Fürdőszoba – I. rész

 

Az otthonunk sok kényelmi berendezése közül talán a fürdőszoba hiánya lehet az, mely a komfortérzetünket s így közérzetünket negatív irányban leginkább befolyásolhatja. Tagadhatatlan, hogy egy kellemes fürdőzés, de akár egy kiadós zuhanyozás is fáradt tagjainkat felfrissíti, kavargó gondolatainkat megnyugtatja.

Ki ne szeretné ezt a ragyogó élményt otthona falain belül nap, mint nap megtapasztalni? Sajnos még napjainkban is sok az olyan lakás, melyekben nélkülözni kell az e fajta komfortérzést.

 

Egy garzonlakás kis alapterületű fürdőszobája.

 

Mi most azoknak szeretnénk segíteni, akik rendelkeznek olyan kisebb szabad helyiséggel, melybe utólagosan egy fürdőszoba még beépíthető vagy a meglévőt kívánná nagyobbítani, esetleg korszerűsíteni.

 

Szoba sarkából leválasztott kis alapterületű fürdőszoba.

 

Bármely fürdőszoba tervezésénél és megépítésénél számolnunk kell azon kötöttségekkel, hogy a vizes helyiségbe kerülő használati tárgyakat állandó helyükre építjük be, valamint a beépítésre kerülő tárgyaknak, melyek méreteikben szigorúan az emberi méretarányokhoz igazodnak, megszabott helyigényük van.

 

Mosdófülke tolóajtóval, High – tech stílusban.

 

A gyakorlatban tehát tudomásul kell vennünk, hogy adott nagyságú területre csak adott mennyiségű és meghatározott méretű berendezés (kád, kabin, vécé, bidé, mosógép, szekrények) építhető be. Tudnunk kell azt is, hogy mekkora az a legkisebb alapterületű helyiség, melyet még rendeltetésszerűen használni tudunk és abba hova és milyen közművek kiépítése szükséges (vízvezeték, szennyvízcső, elektromos vezetékek, szellőzőnyílások).

 

Hálószobával egybenyitott fürdőszoba.

 

Amennyiben ezeket a feltételeket nem vesszük figyelembe, úgy elhibázott döntésünkkel fölöslegesen terheljük meg a pénztárcánkat. A megálmodott kényelem helyett, csak bosszúságot okozunk magunknak és családtagjainknak. A régi mondás itt is megszívlelendő: „Kétszer mérj, mielőtt végleg cselekszel!”

 

 

Először a mosdó és az azzal kapcsolatos szerelvények, mint tükör, piperepolc, szappantartó, csempefülke stb. elhelyezését és magassági méreteit határozzuk meg. Feltüntettük a mosdó előtt álló ember legszélesebb karmozdulataihoz szükséges távolságokat. Ez a helyigény a mosdó tengelytávolságra elosztott 80-90 cm. A mosdó előtti tér a faltól falig terjedő mélysége az utolsó ábra szerint minimálisan 100 cm lehet.

 

 

A második ábrán a fürdőkád körüli mozgásból eredő hely méret-követelményeket tüntetjük fel. Különös gond fordítandó a kád oldala és a fal közötti méretre.

 

 

Harmadjára a fürdőkád és a fal közötti hely és a kádban ülő embernek az oldalfalakon elhelyezett kapaszkodókhoz viszonyított távolságát határoztuk meg.

 

 

Utolsó ábránkon a mosdó alaprajzi elhelyezésénél szükséges mozgásterület biztosító tengelytávolsága, a szükséges szélesség legkisebb méreteire, a mosdó előtti tér mélységére, valamint a bidé körüli helyigényre utalunk.

 

II. részben Folytatjuk!

 

Szerző: Horváth Tamás

Szólj hozzá Te is!

slots