
Kevés kézügyességgel, néhány kéziszerszámmal nem csak, hogy elüthetjük a hosszú téli esték unalmasát, de még lakásunk hangulatát, kellemét fokozó hasznos munkát is végzünk, amikor faburkolattal öltöztetjük fel az otthonunk helyiségeinek elkoszolódott, megunt színű falait.
![]() |
![]() |
Sok régi lakásban előfordul, hogy a falban futó elektromos vezetékek cseréje előbb- utóbb elkerülhetetlen lesz. Az ilyen munkák elvégzése legtöbbször falvéséssel, horonymarással, sok porral és törmelékkel végezhető csak el maradéktalanul. Mire a vezetékek új helyükre kerülnek a lakás tulajdonosok szinte már látni sem akarnak szakembereket az otthonuk falain belül, pedig még csak ezután jön a java; a kőműves- és festő munkák, szinte véget nem érő, szép, de számunkra sokszor már elviselhetetlen befejező munkák.
Ablak- és ajtónyílásokba a falburkolati panelekhez zsanérral vagy zongorapánttal sötétítős spalettát szerelhetünk
A falburkoló paneleket az élükön kiképzett árkokon keresztül drótszöggel rögzíthetjük.
A panelek lehetnek vendégcsaposak és saját csaposak (a képen látható ábra vendégcsapos).
Mind ezeket a borzalmakat elkerülhetjük, ha a vezetékezés után a falra burkolatot szerelünk, melynek munkáit mi magunk is elvégezhetünk, hűvös, borongós őszi estéken, kis kézügyességgel és néhány a házkörül, amúgy is mindig szükséges barkácsszerszámmal.
A képen látható falburkolati elemek barkácsáruházakban, fatelepeken készen megvásárolhatók. Legjobb a mosható felületű; műgyantaborítással készült – vagy a valamivel gyengébb minőségű fóliás bevonatú falburkoló elemek. Az elemek különféle színben és szélességben kiválaszthatók. Akár fautánzatú mintázattal is)
A vízszintesen futó burkolat a keskeny teret kiszélesíti (optika térrendezés)
A munkát minden esetben a párnafák felerősítésével kezdjük. A rögzítés történhet fa – vagy műanyag „tiplikbe” behajtott facsavarokkal. Gyengébb falak estén nagyobb és hosszabb tiplik és csavarok szükségesek. (3,5×50, vagy 4×60 mm-es) Az alaplécek lehetőleg minden esetben legyenek egyenlő vastagok és egyenesek (5×2, vagy 4×52 cm)!
Fontos, hogy a párnafák felszerelésénél, a fal egyenletességét kis faékek segítségével korrigáljuk, még pediglen oly módon, hogy az ékek minél közelebb kerüljenek a lécek rögzítési pontjaihoz. Fontos, hogy a párnafák a fal felületével síkban és függőben legyenek, mert ezek a követelmények további munkák sikerét és minőségét nagyban befolyásolhatják.
Mennyivel barátságosabb, mint egy fehér fal?
Az elkészült alaplécezésre a falburkolati elemeket, legjobb, ha rejtve, annak élén kiképzett árkaiban (nútban) drótszöggel, vagy direkt erre a célra készen megvásárolható kapcsokkal rögzítjük. Kapcsolóknak, dugaszoló ajzatóknak a helyét, minden esetben előre, lehetőleg körkivágó fúróval, készítsük el. A nem kívánatos látszó éleket és végeket, szintén készen megvásárolható idomlécekkel zárjuk le, míg a kisebb hézagokat megfelelő színű szilikon pasztával tömítsük ki.
![]() |
Ügyeljünk, hogy a párnafák egymáshoz viszonyítva függőben – fal felületéhez viszonyítva síkba – legyenek felszerelve. A fal egyenetlenségeit a párnafa alá szorított kis faékekkel korrigálhatjuk.
![]() |
A falburkolat szerelését mindig a sarokban kezdjük és ügyeljünk arra, hogy a kezdő elem függőleges legyen.
![]() |
Amennyiben a falburkoló panelt hosszanti irányban toldjuk, úgy a toldás mindig a párnafa közepére kerüljön.
![]() |
A kapcsolók és a dugaszoló aljzatok helyét felszerelés előtt lyukasszuk át, fúrógépre szerelhető, megfelelő átmérőjű körkivágóval.
Csak hozzáfogni nehéz, de az eredmény megér majd minden fáradságot.
Horváth Tamás
horvath.t@lakberendezes.hu (2004-10-29)
Szerző: Tamás Horváth
Kövess minket a Facebookon
Facebook