Így építse fel álmai CSOK- s otthonát

 

A családok számára nagy segítséget jelent otthonuk felépítéséhez a 10 millió forintos CSOK- támogatás és a hozzá igényelhető 15 millió forintos támogatott hitel. Ahhoz azonban, hogy kulcsrakész állapotba kerüljön az ingatlan, számos további finanszírozással és kivitelezéssel kapcsolatos kihívással kell az új otthonukat építőknek szembenézni.

 

A legtöbben egy merőben idegen terepre tévednek akkor, amikor építkezni kezdenek. Sokan úgy érzik, a hiteligénylések, a kedvezményes áfák és az építőanyagok között el is vesznének, ha nem lenne mellettük olyan szakértői segítség, akihez bármikor fordulhatnak kérdéseikkel. Ezért most igyekszünk a teljesség igénye nélkül egy általános útmutatást közzétenni a fenti témával kapcsolatban. Ebben az összeállításukban bemutatják, hogyan kell felkészülni anyagi szempontból egy új építésű ház kivitelezésére, egészen az építési telek kiválasztásától az utolsó ecsetvonásig.

Kezdjük mindjárt azzal, hogy:

 

 

 

Finanszírozási terv nélkül nem érdemes belevágni  építkezésbe!

– Ahhoz, hogy a család ki tudja használni a családpolitikai támogatásokat és az építésösztönző kormányzati csomagok maradéktalan igénybevételét, szükséges, hogy a CSOK összege mellett önerővel rendelkezzen. Ezért első lépés minden esetben egy finanszírozási terv elkészítése, amelyhez később a kivitelezési ütemtervet is hozzá kell majd igazítani.

A finanszírozási tervben rendkívül fontos rögzíteni, hogy mekkora keretből gazdálkodhat a család. Ahhoz ugyanis, hogy egy háromgyerekes család számára egy legalább 90 négyzetméteres lakás felépüljön, nem lesz elegendő a 10+15 milliós támogatás, így számukra önerőre, vagy piaci hitelre is szükség lesz. Mind ehhez párosul még, hogy az új energetikai rendelkezések előírják, hogy a 2020-ban átadott ingatlanok esetében már közel nulla százalékos energiaigénynek is meg kell valósulnia a felépítésre kerülő ház esetében, ezért a hőszigetelésre és az okos-építőanyagok vásárlására a vártnál jóval nagyobb összeget kell betervezni.

Hogy az építtetők ne vesszenek el az ügyintézés útvesztőjében érdemes építési szándékukkal megkeresni egy olyan leinformálható, lehetőleg magyar generál kivitelező céget, amelyik cég, tervezéstől a kivitelezésig levesz minden építéssel és ügyintézéssel járó gondot a család válláról.

 

 

 

Mi egy generálkivitelező szerepe az építkezés során?

A lényeg az:

Amennyiben nem generálkivitelezőt bíznak meg a munkálatokkal, úgy az építtetők könnyen eleshetnek az adó visszatérítés támogatás lehetőségétől. Abban az esetben, ha nem egy kézben összpontosulnak a munkálatok, számolni kell olyan plusz költségekkel, melyek az elhúzódó munkálatokból – újabb kivitelélezők utáni kereséssel töltött időveszteségből származik. Ráadásul a CSOK- rendelet kiköti: a kivitelező nem lehet maga a család, de még a rokonsága sem. Arról nem is beszélve, hogy a finanszírozási tervben az építési terület árán és a kulcsrakész beruházás teljes összegén felül, még plusz tíz százalék tartalékra is szükség van az építtetőnek ahhoz, hogy az álomotthon végleg elkészüljön, és az a lakhatási engedéllyel is rendelkezzen.

 

A telekvásárlásnál felmerülő problémák: 

Semmiképpen sem szabad úgy telket vásárolni, hogy annak állapotáról, körülményeiről nem egyeztettünk a kivitelezővel. Egy rossz fekvésű, vagy nem megfelelő adottságokkal rendelkező telek ugyanis jelentősen megnövelheti a beruházás végösszegét. Tekintettel arra, hogy a CSOK telekvásárlásra nem fordítható, így azt mindenképpen a családoknak önerőből, vagy piaci hitelből kell fedezni, hogy aztán az egyszerűsített bejelentést követően majd megkezdhessék a kivitelezési munkálatokat.

– A CSOK, a kedvezményes hitel és az Áfa folyósítása nem egy összegben, hanem szakaszosan történik, így a kivitelezési munkálatoknak mindenképpen összhangban kell lenniük az összegek beérkezésével. Továbbá: a teljes önerőt fel kell a családnak használnia az építkezés megkezdésekor ahhoz, hogy a bank műszaki ellenőre kiállítson egy igazolást és megkezdjék a folyósítást.

 

Hogyan működik mind ez a gyakorlatban? 

Egy egyszerű példával élve, ha a családnak az új ingatlanuk felépítéséhez 30 millió forintra van szüksége, akkor a 10+15millió forintos CSOK mellett szintén 5 millió forint önerő kell a kivitelezéshez.

Ezt az önerőt tehát a telekvásárlásba kell fordítaniuk, majd amennyiben marad még pénzük, meg kell kezdeniük az építési munkálatokat addig, míg a teljes önerő összegét fel nem használják. Ezt követően tudják csak elkezdeni a CSOK nyújtotta anyagi erőforrásokat az otthonukra fordítani.

 

 

 

Nem szabad arról sem megfeledkezni, hogy a CSOK utolsó összegét a családnak a használatba vételi engedély bemutatásakor folyósítják, tehát fontos, hogy az utolsó kivitelezési munkálatokra a családnak ismét legyen anyagi erőforrása, mely a korábban már említett 10 % – s tartalékból képezhető.

Talán mind ezekért is érdemes egy leinformálható, magyar generálkivitelezőt www.ujhazcentrum.hu megbízni az új otthona kivitelezésével.

Tóth Alexa írása nyomán

Szerző: Horváth Tamás

Szólj hozzá Te is!

slots