Szentsarok és a sváb ágy

A szentsarok

A paraszti társadalom az 1900-as évekig több­ségében erősen vallásos volt. Ez alól a solymá­riak sem voltak kivételek. Vallásosságuk egyik legjellegzetesebb tárgyi megjelenési formája a „Héekouttszwinckr.

Az akkori hosszú, 4-5 méter széles házak az utcára merőlegesen, a telekhatárra és az utcafrontra épültek.

Az utca felőli szoba volt a „vordere Stube” (első szo­ba), ennek magyar megfelelője a „tisztaszo­ba”. A tisztaszoba legbecsesebb része, kultikus cselekmények, közös étkezések helye: a szentsarok.

A szentsarkot kétféleképpen alakították ki:

• Amikor a szoba utcai oldalán egy ablak volt, akkor az udvar felőli oldalának sarkában képezték ki a szentsarkot. A sarokba polc került, föléje szentet ábrázoló képet akasztottak a falra. A kép köré megszentelt, kisebb méretű képek ke­rültek. A polc a szentelt gyertya, a rózsafüzér, az imakönyvek és a Biblia helye. A szentsarok alatt állt az ebédlőasztal és a sarokpad.

• Abban az esetben, amikor két ablak volt, akkor a két ablak közé került a szentsarok. A tárgyakat hasonlókép­pen helyezték el, mintha a sarokban képezték volna ki a szentsarkot, azzal a különbséggel, hogy a polcot sublót helyettesítette.

Vasár- és ünnepnap virággal díszítették. A szentsarokba csak megáldott kegytár­gyak, szentelt tárgyak kerülhettek.

A szentsa­rok leggyakrabban tudatosan, valóságos házi oltárként funkcionált. Ma már csak az ágy fölött egy szentkép vagy a kereszt jelzi a régi hagyományt.

A szentsarok szerepe

A karácsonyi időszak egyik szokása volt, de­cember 15. és 23. között, a „Szállást keres a Szent Család” házról – házra járás.

Ilyenkor egy kilencfős, asszonyokból álló csoport egy „Szent Családot” ábrázoló képpel naponta egy-egy családot felkerestek. Délután, ahol a „Héekouttszwinckr előtt imádkoztak és karácsonyi dalokat énekeltek, felkészítve ma­gukat lelkileg Jézus születésére.

Az esküvői főhely a menyasszonyasztal volt, amelyet a „Héekouttszwinckl” alatt terí­tettek meg, de itt történt a leánykérés és a menyasszony esküvői búcsúztatója is.

E helyen imádkoztak azok is, akik nem tudtak vasárnap misére menni, és itt fohász­kodtak Istenhez, ha bajba került a család. A

szoba bejáratnál az ajtó nyitásának oldalán szenteltvíztartót helyeztek el, hogy a szobába belépve, a szentsa­rok felé fordulva keresztet vethessenek.

A sváb ágy

A sváb ágy magas lábakkal és oldalakkal épí­tett fekvőhely. A magas lábak a kicsi szobák jobb helykihasználását szolgálták. A magas oldalfalnak tartó és esztétikai szerepe volt.

Az 1900-as évek elejéig az „ágybetét” két részből állt. Az alsót az oldalfal magasságának három­negyed részéig szalmával töltötték fel, zsákkal leterítve.

Ez volt a „Strouszouk” (Strohsack, innen ered a magyar strózsák szavunk). Az ol­dalfal eltakarta és megtartotta a szalmát, de eltakarta az amúgy sem szép szalmászsákokat is. A má­sodik durvább lenvászonból, „Flééh Leirned”- ből (Floh Lemen, magyar megfelelője bolha­vászon,

kicsit csomós és itt-ott fekete pöttyök tarkítják) készült, „Heippii”-vei (Maisstroh – csuhé) töltve.

Az 1960-as évekig nem használ­tak szalmát és a „Heippu’-vei töltött ágybetét neve lett „Strouszouk”.

Erre került felverve a két „Pujszte” (Pols- ter – nagypárna), majd a „Tueched” (Federbett – dunna) kettéhajtva és középen kézzel kissé benyomva. A vetett ágy teljes magassága a kö­zel két métert is elérhette.

Enczmann László, Solymár történelmi bizottságának kurátora.

Szerző: Tamás Horváth