Látod? Nem látod? Na látod.

Miért tetszenek nekünk, embereknek a képek? Mert képeken keresztül ismerhetjük meg a világunk csodálatos színeit és formagazdagságát. Ez a  bennünket körülölelő világ olyan végtelen mennyiségű képnek az összessége melyből ki  – ki, adottsága szerint, csak kisebb nagyobb részleteinek a befogadására képes.

 

HATTYÚK ÉS ISKOLAI TALÁLKOZÓ 018

 

HATTYÚK ÉS ISKOLAI TALÁLKOZÓ 022

 

HATTYÚK ÉS ISKOLAI TALÁLKOZÓ 025

A befogadás képessége, valamint a vele párosuló érzelmi reakciónk, részben ösztönös – velünk született adottság, részben pedig tudatosan, vagyis tanulással elsajátítható lehetőségünk. Az ilyen ösztönös képesség és lelki érzékenység általában művészi hajlamot takar, míg a tanulás révén elsajátított képlátásunkat elsődlegesen az értelmünk, és csak másodlagosan az érzelmeink azok, amelyek alakítják és irányítják.

 

HATTYÚK ÉS ISKOLAI TALÁLKOZÓ 024

 

HATTYÚK ÉS ISKOLAI TALÁLKOZÓ 027

 

HATTYÚK ÉS ISKOLAI TALÁLKOZÓ 030

Kitalálni képet, még ha némelyek állítják is, nem lehet, csupán másolhatjuk azt az eredeti, már a kezdetektől létező képet, amelyikkel éppen szembetaláljuk magunkat a nagyvilágban. Ám, akik a létező világ képeiből minél több részletet képesek a veleszületett érzékenységük révén lemásolni és bármilyen módon és formában megjeleníteni, kötelességük azt nevelő hatással a nagy nyilvánosság elé tárni és azzal a figyelmüket a világ, létező szépségeire ráirányítani. Tehetik ezt vésővel, ecsettel, kamerával, akár még szép szavakkal is, a lényeg csupán annyi, hogy mutatott kép igaz legyen.

 

HATTYÚK ÉS ISKOLAI TALÁLKOZÓ 028

 

HATTYÚK ÉS ISKOLAI TALÁLKOZÓ 029

 

HATTYÚK ÉS ISKOLAI TALÁLKOZÓ 031

 

HATTYÚK ÉS ISKOLAI TALÁLKOZÓ 035

 

Köszönöm a figyelmüket

Szerző: Horváth Tamás

Szólj hozzá Te is!

slots