Karácsonyi legenda (Márjás Viktor)

Szemben ült velem a villamoskocsin.

Fáradt, kopott, a szeme szürke folt.

Fakó. A melle horpadt, keze durva,

Senki-semmi s mégis valaki volt.

Meghúzódott a villamos zugában,

S fájdalmas titkát féltve rejtve,

Két kezét egymással eltakarta,

Összekulcsolva, ölébe rejtve.

Ahogy szemügyre vettem, láttam, asztalos,

Bevallották az áruló jegyek;

Fűrész harapta, kés sebezte-marta,

Emlékezetek a pirosló hegek.

Az enyv szaga is úgy lengte körül,

Mint lepke leng a szirmok peremén,

És akkor láttam: szög ütötte seb

Virul két keze eres közepén.

S ahogy néztem, a homloka fehérlett

És serkenő szakálla egyre nőtt,

S a fény szemében messzi és szelíd volt,

Mint szent karácsony estén a fenyők,

A villamos zökkent az állomáson,

S ő ballagott a sikátorok felé.

Ha nem telik estére majd ajándék,

Két kezét tárja kisfia elé

Szerző: Horváth Tamás