Lakberendezés művészetének általános szükségszerűsége

Amíg a huszadik század első felében a városi bérházak –lásd belvárosi „bérpaloták” – addig napjaink szociális viszonyainak megfeslően  már a  városok és nagyobb települések lakótelepi és lakóparki tömbházainak lakásai lettek a polgári életformának megfelelő, divatos és kedvelt lakóhelyei.

Ennél fogva mind a bérlőknek, mind a tulajdonosoknak éppen úgy, mint a tervezőknek, építőknek, lakberendezőknek ehhez a lakótelepi és lakóparki lakásviszonyokhoz, azok adottságaihoz, az ott élők anyagi lehetőségeihez kellett az építési és lakberendezési elképzeléseiket és elvárásaikat igazítani.

Gondoljuk csak meg! A múlt század első felében legalább öt évtizedre volt szükséges ahhoz – s itt most a hazai viszonyokra gondolok – , hogy a vidéki házaikat, kertjeiket kényszerből maguk mögött hagyó családok beletanuljanak a városi élet kínálta szűkös lehetőségeken belül  az igencsak helyszűkével rendelkező otthonaik lakásberendezésének “művészetébe”.

Na, már most az ilyen családok gyermekeinek, vagyis nekünk,  – akik már a világ majd minden szögletébe eljuthattunk és ott elleshettük a mienknél jóval előbbre mutató lakásberendezési kultúra egészen apró esztétikai finomságait s hogy az ott látottakat befogadjuk és a minden napi életünkbe a lakberendezési elképzeléseinkben is alkalmazzuk, akár szüleinknek a múlt század elején, nekünk is egy újabb fél évszázadra volt szükségünk.

Ahhoz, hogy napjaink gyermekei is felismerjék a hazai lehetőségeink keretein belül megvalósítható s a világ lakáskultúrájának esztétikai finomságaival teletűzdelt célszerű és ugyanakkor ízléses és hangulatos megoldásait, egyetemes társadalmi iskolázottságra, műveltségre és világlátásra van szükségük.

Csak ettől lehet remélni az otthonok olyan mértékű tökélesedését, mely nem a nyomorúságot, de nem is a “kivagyiságot”, hanem a lakásából otthont építeni kívánó ember belső adottságit, egóját tekinti elsődlegesnek.

Ennek az iskolának egyetlen mondanivalója: Keresd az igényesen szépet és a tökéletesen kényelmeset!

A mai iskola, ha nem érti meg, hogy miért van szükség a rajz, ének és testnevelés, vagy éppen a költészet szeretetének tanítására soha nem lesz képes a legfontosabbat megtanítani. Példának okán azt, hogy hogyan szenteljük meg életünk pihenőhelyét,  családi fészkét, vagyis hogyan válasszunk ahhoz, személyiségünkkel harmonizáló színeket, formákat s hogyan teremtsünk benne meghittséget, kellemet és kényelmet. Ugyanis a megvásárolt lakás nem más, csak csupasz falak által határolt kisebb, nagyobb tereknek az összessége, ami közel sem jelenti azt, hogy az már egy   “otthon”.

Természetesen túlzás lenne egy tanóra kereteit dogmatikus szabályokkal megtölteni. Helyette abból az életérzésből, személyiségünknek olyan esztétikai igényességéből fakadó szikráját kellene ezeken a tanórákon lángra lobbantani, amelyik képes a családi élet fogalmának fontosságát, az otthon melegét a lakás csupasz falai közé varázsolni.

Képes lesz a lakásberendezés minden egyes tárgyából azt a meghitt érzést sugallani, hogy még az az egyetlen darabka is, az az apró kis részlet is a belső énünknek, mind egy- egy parányi darabjai? Vagyis azt, hogy: „Nem én vagyok a tárgyaimért, hanem a tárgyaim vannak énértem.”

Igen.

Köszönöm a figyelmüket:

Horváth Tamás

Szerző: Horváth Tamás