Gyepszerviz

Akik szeretnék, hogy a saját kertjükben egy fényes zöld gyepszőnyeggel büszkélkedhessenek, azoknak bizony egy kicsivel többet kell tenni annál, mint a rendszeres fűnyírás.A szép gyepszőnyeg igényli az állandó karbantartást.

 

 

Kertünk szőnyege a szépen és szakszerűen kezelt zöld pázsit. Ez természetesen nem jelentheti azt, hogy nem szabad rálépni, nem szabad rajta napozni, vagy a gyerekeknek játszani. Ahhoz azonban, hogy a gyepszőnyegünk, kertünk éke maradjon rendszeres öntözést és karbantartást igényel. Igényli a rendszeres gyomirtást, gyökérszellőztetést, sérült felületek, foltok javítását, tápanyagpótlást és nem utolsó sorban a nyírást.

 

 

• Füvet nem csak tavasszal és nyáron nyírunk. Igény szerint, idényzárás után is folytassuk a gondozását, egészen a fagyok beálltáig.

• A gyepszőnyegünk, hogy mindig egyenletesen sima felületet mutasson minden alkalommal az előző vágási irányra merőlegesen nyírjuk.

• Fűnyírásnál ügyelni kell a nyírás közepesen gyors, de egyenletes tempójára.

 

 

A melegebb nyári hónapokban 8-10 cm-nél mélyebbre ne kaszáljuk a füvünket! Ennél rövidebbre nyírt fű könnyen kiéghet.

 

• Tavasszal és ősszel kissé alacsonyabbra, míg nyáron kissé magasabbra nyírjuk a gyepünket.

• Fűnyírás, borús időben ideális. Csapadék hiányában bőven öntözzük be a frissen lenyírt pázsitot.

 

 

Gyepfoltok keletkezhetnek, szárazságtól, hangyarágástól, gyökér fülledtségtől, túlzott tápanyagpótlástól. Az ilyen foltokat célszerű minél előbb kijavítani.

A munka elvégzésének ajánlott sorrendje a következő:

• Az elhalt, vagy kikopott gyepfoltot az egészséges, sűrű gyepszőnyeg széléig késsel vagy az ásó éles élével vágjuk körbe.

• A szélén néhány centiméteres sávban ajánlatos az eltávolítandó részt késsel felemelni és mintegy 4 cm-es gyökérréteggel a foltot eltávolítani.

 

 

A kiszórt fűmagokat végül érett humusszal, komposzttal fedjük és óvatosan belocsoljuk

 

• A folt alatti földet kis lapáttal fellazítjuk. Keverjünk bele érett humuszt, vagy boltban vásárolható zacskós istállótrágyát. Ettől a földfelszín ugyan magasabb lesz, ám a négyzetméterre számított 4-5 dkg. fűmag és annak takaró földje a lelapogatás után visszaülepedik az eredeti gyepszint magasságágáig.

• Végső műveletként a kiszórt föld és fűmag keveréket óvatosan beöntözzük.

 

Az újravetett és takart felületet kímélő öntözéssel védjük a kiszáradástól.

 

Az esztétikus gyepfelület karbantartásához tartozik még a gyepszél igazításának művelete is. Az ilyen kiigazításra ott van szükség, ahol a fű nem kívánt módon túl nő a határain.(virágoskertbe, veteményesbe, járófelületbe)

 

 

Amikor a fű túlnő a nem kívánt határain a gyepszélt halogatás nélkül kiigazítjuk.

 

 

• A kívánt vágásvonalat jelöljük ki kifeszített zsineg, vagy egy hosszabb, de egyenes léc segítségével.

• Egy deszka vonalzó mentén, hosszú éles késsel vágjuk le, legalább 4cm mélyen a túlnőtt gyeprészt.

• A fölösleges részt távolítsuk el gyökerestől (4-6cm) és a helyét szórjuk be érett humusz és föld keverékével. A friss felületet egy vastag deszka keskenyebb lapjával döngöljük keményre.

• A vágott felületet óvatosan öntözzük be.

 

 

Pázsitszél pusztulása gyeptéglázással könnyen javítható:

• Mezőn, erdőszélen, ásó élével, vagy egy hosszabb éles kés segítségével kivágunk legalább 6-8cm mélyen, 0X30 cm-es hibátlanul dús gyeprészt.

• Az így kivágott négyzet alakú pótlást helyezzük a javítani kívánt gyepfelületére, majd azt az ásó, vagy kés segítségével körbevágjuk.

• A hibás részt gyökerestől eltávolítjuk és a helyét ültető lapát segítségével fellazítjuk.

 

 

Egészséges gyökérzetű gyeptégla alkalmas csak a pótlásra.

 

• Megszórjuk érett humusszal, komposzttal.

• Az így előkészített és kellőn nedvesített felületre a gyeppótlást ráfektetjük és egy falap segítségével a kívánt színt magasságáig lelapogatjuk.

• A pótlás helyét, nem átáztatva, de állandó öntözéssel a megtapadásig óvjuk a kiszáradástól.

 

 

Kisebb gyepfelületeket virágosítással változatosabbá, tarkábbá varázsolhatunk. Ez, természetesen nem a rendszeresen taposott felületekre értendő. A háttérben lévő gyepfoltokba, vagy szegélyekbe törpetulipán, nárcisz, fürtös gyöngyike, Puskin virág, téltemető és más apró hagymás – gumós, kora tavaszi virágzású növények telepíthetők:

 

 

 

Lehetőleg korán virágzó hagymás növényeket válasszunk erre a célra.

 

• A szükséges méretű lyukak kialakításához, természetesen a hagyma, gumó méretéhez igazodva, egy – vagy kétcolos műanyag lefolyó csövet (100-120cm magas) használhatunk. A cső egyik végén körben reszelő segítségével kiélezünk.

• Az így elkészített lukfúróval az előre jól belocsolt gyepfelületből, kívánt mélységű lyukakat fúrunk. (A lyuk mélysége a gyepszínt gyökerétől számítva az ültetendő hagyma, gumó nagyságának két-háromszorosa.)

• A lyuk aljára kevés érett trágyát, rá a hagymát, gumót ültetjük. Végül érett humusszal, komposzttal l fedjük, majd belocsoljuk.

• Nagyobb átmérőjű lyukak esetén a csőfúróból a kivágott gyepkorongot kirázzuk, és a helyére visszalapogatjuk.

 

 

Gyeppótló növények:

A tűző naptól rendszeresen kiszáradó gyepfoltokat beültethetjük ezüst acattal, vagy kerek levelű varjúhájjal, míg az erős árnyéktól kipusztult felületeket borostyánnal, gyöngyvirággal, repkénnyel pótoljuk. Legtöbbjük gyökeres hajtások leválasztásával könnyen szaporíthatók.

 

 

Árnyékkedvelő fűpótló növény a Borostyán

 

A gyepkarbantartás egyik legfontosabb rendszeresen visszatérő művelete a gyepszellőztetés.

A gyakori öntözés és a bőséges – már ahol van – csapadék hatására, valamint a gyepfelület rendszeres taposásának hatásra tömör réteg alakul ki a gyeptövek körül. Ez aztán mohosodással és végül a tövek pusztulásával jár. Ellene- nem csak ősszel – hanem már kora tavasszal gyepszellőztetéssel védekezhetünk.

 

 

A lenyírt fű mennyiségének 2-3 -szorást is képes egy fűgyökér gereble elszáradt gyökerekből összegyűjteni.

 

Kisebb zöldfelületek estén használhatunk erre a célra kialakított, üzletben megvásárolható, gyepszellőztető gereblyét. Nagyobb területekhez már érdemes motoros szerszámot kikölcsönözni. Egy- egy alkalommal (tavasszal és ősszel) a lenyírt fű mennyiségének két –háromszorosát is képes egy ilyen motoros szellőztető az elhalt gyökerekből összegyűjteni. A művelet elvégzése után ajánlatos a felületet érett komposzttal meghinteni.

 

 

Nagyobb gyepfelületekhez már érdemes kikölcsönözni motoros fűgyökér gereblyét.

 

A gyepfelületünk, hogy mindig zöldebb legyen a szomszédokénál, rendszeres tápanyagpótlást igényel.

Az üzletben erre célra vásárolt fű – műtrágya készítményeket csak az előírás szerinti (négyzetméter/gramm) mennyiségben juttassuk a gyepfelületre. Legjobb eső előtt, de ha az nincs, a kiszórás után, azonnal locsoljuk be!

Figyelem! A műtrágyák túladagolása legalább olyan káros, mint a gyepfelület éheztetése.

 

 

S akkor még rólam nem is beszéltünk.

Zöldelljen! Kertész Elemér

 

Szerző: Tamás Horváth

Szólj hozzá Te is!

slots