Gyerekszoba helyzete a lakásban I/4.

A modortalan emberre, bár nem midig fedi a valóságot, legtöbb esetben mégis csak illik az a mondás: ” Nem volt gyerekszobája.” Régebbi időkben kiváltság volt a gyerekszoba fogalma, éppen úgy vidéken a parasztházakban, mint a városi bérlakások legtöbbjében. Ma sem könnyű az élet, de a gyermekes családok, a családi támogatások segítségével már egyre inkább olyan lakásokat tudnak megvásárolni, vagy bérelni, amelyekben a gyermekeik számára külön szobát tudnak berendezni. Következő írásainkban ehhez szeretnénk a teljesség igénye nélkül néhány könnyen befogadható tanácsot adni.

 

GYEREKSZOBA 111

 

Tekintsük úgy, a gyerekszobát, hogy az minden esetben egy önálló, egyedi része a lakásunknak. Hiszen a gyermekeink birodalma elsősorban az ő személyiségüket, korukat és nemüket hivatott kiszolgálni. Ezért egy gyerekszobának nem a szülők gyermekkori álmának, sokkal inkább a benne lakó gyermekek igényeinek, kí­vánságaiknak kell, hogy megfeleljen.

Ebben, vagy ezekben a helyiségben bátran szabadon engedhetjük a gyermekeink és saját alkotó fantáziánkat. A gyerekszoba berendezése során, szabadon megvalósíthatunk bármilyen elképzelést – természetesen a gyermekeink beleegyezésével – anélkül, hogy megzavarnánk döntésükkel a lakásunk összképének harmonikus összhangját.

 

GYEREKSZOBA POLGÁRI LAKÁSBAN

 

Ám azt is tudomásul kell venni, hogy a gyerekek sok estben egészen mást értenek a rend alatt, mint mi felnőttek.

Gyermekeinktől nem kérhetjük minden esetben számon, ha történetesen az otthonunkba váratlan látogatók érkeznek, hogy a szobájukban mindig hasonló rend uralkodjon, mint az ilyen helyzetekben magunktól elvárható. A gyerekszoba ajtaját, a nem kívánt szemek elől, bármikor becsukhatjuk.

 

GYEREKSZOBA TINI

 

Ugyanakkor a gyerekekkel is törekedni kell megértetni, hogy szobájuk is szerves része otthonunknak, ezért a berendezésének színvonala, vagyis annak minősége semmivel sem lehet alább rendelt, mint lakásunk összképi megjelenése. De ne akarjuk a gyerekszobát berendezni örökölt, ütött, kopott bútorokkal sem. A gyerekszoba ne legyen az elhasznált berendezési tárgyaknak a raktára sem. A nagyiktól maradt függönyök, idejét múlt csillárok és asztali lámpák sem odavalók. Már legkisebb korban is sorsdöntő, hogy a gyermek milyen formákat és milyen színeket lát maga körül. Bizonyított tény, hogy az ember lelki életére és jellemére, gyermekkorának szín és formai élményei mélyreható hatást gyakorolnak.

 

Dr Kardos Mária gyermek pszichológus (Ausztrália)

Folytatás a következő cikkekben:

http://lakberendezes.hu/helyisegek/gyerekszoba/gyerekszoba-stilusa/

http://lakberendezes.hu/helyisegek/gyerekszoba/gyerekszoba-idealis-tajolasa-i-6/

Szerző: Horváth Tamás

Szólj hozzá Te is!

slots