Az 1830-as években Pest és Buda még vidékies, de dinamikusan fejlődő városok voltak. Különösen Pest népessége nőtt gyorsan: míg Budán 31 245 fő élt, Pest lakóinak száma 64 374-re rúgott, ami meghaladta Debrecen lakóinak is a számát. A folyton növekvő népesség kezdett nagyvárosi jelleget kölcsönözni a két településeknek.
A belvárosi utcák egy része már kőburkolatot kapott, de járdák csak a 40-es években kezdtek elépülni. Közvilágítás ugyan volt, de a holdtöltei napokat követően még spóroltak a lámpagyújtással. Este érdemes volt lámpást vinni magunkkal vagy egy lámpáshordó gyermeket fogadni.
A belváros utcáin díszes cégtáblák csalogatták kirakatnézésre és vásárlásra a sétáló közönséget. A boltok gyakran a cégtáblák alapján kapták nevüket, például Arany Oroszlán, Fekete Kutya, vagy Pipázó Török. Ezek azonban alacsony elhelyezésük miatt időnként balesetveszélyt jelentettek.
Közlekedés és vendéglátás
Az utcákon lovas fogatok, fiákerek és lóháton közlekedő emberek mozogtak. A fiákerek egyik fő állomása a Színház tér (mai Vörösmarty tér) volt. Egy angol utazó szerint a pesti lovak és kocsik még a londoniaknál is szebbek voltak.
A leglátogatottabb vendéglátóhelyek közé tartozott a Hét választó és az Angol Királynő fogadó a belvárosban, valamint a Magyar Király és a Tigris fogadó az Újvárosban (Lipótváros). A Hét választóban tartották a nagy táncmulatságokat, míg a Tigris fogadó elől indultak a gyors fogatok az ország különböző részeibe. A legelitebb kávéházak közül kiemelkedett a Két Casinó a Dorottya utca sarkán.
Mulatságok és táncok
A báli mulatságokon nemcsak arisztokraták, hanem polgárok, tisztviselők, kereskedők és gyárosok is részt vettek. A fiatal tisztek, nevelőnők és iparosok inkább a “Fehér Ló” és a “Két Oroszlány” tánctermeiben szórakoztak. A kor divatos táncai közé tartozott a menüett és a gavott, melyeket idővel felváltott a mazur és a botrányosan erkölcstelennek tartott valcer.
A nyilvános táncmulatságokon minden táncért fizetni kellett, és a táncok végét csengettyűszó jelezte. Egyéb rendezvények közé tartoztak a vásárok, búcsúk, valamint a céhes ünnepségek. Kiemelkedő esemény volt a Polgári Lövöldöző Társaság éves mulatsága, melyet eredetileg a Szénatéren tartottak.
Nemzetiségek és a magyar nyelv helyzete
Ebben az időben Pest-Buda lakossága főként német ajkú volt, és a kereskedők, mesterek, valamint a zsidó polgárság is németül tárgyalt. A magyar nyelv térnyerését a reformkor nagyjai, mint Kölcsey, Kazinczy és Vörösmarty segítették elő. A Nemzeti Színház építése, magyar nyelvű tankönyvek és irodalmi művek mind hozzájárultak ahhoz, hogy a magyar nyelv végül visszafoglalja méltó helyét Pest-Buda életében.
Petőfi korában a divat és lakhatás
Petőfi Sándor korának lakáskultúrája nemcsak a korabeli életmódot, hanem a társadalmi változásokat is jól tükrözte. Az otthonok berendezése és stílusa a polgárosodás előrehaladásával párhuzamosan egyre inkább a kényelem és a funkció felé fordult.
A költő korában egy rendesen bútorozott szobáért 5 – 6 Forint bért kértek el Pesten, de már ennél olcsóbban is lehetett lakást bérelni. Egyetemisták, ha a hónap elején előre lefizettek 5 Forintot a vendéglősnek, egész hónapban ebédelhettek ezért az összegért. Tizenöt forintból, amennyiben a ruházkodást nem számoljuk bele, bizony a korabeli egyetemista fiatalemberek úri módon élhettek Pest – Budán. De a ruházkodás sem került olyan sokba és a divat sem változott olyan gyakran, mint napjainkban.
A frakk és a kemény karimájú cilinder volt az elegáns világ divatja. A fiatalság viszont Kossuth magyar – ruháját másolta és viselte. Éppen úgy öltözködtek, mint választott eszményképük: zöld posztóból készült, piros selyem bélésű, bő, lobogó ujjú Attilát hordtak, kihajtott fehér inggallérral. A polgári otthonokban a férfiak szobáját rendszerint angol mintára készült bútorokkal rendezték be. A szalonokat aranyozott és fehér lábú könnyű fotelek gazdagították, parasztidillel teleszőtt brokáttal bevonva – Írja az ötven évvel későbbi pesti újság.
A tizenkilencedik század eleje még az empire stílus volt irányadó a magyar főúri és módosabb polgári otthonok lakásberendezésének az összképében. Ám az 1820-as évektől már a német klasszicizmusnak a gondolat és formavilága veszi át a vezető szerepet az építészetben és csakhamar a bútorkészítésben. A bútorgyártás központja bár még mindig Párizs, de ott már nem a francia, hanem a német asztalosmesterek készítik az új kor divatos bútorait.
A főúri és a polgári lakások berendezésének a képe az új divatos stíluson belül alig különböznek, ugyanis ez a formavilág az empire – hez képest végtelenül leegyszerűsödik. Az akkoriban készült bútorok már tartósak, praktikusak, anyagtakarékosak és ezért olcsóbbak is lettek, de még mindig messze nem kényelmet szolgálták.
A kényelmes bútorokat a polgári életérzés új stílusa a Biedermeier formavilága teremti meg. A magyar biedermeier, vagy „táblabíró” stílus, a bécsi változatnál nehézkesebb és egyszerűbb volt. Ezek a bútorok a Nagytétényi Bútor Múzeumban ma is megtekinthetők.
A 19. század lakáskultúrája jól mutatja, hogyan formálta át az életmódot a polgárság növekvő igénye a természetesség, a kényelem és a funkció iránt. Petőfi korának bútorai nemcsak a múlt egy darabját őrzik, hanem a kor társadalmi fejlődéséről is tanúskodnak.
A stílust a 40-50-es évektől a jóval romantikusabb historizmus váltja, kezdetben a királystílussal, mely új rokokó néven válik ismerté, Lajos Fülöp francia polgárkirályról elnevezve. Ezt követi az új barokk majd az új reneszánsz és minden, ami másolata a réginek. Ez a divathullám, pedig a századfordulóra eklektika néven vonul be a stílustörténelembe, de ez már egy következő cikksorozatom témája lesz.
Horváth Tamás – szerkesztő – Solymár 2025.
Szerző: Tamás Horváth
Kövess minket a Facebookon
Facebook