Feng – shui (Távol keleti térrendezés művészete)

 

Otthonunk a Feng – shui tükrében

Nincs szerencséje a szerelemben? Nem sikeres a munkájában? Mindez talán az Ön otthoni környezetén múlik. A Feng – shui tanítása szerint ugyanis az otthoni környezetünk döntően befolyásolja életünket. Olyannyira, hogy néha már kisebb változtatásokkal is javulást érhetünk el.

 

 

Gazdagság – Hírnév – Párkapcsolat

  Feng -shui azt jelenti: „szél és víz”. A természetnek ez a két áramló energiája annak a Chi – nek a szimbóluma, amely a Feng – shui tanítása szerint nem más, mint a mindent körülölelő életenergia. A jó Chi elősegíti a jó közérzetet és a jólétet, a rossz Chi viszont mindkettőt lerombolja. Mivel a Chi a mi otthonunkat is átjárja, így a lakás alaprajza és berendezése befolyásolja a Chi szabad áramlását, s annak kedvező vagy kedvezőtlen hatását. Vagyis befolyással bír az egészségi állapotunkra és sorsunk alakulására.Tehát a Chi akkor jó, ha harmonikusan és akadálytalanul tud áramlani az otthonunkban. A Feng – shui tanítása szerinti életvitel művészete abban áll, hogy az áramlatok mozgását elősegítjük azáltal, hogy felismerjük és megszüntetjük a térrendezés hibáit.

Család – Tai – Chi – Gyerekek

 

A tibeti buddhizmus és a taoizmus által befolyásolt legnépszerűbb Feng – shui iskola tanításához tartozik a bagua. Ez egy kilenc részre felosztott rács, amelynek minden egyes darabja az élet egy bizonyos területét befolyásolja. Ha ezt a rácsot egy lakás alaprajza fölé helyezzük, akkor a bangua megmutatja, hogy az életnek melyik területét hol éri a lakáson belül pozitív hatás és hol negatív. Ezért a bangua rajzát a lakás bejáratának falára kell kifüggeszteni. Ennek a bejáratnak az ajtaja Chi elérése szempontjából a legmegfelelőbb, ha Keletnek néz, ugyanis a siker mindig ebből az irányból érkezik a házba.

 

 

Tudás – Karrier – Barátok

 

A bangua persze nem egy olyan szigorú szabályrendszer, mely előírná a lakás helyiségeinek elrendezését, méghozzá azzal a pontossággal, hogy az irodája mindenkinek csak a „gazdagság” zónába, a hálószobája meg a „partner – kapcsolat” zónába eshet. A bangua sokkal inkább az élet területein történő tájékozódásunkat szolgálja. Például az élet egy bizonyos területén, ha nem úgy mennek a dolgaink,, ahogy szeretnénk, akkor a bangua pontosan megmutatja, hogy az otthonunkban hol van a hiba. Ilyenkor általában elég, ha a helyiség megfelelő területét szabaddá tesszük, vagy ha ezen a helyen a Chi szabad mozgását valamilyen más módszerrel elősegítjük.

 

Elég, ha a helyiség megfelelő területét szabaddá tesszük

 

Feng – shui a gyakorlatban:

• A 10-es szerencseszám, viszont az 1- 3- és 4-es számok szerencsétlenséget hoznak.

• A tükör erősíti a Chi-t, de sohasem szabad elhelyezni a hálószobában, mert ott a nyugtalanságot fokozza.

• Az ágyat sohasem szabad úgy elhelyezni, hogy az a vége, ahol a fejünk helye van, a fürdőszoba irányába mutasson.

• A párkapcsolat zónában a párosan felfüggesztett tárgyak, mindenekelőtt a közös emlékeket idéző fényképek, segítik a chi-t.

• Hangos elektronikus készülékek, mint például a televízió vagy Hi-Fi berendezés, de az új családi fotók is a családi zónába tartoznak.

 

 

 

• Minden kerek bútor elősegíti a Chi áramlását Az ajtóval átellenben az ablakos falra elhelyezett tükör vagy kristály megakadályozza a Chi elillanását.

• A szobai szökőkútban körbeforgó víz az élet szimbóluma.

• A növények és a mozgatható tárgyak hasznosak a gazdagság zónában.

• A Tai-Chi zónát szabadon kell hagyni. A Chi működését erősíteni tudjuk különféle kerámia dísztárgyakkal és szimmetrikus mintázatú képekkel, szőnyegekkel.

• A segítőkész barátok zónában a fémtárgyaknak pozitív kisugárzása van.

• A telefon, vagy az internet eszközei a kapcsolatokat szimbolizálják.

• Figyelem! A mosogató, a hűtőszekrény és a tűzhely között, munkafelületek közbeiktatásával megfelelő távolságot kell hagyni.

• A fürdőszobaajtót tartsuk csukva, hogy a Chi ne tudjon a lefolyókon keresztül elillanni, A tudászónában a könyvespolcnak van a legjobb helye. Ezt a zónát jobb más zónáktól legalább egy üvegajtóval lezárni.

• Fal hiányában egy jól elhelyezett paraván is képes a Chi –t a megfelelő irányba terelni

 

 

 

• Az akváriumban felgyülemlik a pozitív Chi.

• A hírnév és elismertség zónában a pozitív Chi, tűz segítségével hozható működésbe. Így ide egy kandallót, vagy a tüzet szimbolizáló piros lámpát érdemes helyezni.

 

Példa egy elvileg tökéletes beosztású lakóházra. Minden bagua zóna megvan, a Chi pedig szabadon áramlik.

 

A bagua egyébként minden helyiségben külön-külön is alkalmazható. Például minden helyiségnek van gazdagság zónája, amelyet működésbe hozhatunk. Következésképpen a Tai – Chi helye mindig a szoba közepén van, ezért ezt a területet lehetőleg hagyjuk szabadon, hogy a Chi – nek legyen szabad területe a mozgáshoz.

 

 A térben szélharangok irányítják  a Chi-t

Szabad tér és rend – ezek a Feng – shui alapvető parancsolatai. A szobában gyakran találunk fölösleges tárgyakat, amelyek a Chi mozgását korlátozzák.

Egy másik alapvető szabály szerint kerüljük az éles sarkokat és éleket. Ezek a szervetlen formák, amelyeket a természet nem ismer, de amelyeket az ember az épületeire és a bútoraira rákényszerített, túl gyorsan áramoltatják a Chi-t. Az élek, úgy irányulnak az emberre, akár egy nyílvessző hegye. Az ilyen éles és szúró formák, minden esetben zavarják a jó közérzetünket

Igaz ez a kedvelt sarokpamlagra is, mert az ilyen pamlagok „L” alakja nagyon emlékeztet a baltára. Mivel a helyiségek alapterülete, csak ritkán kőr alaprajzú, így a kedvezőtlen hegyes, éles, sarkos szögletek rossz hatását tompítani kell. A növények éppúgy tompítják az éleket, sarkokat, kiszögeléseket, mint a kelmék, amelyekkel például még a kiálló mennyezetgerendákat is eltakarhatjuk.

1. karrier: A jól áramló Chi segíti a karriert. A bejárati ajtó, mint a jövés és a menés helye, szabad pályát biztosít Chi mozgásának. Ajánlott színek: kék, ezüst, fehér és fekete.

2. párkapcsolat: Logikus módon a hálószoba a helye, de minden más helyiség jobb, hátsó részében is megtalálható. Színek: sárga, barna, földszínek, vörös és árnyalatai.

3. család: Ebben a helyiségben kerül sor a rokonlátogatásra, és itt “tanyázik” a család is. Színek: zöld, kék.

4. gazdagság: Ha ebben a zónában helyezkedik el a dolgozószoba, úgy az üzleti életben sikeresek lehetünk. Színek: zöld, kék.

5. Tai-Chi: A középpontban minden energia egybeáramlik, éppen ezért szabad teret igényel ez az áramlás. Színek: sárga, narancssárga, barna, piros.

 

 

6. segítőkész barátok: Ez a terület a barátokkal, ismerősökkel és kollégákkal való kapcsolatot befolyásolja. Színek: fehér, ezüst, sárga, narancssárga, barna.

7. gyerekek: Ez a zóna a kreativitást és a jövőt szolgálja. Amennyiben még nincs gyermek, úgy ez a tér a jövőbeli tervek számára maradjon meg. Színek: sárga, fehér, barna, beige, ezüst.

8. tudás: A tudás zónájának legalkalmasabb a könyvtár, vagy az olvasósarok. Színek: sárga, barna, narancssárga és piros.

9. hírnév: A tűz működésbe lépteti a Chi-t. Ezért a helyiségben itt van a legmegfelelőbb helye a kandallónak.

 

 

A lakás amennyiben „L” alakú, akkor biztos, hogy legalább egy bagua zóna hiányzik. Ilyenkor a szabadban elhelyezett lámpa, szökőkút vagy növény “művien” egészíti ki a lakás alaprajzának hiányosságát téglalapra vagy négyzetesre. Ezt a külső beavatkozást erősítik a lakáson belül a hiányzó bagua zóna határán elhelyezett tükrök, szélharangok vagy kristályok. Másrészt azt is megtehetjük, hogy minden szobában azt a bagua területet hozzuk működésbe, amelyik az alaprajzból hiányzik.

 

 Szabadban elhelyezett lámpa, szökőkút vagy növény “művien” egészíti ki a lakás alaprajzának hiányosságát téglalapra vagy négyzetesre

Valaki hisz a Chi-ben, valaki nem. Alapjában véve azonban mindegy milyen nevet ad az ember szorongásainak. Mindenki arra törekszik, hogy at otthonában jól érezze magát. Aki elkezd foglalkozni a Feng – shui tanításaival, meg fog lepődni azon, hogy az otthonában eddigi átalakításai közül milyen sok részlet és megoldás fog megegyezni ennek a több ezer éves filozófiának a tanításaival.

Írta: Horváth Tamás

 

 

Szerző: Horváth Tamás

Szólj hozzá Te is!

slots