Történések tették végül is lehetővé, hogy évszázados, sőt sokszor évezredes mesterségek, műhelyek alakuljanak és mind korszerűbb szerszámokat és technológiákat fejlesszenek, még ma is csodálkozásra okot adó sikerrel. Ezekben az időkben természetesen az anyagok és a belőlük készülő tárgyak a környezettel és magával az emberrel is teljes egységben, harmonikus összhangban voltak.
Az állatok, de a mi testünket is a külvilágtól a bőrünk, választ el. Ám. míg őket különféle páncélok, pikkelyek, tollak és szőrök védik az időjárás viszontagságaitól, annak szélsőséges és káros hatásaitól, addig mi sima bőrűek kénytelenek vagyunk ezeket a hiányosságainkat ruházkodással és házépítéssel pótolni, ahhoz, hogy életben maradhassunk.
Akár ruhánkra tekintünk, akár az otthonunkban nézünk körül, láthatjuk, hogy azok éppen olyan élő szervezetek részei, vagy legalább is voltak egykoron, mint amilyenek mi magunk is vagyunk. Az ember és ruhája, az ember és háza, azaz ember és a tér, ember és az anyag, állandó kölcsönhatásban, szerves egységben létezhetnek csak egymással. Következésképpen nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy számunkra bármely kellemetlen hatás ellensúlyozására, vagyis környezetünk e célra történő átalakítására. milyen anyagokat használunk fel.
Nekünk,, embereknek, ha a nem kedvező környezeti hatásokra, nem megfelelő védelemmel és e célra nem megfelelő anyagok megválasztásával reagálunk, kiváló érzékszerveink azonnali jelzést küldenek a központi idegrendszerünkbe, ahonnan a válasz egy része azonnal, míg más része, csak jóval később – ami akár végzetes is lehet – érkezik vissza.
Ez a válasz lehet csak jelzésértékű; egyféle könnyebb betegség, (kiütés, meghűlés), de eredményezhet súlyosabb lelki és szervi deformációkat is, sőt, akár még a végzetünkbe is kerülhet.
Például hűvös időben kellemetlen érzést kelt a selyemruha vagy a márványpadló. Libabőrösek leszünk, és könnyen megfázunk, de a túlfűtött hálószobában is vakarózni fogunk egy gyapjútakaró alatt. Hasonló a helyzet, ha testidegen anyagokkal vesszük körül magunkat, például erősen statikus vagy éppen allergén, netán sugárzó matériákkal.
Ruhánkat, akár második házunkat harmadik bőrünkként is tisztelhetjük, ezért életbevágóan fontos, hogy öltözékünk, házunk, és abban minden tárgy, milyen anyagból készül. Régen, amíg a szállítmányozás elmaradottsága nem tette lehetővé a helybéli anyagok kicserélhetőségét távolabbi lelőhelyek természeti kincseivel, az emberek lakóhelyeikhez legközelebb felelhető követ, földet, füvet, nádat, vagy fát részesítették előnyben, építészetükben és használati tárgyaik elkészítésénél.
Talán, ha jól átgondoljuk, e korlátoknak köszönhetjük, hogy az egymás után következő ókori – és még a középkori kultúrák és azok vívmányainak többsége is – a hódításaik során nem szűntek meg, és tűntek el nyomtalanul, hanem egymásra építkezve, megőrizve a régiből az elődök, számukra előnyös ipari és kulturális vívmányait, azokat továbbfejlesztve építették tovább saját civilizációikat. Miért? Mert nagyobbrészt ők is csak azokkal az anyagokkal rendelkeztek a meghódított területeken, mint a magukba beolvasztott elődeik. Krétaiak – görögök – rómaiak.
E történések tették végül is lehetővé, hogy évszázados, sőt sokszor évezredes mesterségek, műhelyek alakuljanak és mind korszerűbb szerszámokat és technológiákat fejlesszenek, még ma is csodálkozásra okot adó sikerrel. Ezekben az időkben természetesen az anyagok és a belőlük készülő tárgyak a környezettel és magával az emberrel is teljes egységben, harmonikus összhangban voltak.
Talán legjobban a mai indokínai és japán építészet, lakberendezés, tájtervezés és életmód összhangja az, ami alapján valami fogalmat alkothatunk régmúlt emberi kultúrákban; ember – tér – anyag és természet harmonikus egységéről. Ez az összhang, ez a szerves egység a természettel lehet a kulcsa a ma emberét is ámulatba ejtő, még napjainkban is látható ó – középkori monumentális épületek (Akropolisz, Piramisok, Katedrálisok) és egyéb művészeti alkotások (mozaikok, freskók, szobrok, festmények) valamint a mindenek feletti tudásanyag (csillagászat, fizika, matematika) titkának.
A ma embere, korszerűnek vélt világában ezt az egyensúlyt és harmóniát borította fel pazarló, körültekintés nélküli, mindent inkább szennyező, mint sem építő-szépítő nagyképűségével. Az ember környezetromboló és környezetszennyező főemlősé vált a XXI. század kezdetére. Miért? Mert megrontotta és elvakította az aranyborjú gátlástalan imádása. A pénz lett az istene.
Folytatás a II. befejező részben
http://lakberendezes.hu/elmelet/termeszetes-anyagok-ii-resz/
Szerző: Tamás Horváth
Kövess minket a Facebookon
Facebook