Az erkély

Attól kezdve, hogy „Ravennában eltemették Rómát”, egészen a reneszánszkor beköszöntéig nem sok vígság jutott osztályrészül Európa nemzeteinek. A sors fintora azonban mégis úgy hozta, hogy a latinok leszármazottjai – ugyan évszázadokkal őseik fénykora után – újra csak a vállaikra vehették a világ ismételt gazdasági és kulturális felvirágoztatásának terheit.

A dicsőség mellett, mint tudjuk, e teher sem volt kevés. Az itáliai hercegségek – legfőképpen Velence – bőségesen kivették részüket abból a harcból, aminek végső célja nem kevesebb volt, mint az emberek e világi életbe vetett hitének visszaadása, valamint a földi élet szépségeinek és örömeinek ismételt közkinccsé tétele.

Virágzásnak indul a gazdaság, a kereskedelem. A kivirult hölgyek, tarka ruhákba öltöztek és a művészetek, ma sem látott magasságokban kezdtek szárnyalni. Soha annyi remekművet, soha annyi értéket az emberiség ez eddig létre nem hozott, az Ókor bizonyos időszakait leszámítva, mint e korban.

Mi magyarok, ha csak Mátyás királyunk uralkodására gondolunk vissza – bár számunkra e kor tárgyi emlékei a Habsburg és iszlám uralom alatt szinte nyomtalanul felmorzsolódtak – mégis úgy érezhetjük, hogy nemzetünk történelmének ez időszaka egyik legkiválóbb, legkiemelkedőbb fejezete volt.

Ezt a tényt az a kevés kultúrtörténeti lelet is bizonyítja, ami ránk maradt a Hunyadiak idejéből. Büszkeség tölthet el bennünket, hiszen mi magyarok a legelsők között – hála Mátyásnak és Beatrixnek – mondhattuk magunkénak, a reneszánsz – nyújtotta „modern” szellemiség, minden addig elért vívmányát és hoztunk létre segítségével olyam építészeti lakberendezési, valamint művészeti alkotásokat, melyek semmivel sem voltak alábbvalók Itália hasonló, akkori alkotásainál.

Az irodalom a zene, a képzőművészetek és a tudományok a gazdaság hatására a középkori embert sikeres életúttal áldotta meg. A lakáskultúra is kikerült a komor falak mögül és a korábbi, lőrésnyi ablakok nyílásai helyett, a szép kilátás és a világos, színes lakótér reményében, egyre nagyobb felületeken ejtették csapdába a betüremkedő nap fényét. A vidéki és városi, jókedvű polgárok, gazdagon berendezett házaikban éltek és királyuk példájára, nagy pártolói a művészeteknek és a szépen és kényelmesen berendezett otthonoknak.

Megszületnek az ablakkal kombinált erkélyek és falfülkék, a lakóépületek homlokzatán lévő kisebb nagyobb kilépők és pihenők. Az e fajta újabb épületrészek a házak lakóhelyiségeit – mint egyfajta folytonosság – összekötik a kinti természettel, hogy aztán a kert illatát, de a pezsgő külvilági életet is akadálytalanul beengedjék a szobákba.

A felfedezések korát élik, és ez az életforma, ez a kíváncsiság magával hozza távoli világok egzotikus növényeit – gyönyörű színekben pompázó és illa tótozó virágait – és ritka madarait. De megjelennek a szépet tevő lantos trubadúrok is, akik az imádott hölgy kegyeiért a falra futtatott folyondáron, életük kockáztatásával kúsznak a magasba.

Rögvest kerülnek az erkélyek díszítésére szebbnél – szebb virágok, melyek aztán az utókorra maradva, napjainkban, mint természetes és megszokott balkonflóra élnek erkélyeink és loggiáink virágládáiban tovább.

Nálunk a középkor építészeti emlékeit, ha szemrevételezzük, mivel nagyobbrészt csak földszintes vagy egyemeletes házak épültek, inkább az ámbitusok, az úgy nevezett, zárt, oszlopos tornácok voltak divatban. Az erkélyes házak építése a XIX. század második felében terjedtek el országszerte. (szerk.)

Lassan, de kialakult hazánkban is az erkélyeknek egyfajta sajátos virágkultúrája. Egyre több könyv mutatja be napjainkban a nálunknál jóval tehetősebb, más országbeli, polgárok otthonainak virágcsodáktól pompázó balkonjait, nem véve figyelembe a hazai szerény anyagi lehetőségeinket. Sajnos a pénzszűkén kívül, itthon a „lakásszűke” is közrejátszik abban, hogy a lakótelepek, úgynevezett loggiáin, olyan kevés virág díszlik.

Talán nem mondok semmi újat azzal, ha megemlítem, hogy a magyar lakótelepi lakások erkélyeinek, loggiáinak közel több, mint a fele beépítésre került, ezzel is növelve az amúgy is szűkre méretett lakások életterét. Sajnos a virágos erkély vagy ablak e helyeken inkább csak egy – egy lakó különcködésének számít, mint sem általános szokásnak vagy divatnak.

Belvárosi házainkban sem különb a helyzet, pedig a múlt század húszas – harmincas éveiben, még így ír Nádai Pál szakíró könyvében a pesti bérházak divatos, virágos erkélyeiről: „ A pestiek egyszerre észrevették, hogy a lakás nem ér végett ott, ahol a szobák lezárulnak. Az erkély – éppen úgy, mint a kert – meghosszabbítása a szobának, sőt több annál: egy darab egészséges földnyelv, stilizált természet.”

Továbbá azt is elmondja, hogy a virágszeretete akkoriban a művészet szeretet és a művészetpártolás egyfajta hitvallás lett, és a pesti emberek körében ünnepi rítussá vált, az erkélyi élet üdeségével együtt.

Aztán így folytatja:

„Az erkélyvirágok szebbé teszik a szobák életét. Reggel kinyitod az erkélyajtót és bepermetezi parfümjét a tavasz. Nappal a mellvédre rakott vályúkból színes pártázatot kap a lakás. Az erkélyről özönlő napfény és színözön nem tűr meg semmilyen akadályt. Kedvéért le kell szedni a nehéz szövetfüggönyöket az ablakokról, és szélesre kell tárni az ajtót a kinti világ számára.”

Vajon mikor jön újra el ez a kor, vagy talán csak annyi szépség és öröm az életünkbe, hogy legalább egy – egy ablakba virágot lássunk ismét a pesti utcákon a nyomor függönytelen üvegtáblái helyett?

Próbáljuk meg, hátha néhány cserép virággal ma is siettetni tudjuk e mostani csúf idők múlását. Kérem, nézzék meg a cikkünkhöz tartozó, a nagyvilág minden részéből összeollózott – virágos ablak – és erkély képeinket. Látni fogják, hogy nem csak a tehetős emberek privilégiuma a virágos ablak és a virágos erkély látványa.

Köszönöm figyelmüket!

Szerző: Horváth Tamás