Zajos otthon & Zűrös élet

 

Szerencsés ember az, aki kertes házban lakik, mert itt a legkönnyebb az otthonunkba beengedni az olyan kellemes hangokat, melyek testünket, lelkünket, szellemünket éltetik és, ha kell, nyugtatják.

 

A zaj, a környezeti ártalmak közül a legkevésbé kerül reflektorfénybe az építkezés és a lakberendezés során, pedig klinikai megfigyelések sokasága bizonyítja, hogy egészségünket károsító, szennyező források közül a zaj, bizony dobogós helyezett.

Már a múlt század elején orvosok felismerték azt a tényt, miszerint, ha az alvó embert álmában váratlan zajhatás éri, ösztönösen megijed, melynek következtében fokozódik a szívverése, s megnő a vérnyomása. Ez a felfokozott idegi állapot többletenergiát von el a szervezetünktől, melynek jutalma; remélt pihenés helyett, sajnos a kifáradás.

 

 

Ugyan ez történik a zajos munkahelyeken is, csak itt az idő előtti kifáradás még teljesítmény csökkenéssel is párosul, de fent áll annak a veszélye is, hogy az állandóan zajos körülmények között tartózkodó, dolgozó emberek maradandó egészségkárosodást szenvedhetnek. Úgy, mint krónikus magas vérnyomás, (hipertónia) vagy súlyosabb esetekben szívinfarktus.

 

 

Sok ember, ha fáradtan hazatér a munkából egy rosszul megépített, és berendezett lakásba, ahol a környezet zajai akadálymentesen juthatnak el szinte minden helyiség, minden zugába, önkéntelenül is így fohászkodik: Istenem már a saját otthonomba sem találok egy nyugodt sarkot?

Nem csak nyugodt sarkot, hanem nyugodt otthont is teremthet magának az, aki felismeri a zajok káros hatását, annak forrásait, és megszüntetésüknek lehetőségeit. E felismerésben szeretnék jelen cikkemmel segíteni.

 

 

A kellemetlen zajok csapdája lehet a megfelelő függönyözés, kárpitosbútorok, díszpárnák és a süppedő szőnyeg

 

A zaj egy kellemetlen hang, vagy hangok sokasága. A hang hasonlóan a fényhez, alapvető energiaforrás, mely minden élő szervezetre, így az emberre is, erős érzéki hatást gyakorol. Akár a teljes csend, akár az állandó zaj az embertől idegen, ezért egyik is, másik is állandóan irritálja, majd deformálja szervezetünket és annak életműködését.

A kellemes hangok az élet állandó velejárói, ezek megnyugtatnak, gyógyítanak, hozzásegítenek a jó közérzethez. (Erdőzúgás, vízcsobogás, madárfütty, levélzizegés, ciripelés és ezeknek a hangoknak mesterséges utánzása, például a zene nyelvén.)

 

 

Ellenkező hatást váltanak ki a különféle zajforrások. (Motorzúgás, légkalapács, háztartási gépek, bömbölő rádió, TV, csaholó kutyák, és az e hangokat utánozó zenei fércművek.) Mielőtt a zaj tárgyalására és annak elháríthatóságára rátérnék, idézzük fel tanulmányainkból, hogy mit is nevezünk mi hangnak?

 

 

Amit a fülünkkel hallunk az a levegő kavargása, melyet rendszerint valamilyen tárgy, vagy anyag rezgése okoz. Ez a rezgés a levegő sűrűsödését, vagy ritkulását eredményezi, mely hullámokat hoz létre. A rezgésszám határozza meg a hang magasságát, vagy mélységét másodpercben mérve. Az így keletkezett hullámok ciklusát egy német fizikus után elnevezve: Hertzben mérjük (Hz).

 

 

 

Az élőlények hallása nagyon eltérő, az ember például képtelen meghallani a 20.000 Hz feletti hangokat, míg a denevér igen, de ő viszont, nem hallja a 20 Hz alatti hangokat sem, míg egy bálna, meg igen. Az ember legszívesebben az 500 és 6000 Hz közötti hangtartományokat kedveli, mert ezek nyugtató hatásúak, míg az ennél magasabb fekvésű hangok már izgatóak és feszültség keltők.

A hangnak van intenzitása is, vagyis erőssége. Ennek mértékegysége a decibel (dB). Viszonylag kellemes hangok is átalakulhatnak zajjá, ha a hangerőt fokozzuk.

– Kérjük, halkítsa le vevőkészülékét, mert mások pihenni szeretnének! – Mondja be a műsorvezető a 22 órás hírek után a rádióban.

 

Minél több akadályt állítunk a hang útjába, annál jobban tompíthatjuk az erősségét.t

Az otthonunkat háromféle módon fertőzhetjük zajokkal:

1. Közvetlen levegőben terjedő hangokkal.

2. Szilárd testhez ütődő hangokkal (kopogás).

3. Rezonancia hangokkal (azonos frekvencián rezgő anyagok egymás közti hangátadásával).

A zajszennyezés mértéke attól függ otthonunkban, hogy a három tényező közül, hányat, és milyen mértékben sikerül megszüntessünk. Teljesen egyiket sem lehet és nem is volna ajánlatos megszüntetni, mert mint már említettem hosszútávon az úgynevezett ‘süket szoba’ is káros hatással lehet az egészségünkre.

 

 

Süppedős szőnyegek, lágy, puha kárpitok, könyvek a polcon, mind a zajszennyezés ellen védenek

1. Közvetlen levegőben terjedő, léghangok:

Hangforrásai:

• Légi és földi közlekedési eszközök

• Gyárak gépei

• Kerti gépek

• Játszóterek, strandok zsivaja

• Diszkók, házibulik hangos zenéje

• Kutyák ugatása

• Égzengés

 

Elég zajos?

 

Ezek a zajok, lármák, többnyire légi közvetítéssel, házaink ajtóin, ablakain, szellőzőnyílásain át jutnak be otthonainkba. Ezért e zajok terjedése ellen a kiváltó okok megszüntetésével, vagy fokozott hangakadályok közbeiktatásával védekezünk.

Lehetőleg ne költözzünk repülőtér, autópálya, gyárak, zenés szórakozóhelyek közelébe. Az épület nyílászáróit.; ajtókat, ablakokat, ne csak esztétikai szempontok szerint vizsgáljuk meg beépítésükkor, hanem kérjük el azok minőségi tanúsítványait is, melyekből kiderül, hogy megfelelnek-e arra a célra, mely céllal betervezték azokat. A különféle zajhatásoknak kitett házak és lakások nyílásainak, ajtókkal és ablakokkal való beépítéséről nemzetközi szabványelőírások rendelkeznek.(2-3 rétegű thermoplán üvegezés, esetleg speciális egyéb nyílászárók alkalmazása.)

Az ablakokat mindig függönyözzük le. Zajosabb helyeken, akár nehezebb anyagokat is használhatunk erre a célra! Például: a nehéz brokát – és plüssanyagok jó hangelnyelő tulajdonsággal bírnak.

 

 

Ápoljunk zajos környéken minél több cserepes növényt otthonunkban!

Szellőzőnyílásokat közvetlenül, hangcsapda közbeiktatása nélkül, ne vezessünk szabadtérbe!

Homlokzati falakon réseket, repedéseket, lyukakat szüntessük meg!

 

2. Kopogó zajok:

Hangforrásai:

• Rosszul beállított mosógép, centrifuga

• Ütve fúrógép

• Hűtőszekrény

• Varrógép

• Fatalpú papucs

• Labdajátékok

• Víz- és fűtőcsövek csaphibája, hő tágulásból eredő kattogásaik

 

Isteni egy hangja van szombat délután.

 

A kopogó zajok szilárd testek közötti dinamikus fizikai behatás révén keletkezhetnek és terjedhetnek. (Például, amikor valamilyen kemény tárgyat leejtünk egy kőpadlóra.) Ezek a zajok legtöbbször a födémeken keresztül szennyezik zajjal az otthonaink csendjét, és mint ismeretes a lakótelepi lakások legfőbb vitaforrásai éppen ezek a zajok. (Kopogó fatalpú gyógypapucs.)

Távfűtéses lakásokban ismert jelenség az úgynevezett ‘börtön morze’ aminek következménye, hogy a távoli kopogó zajokat a fűtéscsövek nemcsak szállítják, hanem azokat még fel is erősítik. Ezen az elven működtek az ókori lehallgató készülékek, vagy az újkori Edison – féle tűs gramofonok. Védekezést e zajok ellen az úsztatott fa-, vagy az úgynevezett esztrik szigetelésű meleg padlók biztosítanak. De kellő védelmet nyújtanak a parafa- és szőnyegpadló burkolatok is.

 

 

3. Rezonancia zajok:

Hangforrásai:

• Közlekedési eszközök

• Útjavító gépek, légkalapácsok

• Lift

• Rádió, magnó, TV

• Elektromos konyhagépek

• Zenei instrumentumok

• Játékok

• Üvegfelületek

• Dísztárgyak, poharak, edények

 

Az ilyen jellegű zajszennyezés két azonos frekvencián rezgő tárgy, vagy anyag között jöhet létre, mikor is egyik mindég a hangadó, hangforrás, másik a vevő, vagy rezonáló, azaz hangvisszaadó. A két rezonátor között, mindég valamilyen közvetítő anyag a hangátadó. A kopogó zajokkal szemben itt a statikusság jellemző.

Otthonunkban a rezonáló zajokat a levegő, az oldalfalak és a mennyezetek, valamint az abban lévő vezetékek és csövek közvetítik.

 

 

Védekezni talán a legnehezebb feladat ellene, de szerencsére nem is tartozik a gyakori zajszennyezések közé, és nem is álladó veszélyforrása otthonunk csendjének és nyugalmának.

 

Megelőzési lehetőségek:

Fölösleges dísztárgyakkal ne zsúfoljuk tele lakásunkat!

Több hangkeltő készüléket ne helyezzünk egymásra, vagy egy tartólapra!

Két kemény felület, ha érintkezik, tegyünk közéjük egy puhább anyagot (terítőt)!

Ne legyenek rosszul rögzített üveglapok, ajtókban, ablakokban, bútorokon!

Közvetlen falhoz ne érjenek háztartási gépek, vagy hangsugárzók!

Terítsünk szőnyeget a padlóra!

Az oldalfalakat burkoljuk nehéz papírtapétával, vagy hangszigetelő falburkolattal!

A vázákban legyen mindég virág (így azok nem rezonálnak)!

 

A zajszennyezés egyik ellenszere lehet a lakásban elhelyezett dísznövények

 

Ha megszabadítottuk lakásunkat a zajszennyeződésektől, rendezzük be fülünknek kedves hangokkal.

Szerencsés ember az, aki kertes házban lakik, mert itt a legkönnyebb az otthonunkba beengedni az olyan kellemes hangokat, melyek testünket, lelkünket, szellemünket éltetik, ha kell, nyugtatják.

Csak ki kell nyitni az ablakot és énekelnek a madarak, susognak a fák, esetleg zúg a szél, valahol csobog egy patak, vagy éppen kopognak az ereszen az esőcseppek.

 

„Zúg az éjbogár, neki megy a falnak,

Nagyot koppan, aztán elhallgat.”

                                                                                                    (Arany János)

Ugye ez is milyen csodálatos hang lehet egy kikapcsolódásra vágyó városi ember fülének?

De zene lehet a fülnek: egy szobai szökőkút csobogása, egy kalitkában fütyörésző kanári dala és a kedvenc zeneszám csodálatos dallama is.  Arra azonban mindig ügyeljünk;  még ezek a számunkra oly kellemes hangok se legyenek, mások számára tolakodók.

 

A kertre nyíló ablakokon át beáradó kerti csobogó hangja kellemes zenei élmény a pihenni vágyó ember fülének.

A hang minden tárgyról és felületről visszaverődik. Az adott helyiség felületei, vagyis a burkolatai, és annak berendezési tárgyai, valamint azok mennyisége a hangok minőségét nagymértékben befolyásolják.

Egy olyan szoba, ahol csupa kemény burkolat, kő- vagy fapadló és kevés bútor dominál, vizhangzik. Az ilyen helyiség ugyan a tágasság érzetét kelti, de hiányozni fog belőle az otthon melegségének bensőséges hangulata. Üres marad.

Ennél otthonosabb az olyan lakás, melyben a falak, függönyök, a kemény padlófelületen  a lágy süppedős szőnyegek,a puha  kárpitosbútorok és a csodás zöld szobanövények elnyelik a kellemetlen zajokat.  Lakásból  legyen az bármilyen drága  berendezési tárgyakkal is teletömve,  e feltételek hiányában harmonikus otthon  sohasem lesz.

 

 

Köszönöm figyelmüket.

 

 

Szerző: Horváth Tamás

Szólj hozzá Te is!

slots