Teázzunk!

Egy ősrégi japán legenda szerint Darnu, indiai királyfi, egyike a legnagyobb buddhista szenteknek és hittérítőknek, annyira elmerült mes­terének tanításaiban, hogy megfogadta:  Megfosztja magát az al­vástól és a pihentető álomtól, hogy minden idejét, megszakítás nélkül a lelkigyakorlatoknak és az imádkozás­nak szentelhesse.

Éveken keresztül le­mondott minden pihenésről. Egyszer azonban, teljes kimerültségében, mégis elszunnyadt rövid időre. Amikor megborzadva felébredt, tulajdon szem­héjait levágta és összetiporta, hogy soha többé ez a gyöngeség ne hatalmasodjék el felette.

Amikor aztán újból imádkozni kezdett, meglepődve látta, hogy levágott szemhéjaiból furcsa alakú, eddig még ismeretlen növény nőtt ki a földből.

Ez volt a teabokor. Darnu isteni sugallat következtében, főzetet készített a bokor fiatal leveleiből és megitta. Boldog örömmel állapította meg, hogy a szívét sokkal könnyebbnek érzi és szelleme valósággal újjászüle­tett.

Az új, csodálatos hatású növényből főzött italt megismertette környezetével és tanítványaival is..

A japán legenda szerint így kezdődött a tea karrierje. Ez a le­genda azonban sokkal újabb keletű, ugyanis a tea jótékony és kellemes hatását Kelet népei, főként a kínaiak, már az ókori időkben ismerték. A legenda azonban annyit mindeneset­re bizonyít, hogy milyen kivételesen sokra értékelik a teát Japánban, ahol még ma is az isteni sugallattal hozzák össze­függésbe.

Valljuk be, a tea egyike azoknak az italoknak melynek fogyasztása úgy nyújt élvezetet, hogy a legkevésbé sem káros a szervezetünkre. A tealevelek koffeint és észterolajakat tartalmaz­nak, melyeknek köszönhetik csodálatos aromájukat. Ezen felül még fehérje – tartalmúk is jelentős.

A legkitűnőbb tea ültetvények Kína földjén, különösen Dél-Kínában talál­hatók.

A teabokor hasonlatos, sőt rokonságban van az Európában is ott­honos kaméliával. Örökzöld, lándzsa alakú leveleket hajt és finom illatú, fehér virágokat nyit. A letépett leve­leket lassan hervadni hagyják, melynek következtében összezsugorodnak, majd mesterséges hőnek teszik ki, hogy megfeketedjenek.

A modern teaültetvényeken azonban már sodró és szárító gépekkel 1-2 nap alatt végzik el ezeket az időigényes műveleteket. A kínaiak a saját használatukra készült teához rózsa – jázmin – vagy narancsvirágokat is vegyítenek, melyek még pompásabb aromát kölcsönöznek főzetnek.

A különböző népek külön­féle módon és különböző pótlékok hozzáadásával készítik el a teaitalukat. Ázsia népei, különösen a mongolok és a tibeti nomádok, liszt, hagyma, vaj stb. hozzáadásával egész érdekes ízű, zamatos italt állíthatunk elő.

A japánok valóságos kultuszt, valóságos vallási ceremóniát csináltak a teafőzésből. Japán és Kína teaházai a társadalmi és kulturális élet központjai.

Európában még alig pár száz éves a tea múltja. Észak – Indiából került hozzánk és a hollandi piacokon kezdték először árusítani a XVIII. század elején.

A londoni kávéházakban, ma ugyan hihetetlenül hangzik, de csak az 1850-es években kezdték felszolgálni. Oroszországban is csak ez idő tájt jelent meg kínai közvetítéssel.

Nyári forróságban a forró tea csökkenti a szobrászművészetünket. Őszi – téli megfázásra a citromlével és mézzel ízesített tea fogyasztása ajánlott.

Horváth Franciska (Wien)

Szerző: Horváth Tamás