Van egy perced? (021) Van egy jó ajánlatom.

Építs a kertedbe egy kis tavat! Tuti, nem bánod meg.

Az első dolog, amit ilyenkor el kell dönteni: a tó elhelyezés a kertben.

Vegyük figyelembe, hogy a kerti tó célja, a  később benne kialakuló vízi élet, valamint a környező élővilága – madarak, kétéltűek, különféle rovarok; mint szitakötők, molnárkák, csíkbogarak – kertünkbe csábítása.

A tervezett tavunkat lehetőleg ne építsük közvetlen a ház közelébe. Erre a célra a kert egy félreeső, nyugodtabb részét válasszuk

Feltétlen vegyük azt is figyelembe, hogy a korábban már elültetett fák és magasabb cserjék hol helyezkednek el a kertben. Ugyanis a legkedvezőbb elhelyezése az építendő tavunknak, ami szóba jöhet, az mindig egy tűző naptól védett, félárnyékos terület.

 

Gyakori kérdés még a tó alakja és nagysága.

A tó formája bármilyen lehet. Lényeg, hogy illeszkedjen a ház és kert tervezett stílusához és nagyságához. Például, ne akarjunk egy barokkos, szökőkutas, medencés formát beleerőltetni egy minimál stílusban épült ház és kert összképébe.

A tó méretei már jóval szigorúbb feltételeknek kell, hogy megfeleljen. Tapasztalatok szerint egy a vízi élet egyensúlyát fenntartani tudó tó legkisebb felülete minimum 10-12 négyzetméter kell legyen.

Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy egy téglalap alakzatot figyelembe véve, minimum 5x2méter a kívánatos víztükör felülete.

Ajánlott, hogy a tó 2 méternél keskenyebb se legyen. Amennyiben halakat is kívánunk telepíteni bele kívánatos, hogy a tónak 2-3 négyzetméteres területen, legalább a 1,5 méter mély legyen. Ez a mélység a halak átteleltetése, valamint a víz oxigén készletének megőrzése szempontjából szükséges.

 

Szántó János kertészmérnök

 

Hogyan kezdjél hozzá? Itt mindet elolvashatsz erről, amit csak tudni szeretnél:

http://lakberendezes.hu/kert/madaritato-es-diszkut-a-kiskertben/

 

http://lakberendezes.hu/kert/kis-kert-kis-to/

http://lakberendezes.hu/kert/kerti-tavak-epitese-fenntartasa/

Szerző: Horváth Tamás

Szólj hozzá Te is!

slots