Ajándék szívből,

 Sok ünnepünk van, de ilyen alkalom, ahol az egymás iránti szeretet kinyilvánítása ekkora érzelemáradattal párosul, csak a Karácsony. Világszerte, évszázadok óta szokás, hogy a keresztény emberek, de ma már vallástátó függetlenül is, a békesség és a szeretet napján egymást megajándékozzák. Kezdetben, sőt még az én gyerekkoromban is egy cukrozott sült alma, egy aranyszínűre festett dió éppen akkora örömet jelentett egy-egy kisgyerek számára, mint ma egy LEGÓ, vagy akár egy Barbi baba.

 

ajandekszivbol_02

 

 

A mai nehéz gazdasági helyzetben talán a nagyszülők vannak úgy, mint a régi idők gyermekei, egy apró kis ajándéknak is nagyon tudnak, tudnának örülni, főleg, ha azt az unokáiktól kapják.

Mi most kedves gyerekek egy olyan egyszerű ajándék elkészítését mutatjuk be lapunkban, melyhez elég két ív színes kartonpapír, ragasztó, olló és egy kis kézügyesség, na meg sok-sok szeretet.

 

 

 

ajandekszivbol_03

 

 

Elkészítés menete:

  • Üljetek kényelmesen egy székre, a faltól 20-30 cm távolságra, oly módon, hogy az arcotok párhuzamosan helyezkedjen el a fal síkjával!
  • Fejmagasságotoknak megfelelően ragasszatok a falra egy fehér színű kartonlapot, legalább A/3-as formátumút!
  • Egy elemlámpa vagy asztali lámpa fényének segítségével vetítsétek át a fejetek kontúrját a falon lévő papírra. (E művelethez szülői vagy egy nagyobb testvér segítsége szükséges.)
  • A fényforrás irányának változtatásával a kirajzolódó árnyrajzot élességét állítsátok be!
  • A falon megjelenő árnyképet ceruzával vagy filctollal testvéretekkel vagy barátotokkal rajzoltassátok körbe! A kapott képet vágjátok körül ollóval és ragasszátok fel egy más színű kartonlapra. A kép hátuljára cérnából készítsetek akasztót is.

A képet fehér színű szegéllyel körbekeretezhetitek, így még mutatósabb lesz a munkátok eredménye. Ilyen képek felhasználásával készíthettek még falinaptárt, könyvborítót, vagy amit éppen kitaláltok. A lényeg, hogy a Nagymama és a Nagypapa se maradjon karácsonyi ajándék nélkül.

 

 

ajandekszivbol_01

 

 

Sikeres munkát és ajándékokban gazdag, békés, boldog Karácsonyt kívánunk minden gyermek számára.

Horváth Tamás

Szerző: Horváth Tamás

Szólj hozzá Te is!

slots