Gyerekszoba stílusa 1/5

A modortalan emberre, bár nem midig fedi a valóságot, legtöbb esetben mégis csak illik az a mondás: ” Nem volt gyerekszobája.” Régebbi időkben kiváltság volt a gyerekszoba fogalma, éppen úgy vidéken a parasztházakban, mint a városi bérlakások legtöbbjében. Ma sem könnyű az élet, de a gyermekes családok, a családi támogatások segítségével már egyre inkább olyan lakásokat tudnak megvásárolni, vagy bérelni, amelyekben a gyermekeik számára külön szobát tudnak berendezni. Következő írásainkban ehhez szeretnénk a teljesség igénye nélkül néhány könnyen befogadható tanácsot adni.

 

 

Mint azt már korábbi cikkemben most is állítom, hogy a lakáson belül a gyerek, vagy gyerekek szobája egy önálló életet élő szi­get. Esetünkben ez mit jelent?

Nos, csupán csak annyit, hogy mi szülők, bár kedvelhetjük, a minimál, antik, retró, vintage és más stílusokat s az ilyen stílusok közül választva adjuk meg otthonunk arculatának a kívánt hangulatát, ez a gyerekszoba berendezése esetén már egyáltalán nem kötelező. Ilyen szabály, vagy ilyen kötelezettség nem létezik. Tőlünk függ, hogy a gyerekszoba berendezésénél milyen mértékben vesszük figyelembe gyermekünk, vagy gyermekeink különféle kívánságait.

A gyermekeknek eltérő nemi és életkori sajátosságaiknál fogyva más és más elképzelésük és igényük lehet színekkel, formákkal és stílussal kapcsolatban. A lányok nagy általánosságban inkább a lágyabb pasztelles színeket kedvelik a lekerekített formákkal és hangsúlyos mintákkal, míg a fiúk az erős, sokszor már harsány színeket és egyszerű egyenes vonalú alakzatokat és mértani motívumokat választják nagy gyakorisággal.

 

 

 

Gyakran előfordul, hogy a szülők és a gyerekek ízlése merőben eltérő. Ez nem a világvége. Csupán annyit jelent, hogy gyermekeink önálló személyiséggel és identitással rendelkeznek. Ahogy mondani szokás: A gyerekszoba ajtaját, ha annak berendezése, színe, hangulata nem tetszik, az ajtaját be lehet csukni.

Természetesen ezzel nem azt kívánom mondani, hogy a szélsőséges elképzeléseiket nem kell néha megnyirbálni, de ezt minden esetben körültekintőn és belátással tegyük. A falról plakátot, képet soha ne tépjünk le! Távollétükben a szobájuk berendezésének hangulatát, főleg annak színeit a beleegyezésük nélkül soha ne változtassuk meg!

 

 

 

Tudományos kutatások bizonyítják, hogy a csecsemőt megérintő korai hangulati hatások komoly mértékben befolyásolják felnőttkori életének minőségét. Ború, vagy derűlátására, nyíltságára, vagy tartózkodó életmódjára, félelmeire, vagy bátor kiállására és még sok minden más jellembeli megnyilvánulására hatással lesz. Ebben komoly szerepe van a gyerekszoba berendezésének helyesen, vagy helytelenül megválasztott színösszképének és a tárgyak formáknak.

 

Egy anyuka kért tanácsot az alábbi problémájára:

 

Az otthonunk minimál stílusú, ám kislányunk minden­képpen a királylányos szobához ragaszkodik – a megoldás egyszerű. A modern vo­nalvezetésű berendezés mellett fessük rózsaszínre a szobája falait, az ágya fölé szereljünk baldachint, ahogyan az a királylányoknak dukál. Varrjunk, vagy vásároljunk még néhány fodros – bodros, csipkés puha párnát és lámpaernyőt az asztali lámpájára s máris tökéletes lesz az illúzió.

 

 

 

Egy másik anyuka kérdése:

 

A lakásunk neobarokk bútorokkal és drapériás függönyözéssel lett kitalálva. Úgy gondoljuk, hogy a kicsi szobájába azonban az ilyen antik stílus túl­ságosan komor, és magamutogató lenne. Ön mit tanácsolna?

Nos, én azt mondanám, hogy a káposzta is megmaradjon és a kecske is lakjon jól. Vásároljanak néhány a célnak megfelelő, esetleg kisebb kiigazítással átalakítható stilizált, de a neobarokknál kevésbé értékes bútordarabot s ezeket fessék be különféle, de egymással harmonizáló színekkel. színben és mintázatban a bútorokhoz illeszkedő könnyed textil kiegészítőkkel úgy, mint függöny, párnák, ágytakaró, szőnyeg, adják meg a gyerekszoba végső hangulatát.

 

 

Bátran megtehetjük, hogy vidám színekre festett, faragóit, régies ágyat, szekrényt vásárolunk. így egyszerre lesz vidám a szoba, de mégis magán viseli majd az antik stílus jegyeit is.

 

Üdvözlettel: Várszegy Krisztina lakásdekoratőr.

Folytatás a következő cikkekben:

http://lakberendezes.hu/helyisegek/gyerekszoba/gyerekszoba-idealis-tajolasa-i-6/

http://lakberendezes.hu/helyisegek/gyerekszoba/gyerekszoba-alapveto-kovetelmenyeirol-11/

 

Szerző: Horváth Tamás

Szólj hozzá Te is!

slots