Kedves Barátaink!

Ma egy olyan alkalomra gyűltünk össze, amikor nemcsak emlékezünk, hanem közösen imádkozunk is hazánkért, jövőnkért, nemzetünk sorsáért. Egy olyan időszakban élünk, amikor szükség van a hitre, az összetartozásra, az egymás iránti szeretetre. Ahogy a költő szavaiban is visszhangzik, mindannyian érezzük a felelősséget és a reményt, amely őseink küzdelmeit és álmait áthatotta.

Tekintsünk fel az égre, és szólítsuk meg lelkünk mélyéből az Istent, aki fent ül a vihar felett, és akinek bölcsessége vezérel bennünket. Kérjük őt, hallgasson meg minket, mert magyar szívünk aggódva dobog hazánkért. Népekkel teli világban élünk, s ha sorsunk nehézzé válik, kérjük, hogy velünk ne legyen keményebb, mint amennyit elbírunk. Kérjük, hogy bocsájtsa meg vétkeinket, nézzen ránk irgalommal, szeresse és óvja nemzetünket, hogy el ne vesszünk a bizonytalanság éjszakájában.

Mert mi, magyarok, tudjuk, hogy kincsünk nem csupán földünk termése, hanem lelkünk tisztasága, szívünk jósága is. Nem kívánunk ártani másoknak, csak békében élni, dolgozni, szántani a termőföldet, énekelni a magyar föld szépségéről. Isten előtt nincs titok: ő tudja, hogy mi milyenek vagyunk. Tudja, hogy a magyar ember szíve nyitott, szeretete igaz, hite rendíthetetlen. Tudja, milyen az, amikor a gyermeke édesanyját hívja, milyen íze van a barna kenyérnek, milyen színe van a Tisza vizének, és milyen boldogsággal szalad végig a csikó a tavaszi mezőn.

Ő látja és érzi minden könnycseppünket, minden szenvedésünket, amelyet az évszázadok során átéltünk. És tudja, hogy mindig reménykedünk, várjuk a jobb időket, hiszünk abban, hogy eljön az a nap, amikor újra bőség lesz, amikor szőlőnk édes termést hoz, amikor a kemencéből friss, lágy kenyér illata árad.

Ezért kérjük ma az eget, hogy vigyázzon ránk. Kérjük a napot, a holdat, a csillagokat, hogy járjanak közben értünk. Mondjátok el Urunknak, hogy a magyar föld az ő ajándéka, hogy a Balaton víztükre szebb, mint bárhol másutt a világon. Hogy esténként kis házaink ablakában a mécsesek fénye reményt sugároz. És hogy a magyar ember, bár sokat szenvedett, még mindig hisz, remél és imádkozik.

Kérjük hát a csillagokat, könyörögjenek értünk. Adjanak nekünk erőt, hitet, szeretetet. Mert amíg hiszünk, amíg összetartunk, amíg egymásba kapaszkodva nézünk a jövőbe, addig ez a nemzet élni fog. Addig lesznek magyar szavak, magyar dalok, magyar álmok. És addig a legnehezebb időkben is velünk lesz az Isten.

Isten óvja a magyart! Isten óvja hazánkat!

Szerző: Tamás Horváth