Aki egyéniségének megfelelő módon igyekszik leendő kertjét kialakítani, nem törődve a mindenkori divat talmi csillogásával, nos, számára biztos, hogy a maga építette kert, életének mindig is felhőtlen örömforrása lesz. Alábbiakban különféle kerttípusokat igyekszek leírni és képeken bemutatni
Egy régi kínai közmondás szerint: „Aki egy órára szeretne boldog lenni, lakjon jól, aki egy egész napi boldogságot szeretne, házasodjon meg, ám aki egy egész életre szóló boldogságot óhajt magának, építsen kertet.”. Ezt a bölcsességet úgy látszik már más ókori népek is ismerték, hiszen Szemirámisz függőkertje a saját korában olyan látványosság volt, melyet még ma is az ókori világ hét csodái közt tartunk számon.
A kertépítés éppen úgy, mint ahogyan a házunk falainak felhúzása, térlehatárolás. Ez a térlehatárolás történhet; bokrok, fák ültetésével, virág – és zöldség ágyások létesítésével, különféle melléképületek, víztárolók építésével és még sok egyéb más módon. A kert stílusa koronként változik. Követi a mindenkori művészeti irányzatot s a mindenkori közízlést. Ha valaha fontos volt, akkor most korunk rohanó világban még kiemeltebb szerepet nyer a kertépítés, legyen az bármilyen kicsiny kis területen is megépítve. Lehet loggián, tetőn, dombon, gödörben, vízen vagy homokon, lényeg végül is az, hogy a munkájában megfáradt embernek pihenést, kikapcsolódást s a tenni akarásának szabad teret biztosítson.
Aki egyéniségének megfelelő módon igyekszik leendő kertjét kialakítani, nem törődve a mindenkori divat talmi csillogásával, nos, számára biztos, hogy a maga építette kert, életének mindig is felhőtlen örömforrása lesz. Alábbiakban különféle kerttípusokat igyekszek leírni és képeken bemutatni, Sosem lehet tudni, hátha valamelyik megtetszik, s akkor mindannyian nyertünk. Eggyel kevesebb elhanyagolt telek és udvar marad parlagon.
1. Díszkert:
Pihenésre, kikapcsolódásra szolgál, nem nélkülözheti a füves területet, a határoló – lehetőleg virágzó – sövénykerítést, esetleg az aranyhalakkal benépesített kis kerti tavat, vagy csobogót. Kisebb méretű kertekben is kialakítható. Az ide ültetett növényekre kis – és közepes méret a jellemző.
2. Park jellegű kert:
Általában nagy kiterjedésű kerteket nevezünk így, melybe növénycsoportokat, magas növésű örökzöldeket, árnyékot biztosító nagy lombozatú fákat ültetünk. Árnyéktűrő virágzó cserjék csoportjával díszíthetjük a sétáló utakat, melyek mentén egy-egy pihenőpadot, fedett szaletlit helyezhetünk el látványosságnak. Madáretetőkkel, madáritatókkal gazdagíthatjuk a kert berendezéseit. Az ilyen parkkertek kerítése csak a kijelölés céljával határolja körbe a területet, ezért nem magas és látványa sem tolakodó. A terület jellegzetessége még a nagy területű füvesített sétáló, s pihenő felületek.
3. Haszonkert:
Egyértelműen vidéki házak kertje, mely a család zöldség- és gyümölcsszükségleteinek kielégítésére szolgál. Az ilyen kertre jellemzőek a rendezett ágyássorok, a gondozott gyümölcsfák, a palánták nevelésére szolgáló üvegház, vagy fóliasátrak, valamint a növényi hulladékok feldolgozását segítő komposzttárolók. A gazdasági kertben érdemes betervezni egy kerti szerszámok és permetezőszerek tárolására is alkalmas kisebb, de díszes kerti faházikót, melynek teraszára a gazda a fárasztó munka után leülhet. A gazdasági kertet ajánlatos olyan kerítéssel körbezárni, mely átjárhatatlan a háziállatok számára. Ez a kerítés, amennyiben a beárnyékolás elkerülése végett alacsony, úgy lehet mögötte tövises záró sövényt telepíteni. Öntözésre érdemes az esővizet ciszternákban összegyűjteni, ez némely mész érzékeny haszonnövény locsolására kimondottan javallott. Az ilyen kertekbe hasznos lehet a nehéz illatú fűszer- és dísznövények ültetése, melyek megóvják a haszonnövényeket a rovarkártevőktől.
4. Természetes haszon- és díszkert:
Többnyire hétvégi házak hobbikertjei. A már meglévő őshonos növények szelektálásával, igazításával néhol pótlásával hozzuk létre oly módon, hogy az ott talált ősgyepet rendszeres nyírással, gyökérszellőztetéssel pihenésre alkalmas és esztétikus felületté alakítjuk. A kert napsütötte részein az ősgyepet feltörve évelővirág ágyásokat vagy haszonkertet létesíthetünk. Az ilyen kertekbe jól illenek a rusztikus rönkfa pihenőpadok és asztalok, de nem nélkülözhetik a kőből vagy téglából rakott egyszerű szalonna- és flekkensütő tűzhelyet sem. A kert elengedhetetlen tartozéka itt is a növényi hulladékok feldolgozására szolgáló komposzttároló. Határolására az úgynevezett karámkerítés a legalkalmasabb, amely földbe ásott facövekekre szerelt, vízszintesen futó szélezetlen, gyalulatlan deszkapallókból áll.
5. Játszókert:
Kisebb kertek vagy nagyobb területek sövénysorral lerekesztett része. Mivel az ilyen kerteket gyermekek birtokolják, igyekezzünk olyan dísznövényekkel beültetni, melyek nem jelentenek veszélyt rájuk (nem mérgezőek, nem szúrnak, érintésük nem okoz kiütéseket és bírják a labdázásból eredő megpróbáltatásokat). A kertben legyen árnyékos és napsütötte rész egyaránt. Minél több füves terület biztosítsa a játszásra alkalmas felületet. Ügyeljünk arra, hogy az ilyen felületek áttekinthetőségét a térben elhelyezett növénycsoportok ne zavarják. Így a gyerekre felügyelő szülő akár az ablakon át, akár a kert bármely sarkában ülve az ott zajló eseményeket figyelemmel kísérheti. A játszókert tartozéka a hinta, az éjszakára lefedhető homokozó, nyári meleg hónapokra könnyen tisztítható mobil pancsoló vagy bármilyen más fürdő alkalmatosság.
6. Sorházak kertje:
Csoportos lakóépületek kisméretű hátsó kertje, mely legtöbbször közvetlen folytatása a nappali szobának. Az ilyen kertekben kerüljük a nagyméretű bokrok, fák ültetését, inkább az évelő, virágzó növényeknek biztosítsunk helyet a telekhatár mentén. Igyekezzünk minél több füvesített felületet kialakítani, mely felületet a nappali szoba teraszával, legalább egy két méter széles szilárd burkolatú, kisebb terasz kapcsoljon össze. Erre a kis teraszra helyezhetjük el a pihenőgarnitúrát a kinyitható vászon napvédővel, illetve a hordozható kerti grillsütőt. A kerti munkák megkönnyítése céljából cserépedényekbe, fadézsákba ültessünk olyan dísznövényeket, melyek a kerti munka idejére a tartóedényekkel együtt könnyen mozgathatók. Ezek lehetnek szobanövények, melyek télire a nappali szobát is díszítik. Igény szerint kis kertünket madáritatóval, kerti csobogóval, szoborral dekorálhatjuk.
Természetesen léteznek még más kertféleségek is, de ezekről már csak egy későbbi írásomban tudok bővebb felvilágosítást adni.
Köszönöm a figyelmüket:
Szerző: Horváth Tamás
Kövess minket a Facebookon
Facebook