Évszázadai során valahányszor Európa kulturális fejlődése kátyúba rekedt, büszkeségét félretéve, gondolkodás nélkül visszanyúlt gyökereihez, és mint annyiszor a történelem során, újra és újra telemerítette kiszáradt korsóját a sok ezer éves népi hagyományaiból táplálkozó keleti ízlésvilág, tiszta forrásából.
Így volt ez a reneszánszban, és a későbbi korok klasszicizmusának minden más szakaszában is. De ebből építkezett Grupiusz Bauhaus iskolája, majd pedig az ezredforduló végén, olasz tervezők által megálmodott minimál stílusirányzat is.
Mindez nem jöhetett volna létre Japán nép – és iparművészete, építészete kert – és lakáskultúrája nélkül. Ezért ajánlanám, hagyjuk el Európát és ruccanjunk át a felkelő nap országába, ahol belepillantást nyerhetünk, természetesen a teljesség igénye nélkül, kert – és építő művészetébe, na meg ami még érdekesebb számunkra; lakáskultúrájának hagyományába.
Visszatekintés
A portugálok és a spanyolok már a XVI. században reális ismeretekkel rendelkeztek a Japánról, de ezek az ismeretek hamar feledésbe is merültek. Történt mindez az úgy nevezett Edo-korban, mikor is a hatalomra jutó Tokugawa család első intézkedése között az idegen kultúrák beáramlása elől lezárták Japán kikötőit, míg az addig megtérített keresztényeket, és papjaikat meg száműzték.
Így majd két évszázadra, az amúgy is rejtélyes japáni életformát és kultúrát még inkább homály fedte az európai emberek szeme elől. Ez a fátyol, csak 1869-ben lebbent fel újra, a (Meiji-korszak) császárságának kezdetén.
Ekkor főleg német orvosok közvetítésével művészeti alkotások, életmód leírások, úti beszámolok jutottak el világszerte, sőt a későbbiekben az USA erőszakos követelésére ismét megnyílnak japán kikötői az idegen országok hajói előtt.
Ettől kezdve, habár a műkincsek szigorú állami felügyelet alá kerülnek, japán művészete, kultúrája kitárulkozik a világ előtt. Történik mind ez olyan gyorsasággal, hogy az 1873-as bécsi világkiállításon, japán az iparművészeti remekeit önállóan mutatja be a keleti művészetre kiéhezett európaiaknak.
Mitől egyedülálló?
Bár a japán művészet, a jóval korábbi kínai és koreai hagyományokra épül. Bár ugyanazok az anyagok, formák, technikai megoldások és megmunkálási eljárások találhatók meg munkáikban, és alkotásaikban, még is az évszázadok során önálló nemzeti ízlésvilágot tükröző művészetté forrta ki magát. Sok esetben a tanítókat maguk mögött hagyták. Kifinomult díszítő érzékükkel az egyszerű használati tárgyaik megmunkálását és megformálását is magas művészi szintre emelték.
Teás edényeik ma is páratlanok. Hasonló sikert könyvelhetnek el a lakkfestés művészetben, a selyemszövésben, a papírmunkákban, porcelánkészítésben és festésében, de éppen úgy az építészetben és a lakberendezésben, vagy a kertépítés művészetben is.
Japán lakberendezési stílus jellemző vonásai
A hagyományos japán otthonok, a “Shoji” képét a keretekre feszített áttetsző rizspapírból készült válaszfalak, eltolható kétszárnyú ajtók és ablaksötétítők jellemzik. Az ablak a lehetséges legnagyobb felületen nyújt kilátást a világra. legtöbb esetben, vagy tájra, vagy a hagyományos japánkertre enged képernyőszerű rálátást. A lakás, belső képe egyszerű. Dísz – és berendezési tárgyak szinte hiányoznak, vagy csak elvétve találhatók. A sarkok áttekinthetőn üresek, legfeljebb lámpával megvilágítottak. A belső tér képét nem a dísztárgyak, hanem a harmonikusan összeillő lágy színek és anyagok finom textúrája gazdagítják. A stílus jegyei valamennyi berendezési tárgyon azonnal észrevehető. Az ázsiai lakberendezésről elmondható, hogy a kifinomult formavilág és az intelligens térelosztás művészete
Ki ne ismerné a bonsait, az ikebanát, a rizspapír lámpaburákat, a tatamit vagy a bambuszból készült sokféle dísz és használati tárgyaikat, vagy a csodálatos japán kimonókat? Ugye még sokáig sorolhatnánk?
A japán nép – és iparművészet egyesíteni tudta alkotásaiban funkciót, szerkezetet és az esztétikát. Mind ezekhez társulnak világos tiszta formák, jó arányokat és harmonizáló, többnyire tompa színek használata. Tisztelik a természetes anyagokat, melyeket bámulatos precizitással építenek egymáshoz, vagy nagy türelemmel és csodálatos szakmai hozzáértéssel és kézügyességgel munkálnak meg.
Díszítésben kedvelik az aszimmetriát, de csak jó térelosztással. A mintázatok rendkívül dekoratív hatással bírnak a tárgyaikon, festményeiken és fametszeteiken.
Lakberendezésükre, bútoraik kialakítására ezek az ismérvek éppen úgy jellemzők, mint kertjeik tervezésére, vagy éppen egy virágkompozíció elkészítésre. Talán éppen ezért is volt Európa kultúrája és művészete évszázadokon át, de még napjainkban is vevője a japán forma- és motívumvilágnak.
Akiknek cikkünkkel felkeltettük érdeklődését a japán nép – és iparművészettel, valamint lakberendezéssel kapcsolatban azoknak ajánljuk, a Hopp Ferenc Kelet Ázsiai Művészeti Múzeum idevonatkozó kiállítását.
Szakirodalom:
Japán művészet – Corvina Kiadó, 1980
Japán iparművészet – Ferenczy László, Corvina Kiadó, 1981
Köszönöm figyelmüket.
Írta: Horváth Tamás
Szerző: Horváth Tamás
Kövess minket a Facebookon
Facebook