
Az erkélyeinken és a teraszainkon ládákban díszlő hagymás virágok pompás látványában gyönyörködhetünk márciustól egészen júliusig. Ezek a tavaszi hónapok éppen lefedik azt az időszakot, amikor a meleg még képtelen megbirkózni a hajnali dérrel, de a nappalok már egyre hosszabbak és melegebbek.
Ilyenkor elegáns s színpompás látványt nyújtanak a virágládákban, konténerekben egymás után nyíló hagymás virágok. Csodás díszei a tavasznak. Naponta megcsodálhatjuk a várva – várt első virágaikat. Szépségükkel, színpompájukkal bőven kárpótoljak a tavaszi időjárás még esetleges szeszélyét.
A virágládák színpompás hagymás növényeikkel csodálatos tavaszi dekorációi az erkélyeknek és a teraszoknak.
A korai hagymás virágok, mint például a tulipán, a nárcisz, a krókusz és társaik a legalkalmasabbak arra, hogy tavasz hangulatot elhozzák otthonuk életébe. Ezeknek a növényeknek a ragyogó színpalettája, csodálatos módon alakítják át otthonunk képét és kellemét a hosszú téli hónapok színtelensége után.
Akinek kevés a szabadideje és helye sincsen hozzá, hogy a virágládákba elültetett hagymásokat átteleltesse (meggyökereztesse) vagyis azokat ősszel a kívánt időben elültesse, kertészeti árudákban balkonládába szakszerűen és gondosan beültetett, egymással harmonikusan társítható, illetve egymást követően nyíló fajokból válogatott összeállításokat készen is beszerezhetik, ugyanott virág ládákkal és szerelvényeikkel együtt
Annak érdekében, hogy az erkélyen a készen vásárolt virágládáinkban a hagymás növényink hamarabb kivirágozzanak, és fokozatosan alkalmazkodjanak a változásokhoz, az „erkélyszezon kezdetének” március elejét esetleg már február végét is választhatjuk. A növények a korai friss, csípős levegőn könnyen megfázhatnak, sőt akár el is pusztulhatnak, ezért a hőmérséklet csökkenésével járó napokon, főleg éjszakákra a növényeinket fólia takaróval, akár több rétegben is „csomagoljuk be”! A fólia takarót csak rétegenként és csak az időjárás melegedésével, kezdetben rövidebb időszakokra, majd egyre hosszabban távolítsuk csak el!
Az öntözést és a táplálását a növényeknek addig ne kezdjük meg, amíg az első hajtások nem jelennek meg rajtuk. Ezután a hagymákat nagyon óvatosan és fokozatosan, helyreállítva az öntözés normális intenzitását kezdjük öntözni. A tápozást először négyszer, majd kétszer hígított tápoldattal végezzük, heti egy két alkalommal, de azt egészen virágzás végéig és rendszeresen.
A virágzás befejezése után minden hagymás növény felkészül a pihenésre. Ezért elvirágzásuk után fokozatosan minimálisra, majd végleg elhagyjuk az öntözésüket. Miután a leveleik lesárgulnak, a hagymákat, gumókat kiássuk és árnyékos helyen néhány napig a levegőn szárítjuk, végül a maradék földtől, pikkelylevelektől és gyökerektől letisztulgatjuk. A következő ültetésig száraz, hűvös és sötét helyen tároljuk. Akinek van kertje ősszel oda, akinek van helye a tárolásukra ismét virágládába, vagy konténerekbe duggatjuk a hagymákat.
Berey Annuska, Szatmárnémeti
Szerző: Tamás Horváth
Kövess minket a Facebookon
Facebook