Nehéz volna megmondani, hogy mi nyugtat jobban kertben; a sok zöld; a madarak fütyörészése; netán a kis kerti tó vizének állandó halk csobogása? Nem tudom, talán mind három együtt. Bármilyen nehéz napom volt, ha csak egy fél órára is, de minden nap leülök valamelyik illatos fenyő alá s hallgatom a rigók veszekedését, amint éppen összekapnak egy fűben tálát férgen, aztán hogy szépen megosztoznak a zsákmányon máris tovarebbenek. Hirdeken csend lesz.
Csend van, de még sincs csend, mert a kis tó csobogójának hangja nem, hogy zavarna, inkább már hiányozna is, ha elmaradna. A gyanta illata, a halk csobogás és az ágak közül halk majd egyre erősbödő vadgerle huhogása szinte megbabonáz. Kikapcsol az agyam. Csak nézek ki a fejemből s én nem is vagyok. Már egy hatalmas zöld fal választ el az anyagii világtól. Imádkozni volna kedvem, de egyetlen sor sem jut eszembe a már ezerszer elmondott fogadalmak egyikéből sem. Már nem gondolok semmire. Magam is beleolvadok abba a harmonikus összképbe, melynek az alapjait egykoron ugyan én raktam le, de aztán messze túlnőve rajtam, Isten komponálta ilyen csodálatos hangulatú egységbe velem együtt ezt a kertet
Ilyenkor nyitott szemmel álmodok, hogy miről? Nos, képeken megmutatom.
Szerző: Horváth Tamás
Kövess minket a Facebookon
Facebook