Padlástérben szeretnénk lakni

Lakáshoz jutás semelyik korban sem volt egyszerű feladat. De azok a nehézségek, melyek egy  lakás megszerzésével, építésével járnak az otthon szeretetét és megbecsülését is magukkal hozzák. Amit megszereztem, amit felépítettem, az nem csupán egy falakkal körülhatárolt, az időjárási viszonyoktól megvédő zárt tér, hanem az otthonom lesz. Az otthonom, ahol megpihenek, kikapcsolódok, ahová családot alapítok, ahonnan regelenként munkába megyek, ahol szeretteim várna, amikor fáradtan hazaérkezem. Ilyen csodás otthont lehet kialakítani akár még egy régi építésű ház padlásterében is.

 

PADLÁS SZOBA

 

Fontos kérdés, hogy a lakás céljára kiválasztott padlástér szilárd födémre épült-e vagy sem. Ha igen, nem jelent gondot a szennyvízelvezetés s így egy vizes helyiség kialakítása sem.

 

Régi házaknál a legtöbb esetben fafödémre épült­ a tetőtér. Ilyenkor utólag szilárd födémmel és gondos teknőszigeteléssel ellátni a padlásteret. Ellenkező esetben nem lehetséges semmilyen vizesblokknak a kiépítése. Ez utóbbi megoldás, ha lakhatási engedélyt is szeretnénk kérni a beépített területre vizesblokk– konyha, fürdőszoba, WC hiányában nem fog sikerülni. ( Lakhatási engedély nélkül min csen banki hitel.)

 

 

PADLÁSTÁRI SZONA 02

 

Előfordulhat, hogy nem elegendő a rendelkezésünkre álló padlás területe, illetve rossz állapotú a fafödém, vagy a tetőtérbe vezető lépcső kialakítása nehézségbe ütközik. Ez esetben nem kerülhetjük el a tető elbontását és egy új tető építését.

Éppen ezért, ha tetőtér beépítéssel szeretnénk megoldani a lakásproblémánkat, azt ajánlanám, hogy gondoljuk, át mielőtt hozzákezdenénk. Ne döntsünk elhamarkodva. s főleg ne szakemberek tanácsa nélkül. A szakértői költség minden ilyen estben megtérülő befektetés. A fafödém elbontása azon kívül, hogy sok prob­lémát okozhat, még sokba is kerül.

 

PADLÁSTÉRI FÜRDŐSZOBA

 

 

A lenti lakószinten például jelentősen káro­sodhatnak a burkolatok, sérülhetnek a válaszfalak, megrongálódhatnak a födémben lévő elektromos vezetékek. Amennyiben nincsen kényszer, lehetőleg őrizzük meg a régi fafödémet és hasz­náljuk fel, az új építendő könnyített betonfödémhez zsaluzatként.

A fa későbbi károsodásának megelőzése érde­kében az új beton és a régi fagerendás födém közötti rész kiszellőztetéséről nem szabad megfeledkezni!

Egy új vasbeton lemezfö­dém már minden esetben alkalmas lesz bármilyen tetőtéri lakás kialakítására. Ha lehetséges, célszerű a tetőtérben úgy nevezett térdfalas megoldást alkalmazni. Ez esetben nagyobb kihasználható alapterülettel számolhatunk.

 

HÁLÓ A PADLÁSTÉRBEN

 

Új korszerű réteg-felépítésű tető esetében sem a hőszigetelés, sem, megfele­lő átszellőzés nem jelenthet gondot. A meglévő. és megmaradó tetőszerkezetnél mindezek nehezen, csak komoly költségekkel valósítható meg. Gon­datlan munka, esetleg a szakszerűtlen tervek következtében a tetőtéri lakásunk nyáron elviselhetetlenül meleg, míg a téli hidegben szinte lakhatatlan lesz.

Fontos kérdés még, hogy milyen legyen az új tetőn a héjazat anyaga?

Az üres padlástereknél régebben gyakran használtak szalagcserép fedést, alátétfólia nélkül. Ez a cserépfajta két olda­lán zár, azonban, ha nem megfelelő a cserepek átfedése könnyen befolyhat köztük a csapadék.

 

PADLÁSTÉRI LAKÁS

 

Egy üres padlástérnél a javítása nem okoz gondot, de már egy beépített padlástérnél igen. Ezért héjazatnak min­denképpen négy oldalon záródó cserepet, megfelelő cserépléceket és alátétfóliát célszerű használni. Amikor a tetőnk héjazatának anyagát megválasztjuk, mindig vegyük figyelembe az időállóságát. A mai szélsőséges időjárásnak is ellen kell, tudjon állni. (erős hőingadozás, fagy)

 

TETŐTÉRI KONYHA ÉTKEZŐVEL

 

A tetőtér beépítése előtt célszerű építész, statikus, faanyagvé­delmi szakértő véleményét kikérni, de ne feledkezzünk meg az építés­ügyi hatóság engedélyéről sem. A helyi építési hatóság minden esetben tájékoztatást ad, hogy a kiválasztott padlástér beépítéséhez, valamint a lakhatási engedély megszerzéséhez milyen engedélyek beszerzése szükségesek.

 

Berey Anna

Szerző: Horváth Tamás

Szólj hozzá Te is!

slots