Az 1880-as években még az a mondás járta: „Az otthon berendezése minél vegyesebb, minél művibb annál előkelőbb.”
Makart bécsi festőművész
A régi idők stílusjegyeinek újra idézése, mind az öltözködés művészetében, mind a lakásberendezés művészetében, mind a szépművészetek területén a századfordulóra csődöt mond. Bár a változás esélye csekély, az új század kezdetére már egy új eszmeiségnek a szele borzolja fel a konvencióktól mozdulatlanságba merevedett ódon polgári otthonok fülledt levegőjét.
Nagypolgári család lakásának szalon berendezése 1896 – ból
Születni látszik egy halvány reménysugár, mégpedig kezdete annak az új szellemiségnek mely, ha széles körben még nem, de műveltebb polgári otthonokban egyre divatosabbá kezd válni. A századfordulós évek lelki és szellemi küzdelmeiben Európa szerte egy sokat ígérő, új művészi irányzat bontogatja a szárnyait. Eredete az angliai irodalmároknak és grafikusoknak a mozgalmára vezethető vissza (Ruskin, Morris) mely mozgalom a század végére Belgium, Franciaország és Bécs építő – és iparművészetében folytatódik. (Van de Velde, Guimard, O. Wagner, J. Olbrich.)
Hazánkban ezt az új stílusirányzatot szecessziónak nevezzük.
Párizsi Világ Kiállítás 1900. Szecessziós enteriőr(magyar pavilon)
Főleg a művészetek területén a díszítésben érhető tetten az a nóvum, ami a megszokotthoz képest forradalminak számít. Díszítő elemei (ornamentikája) a természetet, annak kusza vonalait másolja. Ékítményei növényi eredetűek. Többnyire fák tekeredő leveles ágai, vagy azokhoz hasonlatos vonalaknak a stilizált utánzatai. Őszképi hatásával a historikus formavilághoz szokott szemekben és lelkekben a megértés helyet inkább zavaros kétségeket szül.
A kezdeti nagy remények, melyek ehhez az ipar- és képzőművészeti mozgalomhoz fűződnek rövid tizenöt évi szenvedés után szertefoszlik, ám maga után hagy egy megváltoztathatatlan tényt; a művészi kisipar és a kézművesség örökre a múlt muzeális emlékei közé sorolódnak. Bár nem létezik a művészetnek olyan ága hazánkban, mely azonnal rá ne mozdult volna erre az új életérzésből fakadó új szellemiségre, végül is – még, ha maradandó műremekek létrejöttének kovásza is volt – csak a kísérletező kedvű művészeink szárnyaló fantáziájának nyújtott szabad teret egy rövidke időre.
A szecesszió hazánkban sohasem tudott igazából gyökeret verni. (ma hazánkban talán divatosabb, mint a maga korában valaha is volt) Csak egy szűk társadalmi réteget sikerült eszmeiségében mélyebben megérintsen. Ők többnyire az új elvek harcosaiból, vagy a művészetre fogékony művészetpártolók köreiből kerültek ki. Olyan kivalló építészek és iparművészek, mint Lechner Ödön, Thoroczkai-Wigand Ede Medgyaszay az új stílus alapformáihoz rendelték hozzá a magyar népművészet mintavilágát és színesítették tovább más távol keleti művészetekhez társítható motívumokkal. Ilyenképpen a tervezett épületeiknek és bútoraiknak magyaros jelleget kölcsönöztek. Ezzel bizonyították ugyan az új évszázad művészi megújuláshoz szükséges kísérletező készségüket, de a létrejött művészi tárgyú alkotásaik magyarrá, ha nem is, de magyarossá azért váltak.
Elö-ző rész VII. rész (divatról)
Folytatjuk a IX. részben.
2005-02-02 megjelent írásom javított változata
Horváth Tamás
horvath.t@lakberendezes.hu
Szerző: Horváth Tamás
Kövess minket a Facebookon
Facebook