek maguknak kell ezt a céltudatos munkát végezni. Ajánlatos a tárgyhoz kapcsolódó cikkeket a neten látogatni, vagy a különféle szakfolyóiratoknak a tartalmát áttanulmányozni. Segítségképen most én is szeretnék néhány olyan külföldi példát bemutatni, amelyben egy egyterű helyiséget osztanak meg fiatal párok többféle funkció kiszolgálásra.

 

 

A bútorformák leegysze­rűsítése, a falak festésének szerény volta, a képeknek a mini­mumra való csökkentése, a dekoráció hangsúlyát áthelyezi a lakástextilek díszítő tulajdonságára. Ezért választottak a tervezők élénk színű bútorhuzatot, színdús szőnyeget, vagy padlóburkolatot és azért kell a függönynek, a párnának átvenni az összképbe beolvadó és abban mégis jelentkező dekoráció szerepét.

 

 

A párnákat, melyekre gyakran hajtjuk a fejün­ket, a függönyöket, melyekhez támaszkodva, alakunk sziluett- szerűen emelkedik ki a képből, gondos szeretettel kell megválogat­ni. Ezek minél egyszerűbbek, annál nemesebb anyagból, annál művészibb kivitelben készültek.

 

Köszönöm a figyelmüket

 

 

 

Szerző: Horváth Tamás

Szólj hozzá Te is!

slots