Kisebb kertek építése általában olyan művészi tevékenység, mely nem igényel magasabb szakképesítést. Beéri és megelégszik a kertépítő természet szeretetével, szorgalmával, s a természet iránti rajongásával. A kertépítő, ha jó érzékkel és a növények igényeinek figyelembevételével, színeikben egymással és a kert egészének összképével harmonizáló növényeket, képes önmaga kedvére összeválogatni és azokat a helyükre elültetni, majd gondozni, akkor biztos lehet abban, hogy rövid időn belül a lakásához egy szervesen kapcsolódó, újabb helyiséget nyer a munkájával. Egy ilyen „élő helyiség” létrehozását, pedig már jogosan nevezhető egyfajta művészi tevékenységnek is.
A kertépítés, éppen úgy, mint az építőművészet, térformáló tevékenység. De míg az építész holt anyagból, bonyolult statikai szabályok kötöttsége mellett végzi művészi tevékenységét, addig a kertész, élő anyagból sokkal kötetlenebb előírások mellett műveli mind ezt.
A kert, minden estben a rendelkezésre álló területen belül bár egy „darab” táj lesz, de sohasem kicsinyített, annak automatikus lemásolása. Hiszen az általunk épített kert minden négyzetméterén – bár mennyire is igyekeznénk elrejteni, akkor is árulkodni fog a kezünk munkája.
De vigyázzunk, a túl művi kert sem igazán szép, sőt…! A kert éppen úgy, ahogy egy lakásberendezés, sohasem lehet csupán öncélú, hivalkodó dekoráció. Annak minden apró részlete elsősorban minket; a benne élő embert kell, hogy szolgálja.
Berey Annuska Szatmárnémeti
Szerző: Horváth Tamás
Kövess minket a Facebookon
Facebook