Még korábbi időkről:
A múlt értékeihez való visszanyúlás mindig is jelen volt az emberi kultúrában, különösen akkor, amikor a jelen bizonytalansága elbizonytalanítja a jövőbe vetett hitünket. A retró jelenség nem csupán divatirányzat, hanem mélyebb társadalmi és lelki folyamatok tükre is. Az alábbi írás egyfajta elmélkedés arról, miként kísérli meg az ember újra értelmezni és visszahozni a múlt meghatározó korszakait.
Az egyre magányosabb ember szinte minden korban – de napjainkban még inkább – rákényszerül arra, hogy visszanyúljon letűnt idők biztos kapaszkodóihoz, onnan kölcsönvegyen korábban már kipróbált és jól bevált, kényelmét és szépérzékét kielégítő dolgokat.
A középkorban a reneszánsz, majd később a klasszicizmus felvilágosult polgárai voltak azok, akik az ókori görög és egyiptomi művészet stílusjegyeit – formáit, színeit, ékítményeit – beemelték kultúrájuk művészetének amúgy is gazdag tárházába, ma is irigylésre méltó módon.
Később, a historizmus és az eklektika korának emberei, a XIX. század második felében, sem voltak szégyenlősebbek – talán csak ízlésükben jóval sekélyesebbek elődeiknél –; ők is bőven merítettek az előző korok kultúrtörténetének kincsestáraiból.
Az úgynevezett „neo”, azaz új stílusirányzatok követői már nem elégedtek meg pusztán antik oszlopfők, pilonok vagy szfinxek másolgatásával: ők már szégyenkezés nélkül elcsenték az addig felhalmozott, valamennyi letűnt kor művészi kifejezésének stílusjegyeit – ékítményeit, formáit és színvilágát.
A kétezredik év kezdete a maga virtuális világképével talán még nagyobb káosszal és érthetetlenséggel ajándékozta meg korának emberiségét, mint a legkorábbi idők, vagy akár csak a gőzgép és a robbanómotorok évszázadai. Az élet e mesterséges világképpel, technikai vívmányaival, kusza politikai és gazdasági viszonyaival sokkal bonyolultabbá vált, mint nagyszüleink, vagy akár szüleink idejében valaha is volt.
Nem csoda, ha ebben a káoszban ismét biztos támpontokat, valós értékrendet próbálunk keresni magunk körül. Tegyük hozzá: sokszor, sajnos, kevés sikerrel.
Az ezredfordulón szinte mindenki azt várta a XXI. század eljövetelétől, hogy egy „égből pottyant seprűvel” minden kisöpörtetik, ami addig elhasználódott. Vagyis ráuntunk, vagy csak éppen avíttasnak találtuk, hogy azután helyükbe szökő szép, új, modern világ akadályok nélkül bevonulhasson e régi lomos világ helyébe.
Sajnos erre a csodára hiába vártunk, ez a „seprű” csak nem pottyant le az égből. Így hát a régi lomok mind itt maradtak velünk.
Ezért nagyon is természetesnek tűnik napjainkban, mikor fiataljaink látják ész nélküli kapkodásainkat az élet szinte minden területén, vagy tapasztalják kifacsarodott ízlésvilágunk beteges megnyilvánulásait. Egyszóval: látják anyagiasságunk prioritásait eltárgyiasult világunkban.
Mindezek után teljesen észszerű, hogy a múlt század ’60-as, ’70-es éveihez fordulnak vissza, hiszen ez a legközelebbi, még értékelhető múlt, és a beatnemzedék „fényes szelek”- korából próbálnak meríteni eszményképeket, viselkedési és kifejezési formákat, stílust és divatpéldákat.
Ezt a másolt életérzést és ennek stílusát, valamint tárgyiasult világát – formáival, mintáival és színvilágával együtt – nevezzük ma retrónak.
Mit is nevezünk tehát retrónak? A retró: visszapillantás a közelmúltra.
Ez igazi lázadás volt – az élet szinte minden területén, mindenki és minden ellen.
Nem kívántak közösséget vállalni sem a kapitalista, sem a kommunista világrendszerekkel. Saját, zárt közösségeikben egy új világnézetet alakítottak ki, amelyben a pénz, mint fizetőeszköz, értelmét vesztette, a magántulajdon megszűnt, a házasság szentségét pedig felváltotta a szabad szerelem és a korlátlan szexuális szabadság. Ez az életforma – tetszik, nem tetszik – melegágya lett a kábítószerek rohamos terjedésének is.
A kommunák lakhelyei közös hálótermekké silányultak, falaikon kézzel festett virágminták, alkoholos és drogos révületben született rémalakok képei díszelegtek. Az enteriőrök egyszerű formájú, de színkavalkádban tobzódó bútorokkal és berendezési tárgyakkal teltek meg.
Az igénytelenség persze nem vonatkozott a korszak technikai vívmányaira: a legmodernebb motorkerékpárokon és járműveken közlekedtek – természetesen extrém módon átalakítva és átfestve azokat. A legkorszerűbb hordozható rádiókon, magnókon és erősítőkön bömbölt egész nap a Beatles, a Rolling Stones és más híres beatzenekarok vadnak ható zenéje.
A jelenség továbbgyűrűzött: a néger gettókban – főleg a Bronxban – megjelentek a B-boyok és B-girlök, sajátos zenéikkel és táncaikkal: break, rap és hiphop. Ez a világ a drog, az alkohol, a véget nem érő tüntetések, a hippi motorosbandák és az elektromos gitárok színes forgataga lett.
Százezrek gyűltek össze szabad ég alatt egy-egy rockkoncerten – ilyen volt például Rostock is –, ahol világsztárok léptek fel, s közülük többen tragikus módon haltak bele a kábítószer-túladagolásba.
Időnként békeharcosok szónokoltak a Fehér Ház előtt gyűlt tömegeknek a vietnámi háború ellen – ezeket a demonstrációkat azonban a hatóságok szinte minden alkalommal brutális erőszakkal verték szét. Ilyenek voltak a legendás beatkorszak – a mai retró életérzés – nagy pillanatai.
A ’70-es évek végére a kommunák virágzása hanyatlani kezdett, ám a felszabadult életérzés, valamint a beatnemzedék stílusjegyei és vívmányai szelídülve, szalonképessé válva lassan beszivárogtak a polgári otthonok falai közé.
A hatvanas évek „dühöngő” ifjúságából kissé megfáradt, nyugodt középkorú családanyák és -apák lettek, akik munkát vállaltak, lakást vásároltak, és saját otthont rendeztek be – nosztalgikus hangulatban. A feltűnő minták ugyan megmaradtak a falakon, de immár tapéta formájában jelentek meg az enteriőrökben.
Az igénytelen bútorokat felváltották az „új kor” darabjai – formailag a régiekre emlékeztető, de már korszerű technológiával előállított műanyag asztalok, székek, fotelek és más berendezési tárgyak. A műanyag felhasználása lehetővé tette olyan organikus formák és forgástestű bútorok gyártását, amelyekkel korábban soha nem látott, futurisztikus enteriőrök tervezése és megvalósítása vált lehetővé.
Nos, dióhéjban talán ennyi is elég azokból az időkből és mintákból, amelyek napjaink retró stílusát kedvelői követendő példaként választanak életvitelükhöz és otthonaik berendezéséhez.
A műanyag felületek csillogása, fényessége sokszor szinte sci-fi-szerű élményt kölcsönöz a térnek.
A retró bútorok többsége multifunkcionális: könnyen átalakíthatók, beépíthetők, és gyakran rejtett elemekkel fokozzák a kényelmet. Egyszerű megjelenésük ellenére magas komfortfokozatot biztosítanak.
A retró stílus színvilága legyen merész! Jellemző színei közé tartozik a fehér, fekete, barna, piros, narancs, sárga, élénk kék, mélyzöld és pink – ezek akár külön-külön, akár kombinálva is megjelenhetnek ugyanabban a térben. (Fontos azonban az arányérzék: ne csússzunk át harsányságba vagy giccsbe!)
A minták világában a nagy méretű, feltűnő virágminták, hullámok, körök, csíkok, négyzetek, illetve összefűzött medálionok ismétlődő sora a leginkább jellemző. Ezek a motívumok megjelenhetnek a festett falfelületeken, tapétákon, függönyökön, szőnyegeken vagy akár faliképeken is.
Aranyszabály: ha a szőnyeg mintás, a függöny és a kárpit legyen visszafogottabb – akár egyszínű –, és természetesen ez fordítva is érvényes.
A padlóburkolatok terén a jól erezett fa-, illetve csíkos mintázatú parketták, valamint a nagy mintás PVC padlók illenek leginkább a stílushoz.
A retró berendezési tárgyak tervezésénél fontos szempont a praktikum és a könnyű tisztíthatóság. Ezért gyakoriak a lemosható, lakkozott felületek, valamint a műbőrrel bevont bútorok és kárpitok.
Ugyanakkor nem szabad elhallgatni, hogy ennek a stílusnak van egy bizonyos hátránya is: a természetes anyagok – mint a fa, a len vagy a gyapjú – háttérbe szorulnak, hiszen ezek többnyire ellentétesek a retró stílus forma-, anyag- és színvilágával.
Bízunk benne, hogy cikkem segítséget nyújt mindazoknak, akik szeretnék a múlt század ’60-as, ’70-es éveinek hangulatát a mai igényeknek megfelelően újra alkotni saját otthonuk falain belül. Ehhez inspirációként válogatott fotókat is mellékelünk, hogy az elképzelésekből valóság válhasson.
Figyelem! A bemutatott képek a ’60 – ’70 – s évek stílusának újragondolásával lettek kitalálva még meg nem valósított ötletek és elképzelések szüleményei.
Horváth Tamás – szerkesztő – Balatonföldvár – 2025