Fények és árnyak

Fények s árnyak még játszanak velem,
emlékeim között régi reggelek aranyló fényében
tündérhez illő arcodnak oly kedves képét keresem.
De az emlékezés fénye lassan elhalványul,
szemeim könnytől áznak, s arcod szép sziluettjét
már csak opálosan látom.

Nem is olyan régen, talán úgy ötven éve,
kérve kértem Istent:
add, hogy e szépséget egyszer
a kezeimmel gyengéden megérinthessem.
Isten megadta, amit akkor kértem –
most visszaveszi, mert megöregedtem?
Hol van itt az igazság, Uram?

Tudom, arcom barázdái megsokasodtak,
de szívemben a szerelmem, ahogy esküdtem,
máig megtartottam.

Gondolataim, mint lassuló lépteim, ólomszárnyon járnak,
s akár a napsugarak a lombon át, már csak fáradtan kukucskálnak.

Fák alatt egy pad kényelmet kínálva pihenőt parancsolt,
megálltam, ráültem.
Lábaimat keresztbe vetettem,
s emlékeimbe temetkezve a múlt képeit tovább pergettem.
Néztem volna a távoli múltba,
de jaj – arcod bájos képét már ködfátyol takarja.

Mint sötét leple alól a reggeli fénysugár,
lelkem mélyéről mégis újra feltör az a lángsugarú nyár.

Emlékszel a kezdetekre?
Kontyba font szőke hajadon szikrázott a napsugár,
s rajta őrjöngő szerelemmel kacagott, táncot járt.

Ártatlan mosolyod glóriát font
aranynál is fényesebb hajadba;
úgy ragyogtál nekem, hogy amíg élek,
szebbre nem vágyom – csak erre az egyetlen régi képre.

Megálltam előtted, szó nem jött a számra:
egy angyal szállt a földre, akit akkor ott megláttam.

Jaj, de szép volt… jaj, de rég volt.
Ha lehetne, visszasírnám,
de tudom, Uram, hogy tavaszra nyár,
nyárra ősz, őszre tél jár.

Kezemet kulcsolom, kérve kérdem:
mondd, Istenem, miért halványítod el előlem
ilyen gyorsan ezt a mennyei emléket?

Választ várok, de mindhiába.
Köröttem csend, rám nyugalom száll,
ráül a tóra és a tóparti tájra.

Ahogy drága arcod képét a múló emlékezés fátyla,
úgy vonja a lenyugvó Nap is
a tó éles sziluettjét sötét takarója alá.

Istennek hála, még látom,
de egyre több a sötét folt
az egykor fényárban tündöklő tóparti tájon.
Még két karommal ölelem szépséges emléked,
de már csak halványan pislog fel
drága, kedves arcod és ragyogó szőkeséged.

Ígérem én, édes Hitvesem,
hogy minden sétámon, míg Isten emlékezni enged,
mindig megidézem majd drága emléked.

Tamástól Szöszikémnek
50. házassági évfordulójukra
Balatonföldvár, 2020. augusztus 1.