A modortalan emberre, bár nem midig fedi a valóságot, legtöbb esetben mégis csak illik az a mondás: ” Nem volt gyerekszobája.” Régebbi időkben kiváltság volt a gyerekszoba fogalma, éppen úgy vidéken a parasztházakban, mint a városi bérlakások legtöbbjében. Ma sem könnyű az élet, de a gyermekes családok, a családi támogatások segítségével már egyre inkább olyan lakásokat tudnak megvásárolni, vagy bérelni, amelyekben a gyermekeik számára külön szobát tudnak berendezni. Következő írásainkban ehhez szeretnénk a teljesség igénye nélkül néhány könnyen befogadható tanácsot adni.
Milyen adottságokkal rendelkezzen? Milyen tájolása legyen? Milyen mérete legyen? Milyen stílusa legyen? Milyen színei legyenek? És még sorolhatnám azoknak a kérdéseknek a sokaságát, amely kérdések egy új lakásba költözéskor a szülők számára hirtelen megválaszolásra várnak. Éppen ezért úgy döntöttünk, hogy a következő írásainkban mindezen kérdésekre igyekszünk majd útba igazítást mutatni.
Amikor a család új lakásba költözik idejét múlt, rossz szokás szerint általában a legkisebb szobát jelölik ki a gyermekük, vagy gyermekeik számára. Ez csupán egy rossz beidegződésből, rossz hagyományból fakad. A saját gyermekkorunkból vett rossz példa, ahol, akkor még természetes volt, hogy a lakás egy félreeső „csendes” részén található kisszoba egy és ugyanaz volt gyerekszobával. Bizonyosan azért, mert a szüleink úgy gondolták, hogy a szoba mérete egyenes arányban kell légyen a gyermek méreteivel. Bezzeg a hálószoba…..?
Pedig a hálószobát általában éjszaka és legtöbb esetben inkább csak alvásra használjuk, addig a gyerekszoba egész napra programmal zsúfolt olyan helyiség, ahol a kicsik, de a nagyobbak is a mindennapjaik élményeinek sorát élik át. Ebben a szobában nőnek óvissá majd lesznek iskolások és talán még ebben a szobában cseperednek majd felnőttekké is.
Ez a helyiség egyszerre tölti be számukra a nappali, a háló. a dolgozó, sőt a legkisebbeknél még az étkezőszoba szerepét is. Vagyis tévedés azt gondolni, hogy minél kisebb a gyerek, annál kisebb szoba lesz elég a számára.
A valóságban ennek éppen az ellenkezője igaz. Hiszen míg az apróságok számára mozgásra, játékra alkalmas helyigényük viszonylag nagy addig az iskolás korunknak, majd kamaszoknak egyre kevesebb mozgástérre van szükségük a szobájukban. Ok inkább már házon kivid szeretnének mozogni. Többségük sportol s otthon inkább egy „kuckóba” kívánnak magukban maradni. Egy tinédzser számára nincs ideálisabb búvóhely, mint egy bensőséges kipárnázott zug. ahol senki sem zavarja zenehallgatásukat, telefonálásukat, ímélezésüket.
Másik régi, rossz beidegződésünk lehet az, amikor a gyerekszoba berendezést és világítását a lakásunk másodlagos fontosságú megoldásra váró feladatának tekintjük. Míg egy ülőgarnitúrára vagy fali dekorációra, akár egy kisebb vagyont is gondolkodás nélkül elköltünk. addig a gyerekszoba berendezésére a számunkra megunt, vagy a nagyitól örökölt bútorokat és lámpákat szánjuk. A kiselejtezett íróasztal, szekrény, vagy a megunt ülőbútor – „a gyereknek idén még jó lesz! -” felkiáltással, sajnos helytelenül, a gyerekszobában elhelyezést nyernek.
A gyermekeink ma már, bizony nem ezekre az ócskaságokra, méreteikben, színeikben hozzájuk nem illő darabokra vágynak. Feltétlen tartsuk szem előtt, hogy gyermekeink közvetlen környezetükből, az őket körülvevő szíriekből, formákból, motívumokból már újszülött korától kezdve tanulnak. Mi szülök környezetük megválasztásával közvetve is formáljuk gyermekink szépérzéket és ezen keresztül az ízlésvilágukat. Pszichológusok állítják: a kicsik fejlődésének ütemét befolyásolja, hogy milyen színek, milyen formájú és hangulatú tárgyak veszik őket körül.
Összességében tehát bátran kijelenthetjük, hogy gyermekünk, gyermekeink szűkebb lakóhelye, vagyis a gyerekszoba hangulata és kényelme a további életük folyásában rendkívüli fontossággal bír.
Részletekre kitérő írásainkat a következő részekben olvashatják.
http://lakberendezes.hu/helyisegek/gyerekszoba/a-gyerekszoba-helye-12/
http://lakberendezes.hu/helyisegek/gyerekszoba/a-gyerekszoba-helye-12/
http://lakberendezes.hu/helyisegek/gyerekszoba/gyerekszoba-helyigenye-i3/
http://lakberendezes.hu/helyisegek/gyerekszoba/gyerekszoba-helyzete-a-lakasban-i4/
http://lakberendezes.hu/helyisegek/gyerekszoba/gyerekszoba-stilusa/
http://lakberendezes.hu/helyisegek/gyerekszoba/gyerekszoba-idealis-tajolasa-i-6/
http://lakberendezes.hu/helyisegek/gyerekszoba/becsongettek/
http://lakberendezes.hu/dekoracio/elkezdodott-a-suli-vagod/
Szerző: Horváth Tamás
Kövess minket a Facebookon
Facebook