A patkó legendája (J.W. Goethe)

 

 

Az év utolsó napján a maszkok, trombiták konfettik mellett az utcai árusok sokféle szerencsét hozó kitűzőt; kunkori farkú malacot; patkót; négylevelű lóherét kínálnak az ó évet búcsúztató vidám járókelőknek.

Az ilyen szerencsét jelképező „ereklyékhez” kivétel nélkül fűződnek a gyermekkorunkból már jól ismert mesék. Kivétel ezek közül a patkó legendája.

Ezt meséli el nekünk, rímbe szedve, magyarra fordítva: Harsányi Zsolt:

 

 

 A patkó legendája (J.W. Goethe)

 

 

„Az Úr nem ismerten, szegényül járt még itt híre, fénye nélkül.

Sok ifjú, szavát meg sem értve kísérte és rajongott érte.

Nagyon szeretett meg- megállni s az országúton prédikálni,

Mert a legszabadabb értelemmel a szabadban beszél az ember.

 

 

A vándorlásoknak alatta, szent ajkáról a tant hallatta.

A példázatokat szerette s az utcát is templommá tette.

 

Egy városkához ígyen értek, szép csendesen, Ő s a kíséret.

Megállt a földre nézve, mert ott egy törött patkó hevert.

Szólott Péterhez szeretettel:

– Itt egy vasdarab fekszik, vedd fel, kérlek –

Péternek ez nem volt ínyére, épp álmodott mendegélve.

Hogy milyen nagy lesz világi hadjuk, és ez szép ábránd, beláthatjuk.

Az álom bőkezű, nem álnok és ő kedvelte ezt az álmot.

Jogart s koronát álmodott nem ily rozsdás vasdarabot.

Törött patkó, mi haszna holmi, csak nem fog ezért lehajolni.

Mélázó arccal eloldalgott s úgy tett, mint aki szót sem hallott.

 

 

Az Úr nem tartott haragot s felvette a vasdarabot.

Akkor sem mondott semmi rosszat, míg bandukolva utca hosszat

Egy kovácsnál megállt, hisz ráért, s három krajcárt kapott a tárgyért.

Majd a piacon mentek által, hol cseresznye volt garmadával.

Az Úr is vett, szerény kis áron, éppenséggel három krajcáron.

Megvette, szépen kifizette s köntöse bő ujjába tette.

A másik kapun kiballagtak, emberek arra már nem laktak.

Kínzott a hő, perzselt a nap, folyó sehol, a táj kihalt.

Ki-ki, vágyott egy korty italt.

 

Az Úr mindig az élen lejtett s végül egy cseresznyét elejtett.

Péter mögötte poroszkálva, csapott rá rögtön, mint a kánya.

Bekapta s majszolta kéjjel, majd kis időnek elteltével, az Úr kezéből új szem pottyant.

Péter hajolt, dereka roppant s ez így ment, úgy, hogy éppen elégszer hajladozott napszámban Péter.

S mikor már majd megszakada, szólt dorgálón az Úr szava:

– Egyetlenegyszer lehajolva kényelmesebben jártál volna.

Ki a kis előnyt lefitymálja, tízannyi bajjal fizet rája.”

 

 

 

 

Szerencsés dolgos, boldog Új évet kívánok.

 

 

 

 

Szerző: Horváth Tamás