A minimalizmus bírálata

Bár az ízlésről nem érdemes vitatkozni, mert mint a mondás tartja – “ízlések és pofonok különböznek egymástól.” – én még is veszem a bátorságot s bírálattal élek a mai kor divatos irányzatával, a minimál stílussal” szemben. Lesznek majd , akik egyetértenek velem s lesznek, akik nem, de kéretik, hallgattassák meg erről az én véleményem is.

Jaj, ne már! Esztétika? Mit akar ezzel az elcsépelt idejét múlt fogalommal – mondják a minimál stílus hívei a mai „modern” kór önjelölt világjavítói, divatdiktátorai. És körülbelül azzal a lenézéssel szólnak az esztétikát még féltve védelmezők érveléséről, mint ahogyan vélekedik egy mai programozó a Commodore 64 asztali számítógépről.

Ám, ha megnézzük a mai lakásokat, melyekben nincs más, csak falba épített szekrény, kocka alakú panelbútor és habszivacsból készült egyenes vonalú fotelek és kanapék felsejlik egy futurisztikus érzelmektől mentes technikai csodákkal teletűzdelt, rideg világképnek az eljövetele. Vagy talán már itt is van?

Az új stílus eszméje felfalja eleinek esztétikára épülő stílusirányzatinak valamennyi stílusjegyét. Kiüresíti, mind az építészetnek, mind az iparművészetnek, mind a lakásberendezőknek, mind pedig a képzőművészetnek kellemet kölcsönző díszítményeinek a tárházát. Mikor a mai próféták azt hirdetik, dobjátok ki a régi lim-lomokat lakástokból, akkor gondolni ugyan a műanyagból, nagyiparilag öntött bazári giccses „dísztárgyakra” gondolnak, de helyettük mégis a herendi vázát, a halasi csipkét, a művészi olajfestményeket és kisplasztikákat hajigálják ki az otthonainkból.

A tárgyilagos minimál stílus az élet semelyik területén nem tűrheti meg az ilyen „kikukucskáló” stílusidegen tárgyakat, amelyek egykor a régmúlt korok kényelmét és kellemét hirdették.

Hogy kerülhet az asztal közepére egy herendi váza, alatta horgolt terítővel s főleg, benne egy csokor vörös, illatos rózsával, mikor annak a tartója rozsdamentes acélból készült kocka, vagy sima, minta nélküli üvegcső kellene, hogy legyen?

De mit keres a számítógépasztal mellet a Nagyiéktól örökölt kényelmes füles fotel, mikor a minimál stílus elvárása szerint ott egy fehér, egyszínű műbőr bevonatú, krómozott fém, gurulós széknek a hely van fenntartva?

Anott a falon meg, csak nem egy csiszolt szélű velencei tükröt látok Florentin keretben pompázni?

Csak nem gondolja, hogy ezrével másolt papírnyomatok helyett velencei tükröt, netán művészi műalkotást lógat fel a szobája falára?

Szerencse, hogy az ilyen vicces műtárgyhaji­gálós kultúr’ hangulat, csak igen rövid időt él meg a stílustörténelem malmának garattölcsérében.

Ami az új stílustörekvésben s az új rációban életképes, az úgyis megvalósul, kiválasztódik majd a művészeink szellemi és keze munkája áltál. A lakásberendezők és az iparművészek a stílus szegényes minimális – esztétikusságának ellenére is sok tanulságot vonhatnak le, abból a technikai erőfeszítéséből, melynek nyomán végül mégis csak egyszerűbbé váltak az iparművészeti formák s eltűntek a tárgyakról a fölösleges már – már túlzásba vitt díszítmények.

Az díszítmény – ornamentika –  talán meghal, de az iparművészet és a lakásberendezés, mint drága luxus, mint a kézművesség és a művészi elhívatottság akaratának végső kikristályosodása azért még jó néhány ezredévig tovább él majd.

A minimál stílus kritikáját egy múlt század elején divatos viccel fejezném be – akkor ezt a dessaui Bauhaus stílust kritizálók vetették papírra – Az apa sorra nyírja le ollóval a gyermekeinek füleit.

– De az istenért Wilhelm, mit csinálsz? – kérdi a két­ségbeesett felesége.

– Nem szenvedhetem a gyerekeken ezt a sok fölösleges díszítményt. Egészen elrontják a fejük formáját.

A minimál, stílus erőszakos hirdetőinek meg üzenem: nyugodtak lehetnek. Az élet nem hagyja lenyírni ollóval az egész világ iparművészetének és lakberendezésének a díszítő kedvét. Az emberek otthonából a kellem sohasem lesz leírható.

Erről nekem ez a véleményem.  S önöknek?

Szerző: Horváth Tamás