Szín harmónia a „Paradicsomban”

„Az ember tudása és az emlékei az a paradicsom, amiből soha nem lehet kiűzni.”

 

Lent a parton, bár hét ágra szórta sugarait az Isten áldotta Nap, a víz felől érkező langy szellő üdítő volt. A halkan partot mosó hullámok a fehéren csillogó homokos part kristálytiszta vizével és a sekélyben soroló korallzátonyok, a köröttük úszkáló színesebbnél, színesebb egzotikus halrajaikkal, szédületes látványt nyújtanak minden szemlélő számára.

Ez maga a csoda.

Ez a víz alatti álomvilág, egy olyan kezdő búvár számára, mint amilyen én vagyok, szinte emberi ésszel fel nem fogható varázslat.

De nem szeretnék igazságtan lenni a többi látványossággal szemben sem.  A part szépsége hasonlatosan varázslatos a víz felől nézve.

A korall gyűrűbe foglalt szikrázó fehér homokpart, a türkiz színű lagúnáival, vagy a smaragdzöld erdeivel a sziget képe az itt – ott felbukkanó zöldes szürke gránit szirtjeivel és a vakítón szikrázó napfényben valótlanul kék karibi égbolt, egyetlen képbe foglalva szintén mesébe illő látvány.

Ennek a fantasztikus színharmóniának a terve higgyék el nekem, nem ember elme szüleménye, de nem is a mi Sárgolyónkon készült.

 

 

Akárhogy is ragozzuk ezt a szépséget a végeredmény ugyanaz; aligha van még egy hely a Földön, ahol az Isten ennyi kényeztetésben részesítené tékozló teremtményeit, mint épen itt a Karibi tengerben úszó gyönyörű szigeten.

Erre még gondolni is csak halkan mertem, mert, ha Baliról, Indonéziából, Ausztráliából, Tahitiből és Malajziából jött lakberendező barátaink véletlenül is meghallanák – udvariasan ugyan, ahogy tőlük szokás – irigységüktől hajtva biztos, hogy a Kárpát- Medencéig zavarnának vissza.

 

A víz, hogy Tésének irigykedni; 27 fokos és ma éppen csak, hogy fodrozódik.

Két – három tempó lefelé, ami egyáltalán nem könnyű feladat egy kezdő búvárnak s mar bele is csöppenünk ebbe a mesevilágba.

 

Ahogy a fenti édenkerti panorámát felváltja a víz alatti mesevilág, melyet Isten bizonyára csak is jókedvében, de legalább is tréfás hangulatában teremthetett a valószínűtlenül színpompás látványával, minden fáradsággal és nehézséggel felér.

A kép, ami lent pár méterre a víz szintje alatt fogad robbanás szerű élménnyel borítja el valamennyi érzékszervemet. Az ember első pillanatban úgy érzi, hogy hallucinál, pedig csak oda érkezik vissza, ahonnan egykoron kíváncsiságától hajtva elindult, hogy világot lásson.

Ahányszor csak meglátom a korallzátonyok csodálatos, színpompás csigáit, rákjait, halait és ki tudja még hányféle hókuszpókuszát a teremtményeknek, mindig elámulok a sokféleségükön.

A korallok bíbora, zöldje, aranysárgája, olyan tiszták, mint maga a víz, melyben a halrajok a szivárvány minden színében kergetőznek, akár csak a pillangók a réten.

Az ember és természetnek, csak elméletben létező szárazföldi harmóniája itt lent a víz tükre alatt a valóságosan is megélhető és megtapasztalható.

A nyüzsgő élet, a hihetetlen formák és azok színkombinációinak a sokfélesége az isteni festményen együtt zavarba ejtő látvány. Itt minden tónusa a színeknek lenyűgözően más és más. Ez maga a víz alatti színmágiának egyféle mesés bűvölete. A látvány, hasonló lehet a narkotikumok hatásához, képtelenség szabadulni tőle

Itt az érintetlen természet az élet bőségét és színpompáját, minden viszonzás nélkül, szinte pazarló módon ontja ránk.

A tűdön, ha nem akarna szétpattanni, még arra is sajnálnám az időt, hogy alkalmanként levegőért a felszínre evickéljek.

Ilyenkor mennyire irigylem a lent – vagy talán „fent”? – lakókat.

 

 

A korallzátonyok körüli sekély vizében Istennek hála, még, egyszer sem találkoztam veszélyesebb ragadózókkal, de annál több színpompás apró és nagyhalas rajokkal, amelyek egy cseppet sem zavartatva magukat. Kéznyújtásnyira tőlem úszkáltak a hófehér és színes agy – agancs – bőr – és legyezőkorallok fedezékében.

A legtöbb korall hatalmas összefüggő mészkőhegyeket alkotó kolóniák végtelen képződményei a karibi szigeteknek a partközelei vizében.

Ausztráliából érkezett lakberendező barátaink nem kis büszkeséggel nézik le az itteni atollokat, mondván: – náluk a korallzátony még a kínai nagy falnál is monumentálisabb képződmény, hiszen közel 2000 km hosszú és 250 km széles.

Hát ezzel az itteni korall telepek tényleg nem versenyezhetnek, de nekünk így is csoda szépek.

Hogy miért foglalkozom ennyit, ezekkel, a színes, kis poliplakásokkal?

Nos talán azért, mert az építményeik formavilága, mintázatuk, harmonikus színkapcsolódásaikkal, egymáshoz és környezetükhöz, másolásra késztető példázatok.

Tessék csak figyelmesen megnézni ezt a hibátlan isteni alkotást, mely a színek és formák végtelen kombinációjának megalkuvás nélküli összképe!

Hibátlan és szeplőtelen. Én mondom kedves barátaim, van még mit ellesnünk, van még mit eltanulnunk ebből a mesevilágból.

Ennyi szépség láttán feltétlen érdemes néhány szót ejteni ezekről a színpompás élő kolóniákról.

A hét világtenger mindegyikében „virágoznak” korallok, a legszebben, legpompásabban, azonban a melegebb vizek, ezen belül is a trópusi tengerek és óceánok sekélyebb part körüli vizeiben.

Mi egyszerű csodálóik csupán csak úgy mondjuk; „virágoznak”, mint ha növények lennének, pedig ezek a csodás képződmények, melyek ugyan helyhez kötve élnek, apró éjszakai polipok, mészből épült lakóhelyükön. A tudomány is éppen e kettősségük miatt virágállatoknak nevezi őket.

A korall szónak éppen olyan sok megnevezése van, mint amilyen sokféle színben ékeskednek a sekélyebb parti vizekben.

A görögök és a rómaiak a földközi – tengerben élő vörös korallok letört ágait illeték ezzel a névvel és ebből készítették imádott hölgyeik legszebb ékszereit.

 

 

Sajnos nem csak régen, de napjainkban is sokra értékelik az ékszerkészítők a tenger „vörös aranyát” és ez oly annyira igaz, hogy némely élőhelyükön ezeket a színpompás képződményeket már a kipusztulás veszélye fenyegeti.

 

Az olajszállító óriás tankerek katasztrófáiról, hogy már ne is beszéljek, aminek következtében tízezer tonna szám lepi be a ragacsos fekete massza a színes telepjeiket. A tőke pénzéhsége az, ami Isten alkotását az enyészet sorsára ítéli.

Megéri?

Itt lent a mélyben élvezem a természet szépségét és azt, hogy ilyen közel lehetek hozzá. A kíváncsi halak szinté a kezemből esznek olyan közel úsznak hozzám. Néha már olyan közel, hogy kinyújtott kézzel, akár el is érhetném őket. Formájuk, mintázatuk, de főleg színeik sokféleségéről egy élet is kevés lenne, hogy írásban beszámoljak. Általában fölülről nézve testük színárnyalata lefelé változik. A hátuk sötétebb, beleolvad az aljzat színébe, míg a hasuk alja világos és ez megvédi őket az alulról leselkedő ellenségeikkel szemben. Az oldalukon lévő színes mintázatok, akár csak az emberek ruházata, faji és ivari különbözőségük felismerésében segítik őket. Sok esetben, ez a sokszínű tarkaságuk, formájuk és a testükön kirajzolódó furcsa ékítményeik áldásosan álcázzák őket az ellenségeik ellen.

 

 

Megfigyeltem, hogy olykor viszont pont az efféle különleges adottságaikat használják fel zsákmányaik megszerzéséhez is. Néha az ember is alkalmaz ilyen trükköket „zsákmányszerzés” céljából, ha kiöltözködik.

Tudom Önök nem, és én sem.

Néhány fajnál a valódi szemeket nagy fekete folt rejti és egy másik jóval nagyobb, de „hamis szem” amelyik félelmet kelt a támadókban, az a testük egy más részén ijesztő nagyságban díszeleg.

Vannak olyan egyedek, amelyek éjszakára pizsamát öltenek. Ilyenkor teljesen megváltozik a színük, míg nappal aztán ünneplőbe öltözködve sietnek csajozni.

Léteznek világító színűek, és teljesen átlátszó üvegszerű lények. A variáció legalább annyiféle, mint zenében a dallam. Végtelen.

Nagyot kordult a gyomrom. Órámra néztem és nem akartam hinni a szememnek, mindjárt megint itt a vacsoraidő.

Most vettem csak észre, hogy a nap már régen nem a fejem főlőtt delel.

Így már értettem, hogy miért lettek egyre mélyebbek és tompábbak a korábban még szinte vakítóan tündöklő kék, zöld, sárga és vörös színek.

Amerre nézek már mindenhol kis kivilágított halászcsónakok, ringatóznak a vízen.

Megérkeztek az esti halászok.

Valahonnan a part felől kellemes karibi dallamokat sodor felém a déli szél langymeleg fuvallata.

Megjött a dagály is. A nemrégen még szárazon álló zátonyok, mint megannyi vakondtúrás a mi otthoni legelőinken, most éppen csak, hogy kibukkantak a víz tükre alól.

 

 

Képtelen vagyok elhagyni ezt a csodavilágot.

Gyorsan felültem egy közelemben még éppen csak kilátszó, de már a hullámokban egyre inkább alámerülő bazalt púpra, hogy onnan még egyszer megcsodáljam ezt a még érintetlennek tűnő csodavilágot

Aki ezt nem látta, nem is járt még Isten igazi galériájában.

 

Szerző: Horváth Tamás