Francia rokokó-bútorok – II. befejező rész

Érdekes, hogy eredeti, a stílus minden jegyét magánviselő rokokó-bútor, mely a francia féktelenségnek és végtelen szeszélyességnek a terméke, Franciaországban ritka. Talán éppen azért, mert az eredeti darabokat, csupa külföldi, nem francia bútorművesek…

 

 

Regence – kori komód Cressent katalógusából

 

A díszítményeknek bútorra való befolyása ebben a korban a legszembetűnőbb. Kis túlzással azt lehetne mondani, hogy a bútortörténet a rokokóig, semmi másról nem szól, mint a ékítményeik fejlődéséről. Ebben az időben a bútorok és a díszítményeik mintalapjait már a kor leghíresebb rézmetszői és építészei tervezik.

Kezük nyomán a bútorok vonalai felszabadulnak, mozgalmassá válnak. Ezt a mozgalmasságot a díszítményeiken ábrázolt indázó, ágas – bogas növényi motívumukkal igyekeznek tovább fokozni. A stílusra jellemző aranyozott, vagy csak réz ékítmények, már – már önálló életre kelnek s maguk alá temetik a szerkezetet. A bútorok díszítésének ezzel a felszabadultságával szemben csupán a könnyed formai vonalak tudnak versenyre kelni.

A rokokóstílus fejlődését, akár korszakokra is oszthatjuk:

Első, rövidebb szakasza a Regence- kori stílus

 

 

Komód C. Cressent műhelyéből

 

A rokokó bútorok képét ebben a fejlődési szakaszban a régence -i (rözsanszi ) stílusra jellemző dús növényi motívumok ékítik. Vezető szerepe az efféle motívumvilágnak Robert de Cotte (1656-1735) és az után következő befolyásos építészek – mint például Boffrand Germain panneu-in, vagy a Soubise -palotát építő: Jean Baptiste Leroux alkotásain, de Oppenordt Gilles Marie művein látható. Oppenordt talán még náluknál is nagyobb hatással van a növényi ékítményekkel díszített metszetteivel kora bútorművészeire.

 

 

 

Cressent komód aranyozott rézvereteinek részletei

Munkáival, Ő már a virágzó rokokókorba vezet át bennünket. Egy tükör keretezése pálmaágakkal, vagy a kartusok befoglalása a pálmaszárak közé, ugyanazt a stílusszándékot mutatják, mint azoknak a naturális elemeknek az alkalmazása, melyek virágfüzéreket, vagy virágos gallyakat ábrázolnak. Ezek a motívumok mind a mozgalmasság, a szabadság s a vidámság és szertelenség életérzetének felkeltésére szolgálnak.

 

 

Regenye-kori komód Cressent katalógusából

 

A régnce-kor legjelentősebb bútorművese Charles Cressent volt egyike, azoknak a keveseknek, akik eredeti s mélyenszántó elképzeléseikkel álltak az új kor, új stílusa mellé. Cressent mester, aki 1685-ben született, régi művészcsaládból származott, melyben szép számmal akadtak szobrászok, bútorművesek. Ő maga nemcsak a régensnek volt udvari bútorbeszállítója, sok külföldi előkelőség megrendelésének is eleget tett.

 

 

Asztal  C. Cressent  Katalógusából

Mint korának nagy művészei, úgy ő maga is nagyúri életet élt. Háza, Párizs hírességei közé tartozott. Otthona berendezését a Diderot-Grimm-féle levelezésben, mint valami rendkívüli látnivalót emlegetik. Az ő neve a régence-kort úgy jelképezi, mint Boulle-é neve XIV. Lajos korát. Úgy, mint Boulle, ő maga is műgyűjtő volt. Fényűző otthona a régiek művészetének számos gazdag kincsével volt berendezve. Rembrandt, Van Dyck, Rubens éppen úgy megtalálhatók voltak katalógusában, mint az antik szobrászok munkái, vagy kínai és szász porcelánok egyedi darabjai.

 

 

 

A kor divatos ülőbútora a kétüléses kanapé gobelin kárpittal

 

 

Élete vége felé kénytelen volt gazdag gyűjteményének darabjait aukcióra bocsátani. Legtöbb aukciót saját maga bonyolította a saját maga szerkesztette aukciós katalógusai segítségével. Ma ezek a katalógusok a legjobb kútforrások bútorainak meghatározására. (Ismert még egy Selle-féle aukciós katalógus is, (1761) mely szintén Cressent bűtorait mutatja be.)

 

 

 

Korabeli női ridikül gobeli díszítéssel

 

Cressent bútorai kivétel nélkül, mind a luxust szolgálták. Ezek a darabok műértők számára készültek s csak is a legfinomabb ízlésű emberek vásárolták. Crozat, aki Watteau a híres festő barátja volt, vagy Julienne Grarny. Blondel. Ők bizony mind Cressent – bútorainak gyűjtői voltak. Az előkelő lakás, a gazdag környezet fogalma abban az időben hozzájuk tartozott. , Túlzás nélkül állítható, hogy ezek a műremekek, nagyigényű dísztárgyakkal dekorálva, egy egyszerűen bútorozott szobában minden mást, náluknál szegényesebb berendezési tárgyat, azonnal elnyomnának.

Mivel Cressent maga is szobrász volt, bútorainak képében is a plasztikus hatásra törekedett.

 

 

Boulle nehézkes barokk komódja

 

Ő volt a régence – kor rokokóbútorainak megálmodója és megteremtője is. A Boulle-i idők nehézkes bútorformáiba friss életet lehelt. A túlterhelt formákat vidám, mozgalmas vonalaival tette könnyebbé és élhetőbbé. Személyes érdeme a részeknek és a felépítménynek egységbe történő összeolvasztása, melyre mindvégig büszkén utalt katalógusaiban szereplő bútorainak a leírásaiban.

 

 

 

Rokokó komód Slodtz – tól

 

 

Az ilyen tökéletes egységbeolvadása bronznak és fának a későbbi korok bútorműveseinek már sohasem sikerült. A markattéria, (intarzia, faberakásos kép) inkább csak aláfestése a bronzdíszítésnek. Cressent bútorai egy új mozgalom kiindulópontját képviselik, akárcsak e kornak minden művészi alkotása. Egyféle friss, a tavaszi szellő illatával telíti a múlt, már áporodott levegőjét. A duzzadó férfias életerő mellett, telve van kecsességgel és méltósággal. Bútorainak minden apró részlete, korának vidám, mozgalmas életérzésről árulkodik. Ugyanez a megelőző, de akár a későbbi bútorművesek megálmodott darabjairól, már közel sem mondható el maradéktalanul.

 

Antoane Gaudreaux komódja

 

Második virágzó és befejező szakasza, XV. Lajos-korának stílusa:

 

 

 

XV. Lajos korabeli faberakásos (intarziás) komód

Piere Langelois

A franciák a rokokót XV. Lajos stílusának tulajdonítják, míg Európa más bútorstílus történettel foglakozó szakemberei már csak, mint a rokokó végső fokára tekintenek. Állítják ezt annak ellenére, hogy a regence i stílus korát lezárva, XV. Lajos és kora, már egy egészen új felfogásnak a kezdetét hozta magával.

Valójában e korszak kifinomult stílusa, csak igen rövid ideig tart. Már 1750 táján bekövetkezik a visszafelé kanyarodása. Ezután következő korok ízlésvilágában a rokokó ékítményeire jellemző szabadosság és szertelenség, már csak két területen tud hosszabb időre megkapaszkodni, mégpedig: a világi helyiségek falainak díszítésére szolgáló gipszmintázatokon, valamint az iparművészeti kiegészítő tárgyak díszítésein.

 

 

 

 

XV. Lajos korabeli kárpitozott karosszék karfájának részlete

 

A rokokó legjellemzőbb motívuma az elnagyolt fésűs kagyló képe és a hozzá kapcsolódó többszörösen csavarodó indák és virágos vesszők s a többszörösen ívelt kartusok, valamint virágfűzérek és virágkoszorúk.

 

 

rokokó legjellemzőbb motívuma az elnagyolt fésűs kagyló képe 

Érdekes, hogy eredeti, a stílus minden jegyét magánviselő rokokó-bútor, mely a francia féktelenségnek és végtelen szeszélyességnek a terméke, Franciaországban ritka. Talán éppen azért, mert az eredeti darabokat, csupa külföldi, nem francia bútorműves: Meissonier és Caffieri olasz mesterek készítik.

A kor neves mesterei még az észak szülöttei, akiknek ereiben éppen úgy, mint déli társaik ereiben, olasz vér is csörgedez. Közüllük a legismertebbek: Slodtz németalföldi, vagy Oppenordtban és Gillotban mesterek.

Még Watteau a festő is, akinek olajképei a francia rokokóstílusnak hiteles tolmácsolói, vallon származású.

Ám, ha a rokokó művészetét a mestereinek származása szerinti összefüggésében vizsgáljuk, más és más korszakok és csúcspontok jellemzik a szerint, hogy az alkotók ereikben a germán, vagy román vérmérséklet a domináns.

 

 

 

 

XV. Lajos korabeli intarziás, rézveretes komód

 

 

Természetesen az idegen vérmérséklettel való keveredés mindig erjesztő hatással bírt és bír a művészetekre. A francia rokokó a maga legszabadabb, legszeszélyesebb kifejezésmódjában, tulajdonképpen nem egyéb, mint tiltakozás a belterjes klasszicizmussal szemben.

  Egyféle művészeti lázadás, melyben a germán-román formai világ és életérzése igyekszik magának utat törni a nemzeti alkatot meghatározó román-kelta kizárólagos elemeivel szemben. Az építészetben, bármennyire is keresnénk az északi vérmérsékletnek ezt a fajfajta átütő erejét, bizony abban sehol sem leljük fel.

Nem könnyű feladat a tizennyolcadik századi francia bútorokról áttekinthető képet adni. Amellett, hogy megjelenésükben nagyfokú hasonlóságot mutatnak, ugyancsak sokfélék. A formák többnyire a bútorok könnyed felépítésében, a tagok kecsesebb vagy nehézkesebb körvonalgörbéiben különböznek, míg sajátosságuk meg abban rejlik, hogy milyen a berakásos díszítésük és főleg hogy milyenek a bronz ékítményeik, melyek a bútor egész felépítményét keretezik, vagy éppen a szabad ritmusukkal a forma vonalaira ügyet sem vetnek.

 

Művészegyéniségeken át nehéz lenne a fennmaradt bútoranyagot felosztani, ugyanis az egyedi, kivételes darabok ritkák. A párizsi ‘ebenist’-ek neveit a céhlisták, számlák és évkönyvek őrzik. Az egyes darabok 1743 óta a kötelezőn, szignáltak. Ennek ellenére a szignált művekből is, csak a késői rokokó korra nézve kapunk elfogadható képet.

 

 

 

Rokokó berendezés távlati képe XV. Lajos korából

A mesterek többségénél a sokféle munka között nagy a zűrzavar. A bútortervek többségükben, de a bronzékítményeik rajzai is, más – más kéztől valók. A szignatúra ebben az esetben is csak annyit jelent, hogy az illető ebeniste állította -e össze a bútort, egyes darabjaiból, vagy más bútorműves. Hogy az illető bútor az ő egyéni terve alapján készült – e, az már örökre titok marad a számunkra.

 

Feulner Adolf cikke nyomán írta Horváth Tamás

További képek antik bútorokról:

https://hu.pinterest.com/pin/716776096924510329/

Szerző: Tamás Horváth