
„Sok esetben betegség, vagy fogyatékosság nyit utat a költői pálya felé is- írja egy cikkében Szerb Antal, majd így folytatja: Arany Jánosról is tudjuk, hogy maga is földművelő lesz, mint az apja s mint ősei, ha gyenge szeme alkalmatlanná nem teszi a mezei munkára.
![]() |
Arany János (Barabás Miklós 1856.)
Öreg szülei taníttatni kezdték, mert másra nem lehetett használni; így nyílt meg előtte az irodalom világa, hogy maga mondja meg – rendítő szegénységgel:
Így – vézna ügyetlen testű dologra,
Adtam fejem a bölcs tudományokra.
Barázda helyébe szántván sorsokat,
-nem kérkedem ezzel, mert azt sem sokat.
Szeme egyre gyengébb lett és nagyon is korán köszöntött rosszkedvű öregségében már abban is megakadályozta, mint a Tudományos Akadémia titkára, eleget tegyen kötelezettségének; ekkor felmentették hivatali teendői alól és ez a kényszerű szabadság érlelte meg Arany Jánosban a Margit sziget neki oly kedves tölgyei alatt írt legszebb verseit, az Őszikéket.
Arany János Tölgyfái a Margit szigeten 1912-ben készült fotó
TÖLGYEK ALATT
(Margitsziget)
A tölgyek alatt
Szeretek pihenni,
Hova el nem hat
Város zaja semmi.
Zöld lomb közein
“Áttörve” az égbolt
S a rét mezein
Vegyül árny- és fényfolt.
A tölgyek alatt
Oly otthonos itten!
Évem leapadt:
Íme, gyermek lettem,
Mint mikor a tölgy
Sudarát megmásztam,
Hol seregély költ –
S vígan madarásztam.
A tölgyek alatt
Több egykorú társsal
Madáriakat
Kifeszíténk nyárssal;
Jó tűz lobog ott,
Zizeg a kis bogrács –
S ha bealkonyodott,
Haza már egy ugrás.
A tölgyek alatt
Örömest valék én,
Bár a madarat
Hagytam utóbb békén;
Gyermeki önző
Korom’ ifju ábránd
Veszi ösztönző
Szárnyára, s tovább ránt…
De tölgyek alatt,
Valamerre jártam,
Szülőhonomat,
– Csakis ott – találtam;
S hol tengve, tunyán
Hajt, s nem virul a tölgy:
Volt bár Kanaán,
Nem lett honom a föld. –
A tölgyek alatt
Még most is el-el ülök;
Bűv-kép csalogat,
Ábrándba merülök;
Hajó-kerekek
Zubogását hallom…
“Hajrá, gyerekek:
A vízi malom!”
A tölgyek alatt
Ím, meglep az alkony,
Hűsebb fuvallat
Zörög át a parkon;
Felhők szeme rebben:
Haza sietek,
Jobb ott, melegebben,
Ki vén, ki beteg…
A tölgyek alatt
Vágynám lenyugodni,
Ha csontjaimat
Meg kelletik adni;
De, akárhol vár
A pihenő hely rám:
Egyszerűen bár,
Tölgy lenne a fejfám!
(1877 aug. 5)
„A tölgyek alatt” című vers sorait végakaratként értelmezve, Arany koporsóját a margitszigeti tölgyek leveleiből font koszorú övezte 1882-ben. A költő temetése 1882. október 24-én, délután 3 órakor volt a Kerepesi temetőben.
Arany János szobra a Margit szigeten (1912.)
EPILÓGUS
Az életet már megjártam.
Többnyire csak gyalog jártam,
Gyalog bizon’…
Legfölebb ha omnibuszon.
Láttam sok kevély fogatot,
Fényes tengelyt, cifra bakot:
S egy a lelkem!
Soha meg se’ irigyeltem.
Nem törődtem bennülővel,
Hetyke úrral, cifra nővel:
Hogy’ áll orra
Az út szélin baktatóra.
Ha egy úri lócsiszárral
Találkoztam s bevert sárral:
Nem pöröltem, –
Félreálltam, letöröltem.
Hiszen az útfélen itt-ott,
Egy kis virág nekem nyitott:
Azt leszedve,
Megvolt szívem minden kedve.
Az életet, ím, megjártam;
Nem azt adott, amit vártam:
Néha többet,
Kérve, kellve, kevesebbet.
Ada címet, bár nem kértem,
S több a hír-név, mint az érdem:
Nagyravágyva,
Bételt volna keblem vágya.
Kik hiúnak és kevélynek –
Tudom, boldognak is vélnek:
S boldogságot
Irígy nélkül még ki látott?
Bárha engem titkos métely
Fölemészt: az örök kétely;
S pályám bére
Égető, mint Nessus vére.
Mily temérdek munka várt még!…
Mily kevés, amit beválték
Félbe’-szerbe’
S hány reményem hagyott cserbe’!…
Az életet már megjártam;
Mit szivembe vágyva zártam,
Azt nem hozta,
Attól makacsul megfoszta.
Egy kis független nyugalmat,
Melyben a dal megfoganhat,
Kértem kérve:
S ő halasztá évrül-évre.
Csöndes fészket zöld lomb árnyán,
Hova múzsám el-elvárnám,
Mely sajátom;
Benne én és kis családom.
Munkás, vidám öregséget,
Hol, mit kezdtem, abban véget…
Ennyi volt csak;
S hogy megint ültessek, oltsak.
Most, ha adná is már, késő:
Egy nyugalom vár, a végső:
Mert hogy’ szálljon,
Bár kalitja már kinyitva,
Rab madár is, szegett szárnyon?
(1877 júl. 6)
Arany János és családja (felesége, két fia és lánya)
Köszönöm a figyelmüket:
Szerző: Tamás Horváth
Kövess minket a Facebookon
Facebook