WC

Vagy; „Ahova a királyok is gyalog járnak.”
Szükségleteink higiéniás kielégítésére szolgál. Habár semmi köze sincs a fürdőszobánál tárgyalt tisztálkodási berendezésekhez, mégis leggyakrabban a fürdőszobák elmaradhatatlan tartozéka.

 

 

?????????????????????????????????????????????????????????

 

Ma még, sajnos,  a kívántnál kevesebb lakásban található úgy, mint  önálló helyiség. Talán azért van így, mert a vizes blokkok, csatornarendszerek kiépítése a lakáson belül, az egyik legköltségesebb beruházás. Kisebb alapterületű lakások esetében a hely hiánya is indokolttá teheti valamennyi szanitereknek az egy közös helyiségben történő elhelyezését.

 

 

furdoszoba-garzonban

 

 

Többgenerációs, vagy több lakószintes házak esetén, ha a fürdőhelyiségek számának növelése anyagiak, netán hely hiányában, ha nem is lehetséges, a vécék számának megkettőzése, esetleg megháromszorozása jogos igény kell, legyen. Ez természetesen függ az ott élők létszámától, az alkalmi vendégek gyakoriságától és nem utolsó sorban a pénztárcánk vastagságától.

 

 

furdoszoba-padlasterben

 

 

Az olyan lakásokban, házakban, ahol orvosi rendelő, ügyvédi iroda működik, vagy egyéb más közönséget fogadó munkát végeznek, ott a vendégek számára külön vécéhelyiséget kötelező kialakítani. Bizonyos számú forgalom esetén, külön a nőknek és külön férfiaknak is. Sőt a mai előírások szerint ezeket a helyiségeket úgy kell méretezni és berendezni, hogy azokat a kerekesszékkel közlekedő embertársaink is gondtalanul tudják használni.  Az ilyen vendég illemhelyeken kézmosó, ha csak hideg vízzel is, de legyen felszerelve.

 

fogyatekos-furdoszoba-alaprajza

A mai előírások szerint ezeket a helyiségeket úgy kell méretezni és berendezni, hogy azokat a kerekesszékkel közlekedő embertársaink is gondtalanul tudják használni.

fogyatekos-bagno-masolata

Például két személy esetében egy fürdőszoba közös vécével elfogadható megoldás, míg négy fő esetén a fürdőszobát és a vécét külön helyiségben ajánlott elhelyezni. Ennél nagyobb létszámú családok esetében, a fürdőszobában és külön helyiségben is indokolt egy -egy vécének a kiépítése, lehetőleg önálló hideg – meleg vizes mosdóval, borotválkozás céljára alkalmas tükörrel, és a célnak megfelelő általános és helyi világítással. Figyelem! Az otthonunk fürdőszobájának és vécéhelyiségének rendje és tisztasága a legmagasabb szintű higiéniás elvárásnak kell, megfeleljenek!

 

 

furdoszoba-kek-feher

 

 

Ennek tudatában válasszuk meg mindkét helyiség esetében a padló és falburkoló anyagát. Erre a célra kerámialapokat, vagy ezzel egyenértékű, könnyen tisztítható más burkolóanyagokat, esetleg falfestéket használjunk.

 

 

szaniterek-feherben

 

 

Falfelületek megóvására és díszítésre ma már jól tisztítható és tartós falfestékek közül is válogathatunk. Régidőket idézi a rusztikus meszelt fal, hátránya, hogy évente igényli a felújítást. Előnye a burkolt falfelületekkel szemben, hogy a mész fertőtlenítő hatása szükségtelené teszi a falak gyakori lemosását.

 

 

 

furdoszoba-narancsban

 

 

Mivel a mellékhelyiségek többsége elég sötét. ezért ajánlott, hogy a burkolóanyag, illetve a festés színe, lehetőleg világos legyen. A világos színek különben is a szűk teret tágítják A vécécsésze anyaga legyen könnyen tisztítható fajansz, vagy rozsdamentes acéllemez, melyeken a fából készült ülődeszka használatát lehetőleg váltsuk ki műanyagra.

 

wc-es-bide

A fa ülőkén a lakkréteg idővel megkopik és a kórokozók az ilyen helyeken könnyen megtelepedhetnek. Ma már műanyagból, a szivárvány minden színében, gyártanak vécéülőkéket, melyek tisztrántatása, fertőtlenítése egyszerű és könnyen cserélhető.

 

szereltfalas-vece

 

 

Mindig legyen a helyiségben kéznél fertőtlenítő szerrel feltöltött zárt tartályban vécékefe. A vízöblítő tartályba, vagy a csésze vízkiömlő nyílásának közelébe ajánlott még elhelyezni tartályos fertőtlenítő tablettákat, Ezeknek a fertőtlenítő vegyszereknek a beszerzése manapság már vidéken sem okozhatnak különösebb gondot.

 

 

wc-mosdoval-04

 

Igényesebb házak fürdőszobáiban, vécéiben, ahol erre természetesen hely is van, egyre gyakoribb a külön falra szerelt vizeldei csésze, más néven: piszoár elhelyezése. Más a helyzet az öreg házak esetében  Ott bizony az ilyen szaniternek a már meglévő mellék helyiség eben éppen úgy nem jut hely,  mint napjaink korszerűnek kikiáltott lakóparki lakásainak szűkre méretezett vécéhelyiségeibe. Újonnan épült családi házaknál meg már nem is a hely hiánya, sokkal inkább az ilyen különálló piszoár igénye jelenti a gátat

 

 

CREATOR: gd-jpeg v1.0 (using IJG JPEG v62), quality = 90

 

Figyelem!

Az illemhelyet ne használjuk tárolásra, lomtárnak, de ne legyen lakásunk dohányzó helyisége, sem plakátok, vagy fölösleges képek gyűjtőhelye sem! Töltse be azt a feladatát, amely célra létesítettük.

 

 

wc-giccses-07

 

 

A helyiség szellőztetése főleg kisebb alapterületű lakások esetében fontos, megoldásra váró feladat. Ez történhet ablakon át, vagy annak hiányában szellőztető ventilátorral, előre kiépített szellőztető csatornán keresztül.  Erre a célra különféle teljesítményű és méretű szellőztető ventilátorok gond nélkül beszerezhetők, szaküzletekben.

 

 

griffe-kolor

 

 

Amennyiben használunk vegyszeres légfrissítőt, az lehetőleg ne legyen aeroszolos. Semmi esetre se akarjunk a vécéhelyiségből rózsakertet vagy egzotikus tengerpartot varázsolni. Az erős virág és más illatok éppen olyan kellemetlenek tudnak lenni, mint azok a szagok, melyeket éppen semlegesíteni szeretnénk.

 

 

furdoszoba-lakoparki

 

 

Figyelem! A légtisztítók illata inkább legyen diszkrét, de semmi estre sem irritáló. Allergiára hajlomosak esetében az erős illatok könnyen rosszullétet okozhatnak. Újabban vásárolhatók már olyan öblítőtartályos vécécsészék, melyek kemikáliák nélkül is megoldják a szagtalanítás problémáját.

 

 

wc

Jó, ha odafigyelünk rá!

  • A különálló vécéhelyiség lehetőleg ne legyen északi tájolású, mert fűtés hiányában télen hideg.
  • A vécéhelyiség falait lehetőleg más helyiségek falai határolják, mert így a helyiség téli fűtése, de a nyári felmelegedése is megakadályozható.
  • A vécéhelyiség megvilágításra elegendő egy az általános világításnak megfelelő mennyezetre, vagy az oldalfalra szerelt energiatakarékos, üvegburás lámpatest.

A vécécsészék lehetnek:

  • Alsó kifolyásúak, s mint ilyenek, csak is padlóra ültetve szerelhetők be,
  • hátsó kifolyásúak, melyeket inkább vékony, főleg betonfödémekhez használnak. A szerelt falra rögzített vécécsészék is ilyen hátsó kifolyásúak.Öblítés szerint a csészék lehetnek: magas tartályosak, alacsony tartályosak, monoblokkosok, (ez utóbbi megoldásnál a tartály közvetlenül a megnyújtott csésze hátsó felére van ráültetve) vagy lehetnek olyan szerelt fara erősített csészék, melyeknek a vizes tartályát egy épített, burkolt fal rejt el.

 

 

 

furdo_wc_iv-2_1

 

 

Bármelyik megoldást is választjuk, ma már mindegyik víztakarékos. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az öblítéshez szükséges 6 liter vízmennyiség helyett, a kisebb szükségleteink elvégzéséhez, egy második fokozatban, már csak 3 liternyi vizet használunk el. Ezzel a megoldással, akár több köbméter vizet is megtakaríthatunk évente.

A vásárlásnál találkozhatunk még öblítő szelepes rendszerrel is, de ezek felszerelése előtt minden esetben győződjünk meg a vezetékben folyó víznyomás nagyságáról. Ugyanis ezek a szelepek alacsony víznyomás esetén már nem működőképesek.
Mire figyeljünk a vásárlásnál?

  • Vásárláskor ügyeljünk az egyedi darabok beszerzésével, mert egy esetleges meghibásodás esetén az alkatrészbeszerzés, vagy lehetetlen, vagy csak hosszabb utánjárással oldható meg.
  • Számla és garancia levél nélkül vizes helyiségbe soha ne vásároljunk beépítésre kerülő szerelvényeket és szanitereket!

 

furdo_wc_iv-2_2

 

A vécé tartozéka: a csészekefe a vécépumpa és a papírtartó, de ahol kézmosó is van, ott a tartozékok köre bővül még kéztörlő állvánnyal – és szappantartóval, kivételes esetben tükörrel és piperepolccal is.

Minden más fölösleges berendezési tárgyat és dekorációt a higiéniás követelmények miatt inkább kerüljünk. Ne aggassuk tele a falakat képekkel, dísztárgyakkal. A vécéhelyiség nem gyűjtő és kiállítóhelye a lakásban megunt „műalkotásoknak”!
Végezetül vizsgáljuk meg a különféle adottságú vécécsészéknek a különböző helyigényét:

  • Egy normál vécécsésze helyigénye: 42x55x42 cm.
  • Öblítő szelepes W. C. csésze helyigénye: 38x57x42 cm.
  • Egy monoblokkos vécécsésze helyigénye: 49x65x42 cm.

Vécéhelyiségek méretezése kézmosóval, kézmosó nélkül, az ajtó elhelyezkedésének, és nyílásirányának figyelembevételével, különféle öblítési módozatokkal.

furdo_wc_iv-1_normal-mono

 

Szerelt elő falas vécécsésze és mosdó, szakipari falba építve. Régi építésű lakások felújításánál jól használható műszaki megoldás.

 

 

bagno-piccolo-azzurro-wc-furdoben

 

Sokszor előfordul, hogy szuterénbe, pincébe vagyunk kénytelenek illemhelyet kiépíteni. Ennél a megoldásnál előfordulhat, hogy a csatorna gerincvezetéke magasabban helyezkedik el, mint a vécécsésze kifolyó nyílása. Azonban erre a problémára is van megoldás. Ma már beszerezhető zárt tartályos, átemelő szennyvízszivattyú, mely ezt a problémát higiénikusan, szagmentesen, és önműködően képes megoldani.

 

 

 

wc-bidevel
Figyelem!  Szakember irányítása- és engedélyezett építési tervdokumentáció nélkül ne fogjanak vizes helyiség kiépítéséhez, vagy átalakításához! Szerelvényeket és szanitereket, csak leinformálható kereskedésből vásároljunk!

Köszönöm a figyelmüket:

Szerző: Horváth Tamás

Szólj hozzá Te is!

slots