Ma, a temetők szomorú ünnepén,
Közös érzéssel osszuk meg gyászt!
Hadd sírjon együtt a lelkem veled
És könnyeimből nyerj vigasztalást.
Tudom, mily drága néked ez a bánat,
Mert vesztességed egy egész világ.
Ó, én megértem, mit jelent ma neked
Az anya sírhalmára szórt virág…
Járunk az élet hervadó erdejében,
Az illat, fény, virágzás mind hazug.
A boldogságnak vágya, édes álma
Valóra válni itt sehogy sem tud.
Akit szerettünk, szívünkre öleljük
S az első csók már kezdeti búcsúszó,
Kong egyre tompán az idők árja,
Kongása örök alvóra hívó.
Magát fogyasztó fáklya a mi életünk,
Szomorú láng, mely hamar ellobog.
A szeretet a legnagyobb pazarló,
Mely égeti e szent zsarátnokot.
A szív, ha fényét bőven másra szórja,
Hamar kialszik, sötét éjbe vész,
Akik a földre másokért születtek,
A sorsuk gyorsan alvó esti mécs.
Ó, földi titkok mély gyászában élő
Szent lángban égő hamvadó Szívek!
Ne fájjon mégse életetek fogyása,
Van nektek olthatatlan fényetek.
Ó, boldogok mind, akik már nem élnek,
Kik másnak adták szívük szent tűzét:
Az égi fénynek örök nagy világa
Szívükben halhatatlan tűzzel ég!
Ma a temetők szomorú ünnepén
Ne fájjon angyal-lelkednek a gyász!
A megváltó szó lelked bánatára
Egy szent sírból zeng, mint vigasztalás.
Sugároztasd magad körül e szent fényt.
Mit jó anyád ragyogtatott rád:
Boldog szíved, ha szeretetben ég el,
Boldog, mert érte anyád is megáld!…
Szerző: Horváth Tamás
Kövess minket a Facebookon
Facebook