Árnyékolás kültéren

 

Az idei rendkívüli nyár forrósága minden kerttulajdonost, de akár csak egy erkéllyel, loggiával rendelkező városi lakót is, arra ösztönöz, hogy a rendelkezésére álló külső tér egy alkalmas részéből naptól védett pihentető oázist varázsoljon önmaga és szerettei számára.

Hogy ez maradéktalanul megvalósuljon, ismernünk kell hozzá napjaink árnyékolástechnikai lehetőségeit:

 

 

– Az árnyékolástechnikai megoldások elsődleges célja, hogy megvédjék szemünket, bőrünket a közvetlen – egészségre már káros – erős napsugaraktól. Erre a célra alkalmas szerkezetek és anyagok bőven állnak a rendelkezésünkre. Ízlésünkhöz és a környezethez harmonikusan illeszkedő anyagokból és kész szerkezetek közül kiválaszthatjuk azokat a megfelelő megoldásokat, amelyek nemcsak árnyékot biztosítanak, de a kertünk vagy éppen erkélyünk esztétikai élményét is gazdagítják.

 

 

 

Bár sokféle lehetőség közül válogathatunk, de minden esetben tartsuk szem előtt, hogy a természetes fényhatást megőrizzük.

A mesterséges árnyék előállításának legegyszerűbb módja, amikor napernyővel, vagy úgynevezett napellenző ponyvával elzárjuk, az erős és veszélyes napsugarak útját Ezek az árnyékolásra készült eszközök már olyan innovatív anyagokból gyártott termékek, amelyek UV-szűrővel ellátott textíliából készülnek. Árnyékukban, szűrt fényükben, bár milyen hihetetlen, de akár még napozhatunk is.

 

 

 

Más lehetőségek:

Napjainkban egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a kerti pavilonok, szaletlik, amelyek látványos elemei lehetnek bármelyik kis kerteknek. Hátrányuk, mivel nagyobb részt fából készülnek, rendszeres – két – háromévente – gombásodás elleni védelmet igényelnek. Téglából épült hasonló árnyékoló építmények, amelyeket magas színvonalú szakipari munkával jönnek létre, bár időt állóbbak, mint fából készült „társaik” megjelenésben, hangulatukban nem vetekednek amazokkal.

Ideális választás lehet még a szövet és fém vázas pavilonok kihelyezése, hiszen ezek könnyedén összeállíthatók, a szezon végén meg gyorsan szétszedhetők, összecsomagolhatók. Garázsban vagy a padláson biztonságosan átteleltethetők.

 

 

Az idei év slágerterméke az az innovatív pavilon, amelyik alumíniumvázzal készül, és amelyik minden évszakban tökéletes árnyékolást biztosít. Sőt, a legnagyobb hőségben, vagy éppen egy hirtelen jött zivatar ideje alatt is lehetővé teszi a zavartalan kültéri tartózkodást – húzzák alá a szakértők. Ezt a pavilont néhány óra alatt, egy kevéske műszaki érzékkel, akár saját magunk is felállíthatjuk a kijelölt helyére.

 

 

 

Az ilyen pavilonok rendelkeznek szúnyoghálával. Így még az esti órákban sem kell attól tartanunk, hogy a vérszívók a pihenésünkben zavarjanak.

Vannak olyan prémium kategóriás alumínium pavilonok is, amelyeknek a tetőszerkezete is különleges. Olyan polikarbon szövetből készül, amelyik megszűri a káros ultraibolya sugárzásokat, ugyanakkor átengedi a természetes fényt, miközben kellő árnyékot biztosít a kényelmes kint tartózkodáshoz.

Cikk Tóth Alexa cikkének kivonata

Képek (utóbbi négy kép): www.ujhazcentrum.hu

Szerző: Horváth Tamás

Szólj hozzá Te is!

slots