Húsvéti rigmus

Gyermekkoromban ezen a szép hétfő reggelen, mert akkoriban még  húsvét hétfőn szép, naptól verőfényes tavaszi reggelre ébredtünk – ma már legalábbis így emlékezem, sebtében felöltöttük. A legszebb ünneplő ruhánkat öltöttük magunkra a fényesre subickolt cipőinkkel, majd a dugihelyről gyorsan előkotortuk féltve orzott kincsünket, az orgonaillatú kölnivízzel telt üveget.

Emlékszem, a kis lila üvegre. A nagyi kiürült, féltve őrzött  parfümös ütege volt, melyet még háború előtt kapott a papától születésnapjára. Már hat éves is elmúltam, mire sikerült tőle elkönyörögnöm. Egy feltétellel adta csak nekem, ha megfogadom, hogy örökre megorzom és minden évben húsvétkor az Édes után őt locsolom meg elsőnek.

Megígértem. Megkaptam. Még ma is meg van..

a kölnivizet az árpád úti drogériában kimérve vásároltuk Sándor bácsitól, az unokatestvéreimmel és a barátaimmal, minden évben. Sándor bácsi, mert így hívták a drogéristát – korábban övé volt a bolt  – amikor mindannyian egyszerte rárontottuk hozzá  a  polcon sorakozó nagy fehér üvegeit, melyek különféle színű és illatú kölnivízzel voltak teletöltve, szép sorjában leszedegette és egyenként az orrunk alá tolta. Végigszagoltatta velünk valamennyi üveg illatos tartalmát.

Választhattunk. Az ár egy volt függetlenül attól, hogy kék, zöld, vagy rózsaszínű volt az üveg tartalma. Az sem számított, hogy orgona, rózsa, vagy ibolya illata volt a szagos víznek..  Az árát csak az üvegünk nagysága határozta meg. Az én kis lila üvegemet egy Forintért a bátyám nagyobb üvegjét kettőért töltötte Sándor bácsi tele.

Kevésbé tehetős barátainknak, csak félig töltött üveg dukált , de ők ezt egyáltalán nem bánták, mert az utcán az első nyomós kútnál, vízzel pótoltuk ki a hiányzó mennyiséget. Állítom, hogy soha senki nem vette ezt a kegyes csalást észre.

Akkoriban egy ilyen összeg nagyon sok pénznek számított egy gyereknek. Ugyanis egy gombóc fagyi ötven Fillér volt, egy zacskó savanyú cukor két Forint és a vasárnapi mesemozi is éppen ennyibe került, amit matinénak neveztünk.

Na, hétfőn reggel ezt a kölnivízzel töltött üveget kotortok elő a titkos helyről, ahol azt egész héten dugdostuk Édes és a Nagyika szeme elől. Reggeli után aztán, széles mosollyal a képünkön, a magunk költötte vers elhadarása után meglocsoltuk az Édest és Nagyikát. A legszebb tojásokat, melyeket ők is előlünk eltitkolva készítettek, tőlük kaptuk a hozzájáró legmagasabb összegű locsolópénzzel egyetemben.

Akkoriban az a nap nagyon rövidnek tűnt. Rohantunk házról házra. Minden barátunk és ismerősünk anyukáját, nagymamáját lánytestvéreiket sittünk meglocsolni.

Verset persze mindenhol mondani kellett, máskülönben, se piros tojás, se jácint a golukunkba, se pedig az a várva várt egy – két Forint locsolópénz nem járt a vers nélküli szimpla produkciónkért.

Már mondom is:

“Zöld erdőben jártam

Kék ibolyát láttam.

Hogy el ne hervadjon

Meg kéne locsolnom.

Kérdem én a szép ibolyát:

Nem bánja, ha locsolok rá?”

Este otthon, aztán izgatottan ürítettük ki a zsebeinket. Összeszámoltuk az locsolásért kapott hímes és színes tojásokat na , meg  a guruló egy – két Forintos fémpénzeinket.

Így volt ez akkoriban. Talán igaz sem volt.

Örömteli boldog locsolkodást kívánok.

Szerző: Horváth Tamás