Fogadalmam

Fények, árnyak játszanak velem?

Emlékeim között régi reggelek aranyló fényében tündérhez illő arcodnak oly kedves képét keresem.

De az emlékezés fénye lassan elhalványul, szemeim könnytől áznak s arcodnak szép sziluettjét már csak opálosan látom.

Nem is olyan régen, talán úgy ötven éve, még kérve – kértem Istent:

-Add, hogy e szépséget egyszer a kezeimmel gyengéden megérinthessem!

Isten akkor megadta, amit Tőle kértem, most meg visszaveszi, ahogy megöregedtem?

Hol van itt az igazság Uram?

Tudom, arcom barázdái megsokasodtak.

Ám szívemben a szerelmem, ahogy esküdtem, máig megtartottam.

Gondolatim, mint lassuló lépteim ólomszárnyon járnak, s akár a napsugarak a lombon át, már csak fáradtan kukucskálnak.

fák alatt egy pad kényelmet kínálva pihenőt parancsolt s én megálltam.

Ráültem.

Lábaimat keresztbe vetettem s emlékeimbe temetkezve a múlt képeit tovább pergettem

Néztem volna, néztem a távoli múltba, de jaj! Arcodnak bájos képét már ködfátyol takarja.

Mint sötét leple alól a reggeli fénysugár, lelkem mélyéről még mindig úgy tőr elő az a lángsugarú nyár.

Emlékszel a kezdetekre?

Kontyba font szőke hajadon szikrázott a napsugár, s rajta őrjöngő szerelemmel kacagott s táncot járt.

Ártatlan mosolyod glóriát font aranynál is fényesebb hajadba, úgy ragyogtál nekem, hogy amíg élek, szebbre nem vágyok, csak erre az egyetlen régi képre.

Megálltam előtted s szó nem jött a számra, egy angyal szállt a földre, akit akkor ott megláttam.

Jaj, de szép volt, jaj, de rég volt, ha lehetne visszasírnám, de tudom Uram, hogy tavaszra, nyár, nyárra ősz s őszre tél jár.

Kezemet kulcsolom és kérve kérdem:

Mond Istenem, miért halványítod el előlem ilyen gyorsan ezt a mennyei emléket?

Választ várok, de hiába. Köröttem csend s nyugalom mely a tóparti tájat bejárja.

Ahogy drága arcodnak képét a múló emlékezés fátyla, úgy a lenyugvó Nap a tóparti táj éles sziluettjét sötét takarója alá vonja.

Istennek hála azért kicsit még látom, de már egyre több a sötét folt az egykor fényárban tündöklő tóparti tájon.

Még két karommal ölelem szépséges emléked, de már csak halványan látom drága, kedves arcod képét s ragyogó szőkeséged.

Ígérem én édes Hitvesem, hogy sétáim közben, s míg Isten emlékezni enged, mindig megidézem drága emléked.

Tamástól Szöszikémnek 50. éves házassági évfordulójukra.

2020. augusztus 01. Balatonföldvár.

Szerző: Tamás Horváth